Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Klivinyi Zoltán

Dezső András hvg360

Svecz Szabina huszonévesen szépségversenyt nyert, ma a börtön vár rá egy húszéves ügy miatt

Egy szépségverseny után egy olyan ingatlanszövetkezet elnökének tették meg, amelyet a háttérből alvilági nehézfiúk irányítottak. Neki “csak reprezentálnia” kellett, a csalásról, mint meséli, semmit nem tudott, mégis nagy árat fizet a hibáért: bár az elmúlt 17 évben kétszer is felmentette a bíróság, tavaly decemberben egy több mint tíz évvel ezelőtti ítéletet helybenhagyva négy és fél év börtönre ítélték csalásért a Vertical Invest ügye miatt. Márciusban vonul börtönbe, és most először adott interjút a ma már 42 éves Svecz Szabina.

Itthon

Hat év Óbudán az FBI-os informátornak

A Vertical Invest (V.I.) ingatlanszövetkezet bűnügyében hétfőn háromtól hat évig terjedő szabadságvesztés büntetéseket osztott ki a bíróság, pedig az elsőrendű vádlott, Klivinyi Zoltán érdekében még az FBI is szót emelt.

hvg.hu Itthon

Hat év Klivinyinek

Hat év szabadságvesztésre ítélte a II-III. kerületi bíróság a Vertical Invest ingatlanhasznosító szövetkezet harmad rendű vádlottját, Klivinyi Zoltánt tőkebefektetési csalás miatt. A verdikt kihirdetésén a nemzetközi körözés alatt álló Klivinyi Zoltán és a három év rács mögötti életre ítélt elsőrendű vádlott Svecz Szabina sem volt jelen.

MTI Itthon

Nemzetközi körözést adtak ki Klivinyi Zoltán ellen

Nemzetközi körözést adott ki a bíróság Klivinyi Zoltán és egyik vádlott-társa ellen – jelentették be csütörtökön. A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága megerősítette, hogy a Vertical Invest perének két vádlottja nem jelent meg a szerdai tárgyaláson, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük.

Csikász Brigitta hvg360

A Vertical "kulcsembere" nyomozói múltjáról

Időnként összemosódtak a szerepek, nem lehetett tudni, ki nyomoz ki után - ez a benyomása az embernek, meghallgatva Klivinyi Zoltánt, az Esti Hírlap Rt. egykori elnökét. Klivinyi szerint a bűnözők és a rendőrök közötti kapcsolat okán nem csaptak le a hatóságok az ingatlanszövetkezeteket létrehozó és bedöntő -- a volt olajos bűnözői körökhöz kötődő - igazi felelősökre. Ő maga is ártatlanul ül a vádlottak padján - állította Klivinyi.

Csikász Brigitta Itthon

Becsődölt szövetkezetek: felgombolyítatlan szálak

A napokban hirdetnek ítéletet a Vertical Invest vezetőinek büntetőperében, de aligha derül fény arra volt-e összefonódás a Vertical és három másik csődbe ment ingatlanszövetkezet ( Duna Profit, KPHM, Pannon Unio) között. Pedig számos jel mutat arra, hogy ugyanaz a kör – más perekben felbukkant prominens vádlottak illetve gyanúsítottak társasága - irányította e vállalkozásokat a háttérből, és tüntette el a lépre ment kisbefeketetők pénzét, ami milliárdos nagyságrendre rúgott. Az sem tisztázódott mind a mai napig, hol vannak az elsinkófált pénzek?

Nagy Bandó András visszavonul

Nagy Bandó András visszavonul

Életveszélyesen bántalmazta kisfiát az anya, mert nem hagyta abba a sírást

Életveszélyesen bántalmazta kisfiát az anya, mert nem hagyta abba a sírást

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

„Novák Előd jött, tüntetett és miután elment, telt házunk volt”

„Novák Előd jött, tüntetett és miután elment, telt házunk volt”

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot a fehéroroszok miatt

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot a fehéroroszok miatt

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

Kezdeményezte négy képviselő a sümegi képviselő-testület feloszlatását a botrányok miatt

Kezdeményezte négy képviselő a sümegi képviselő-testület feloszlatását a botrányok miatt

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

Gleccser szakadt egy alpesi falura Svájcban

Gleccser szakadt egy alpesi falura Svájcban

A címlapról ajánljuk