Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

hvg.hu Itthon

Elismerte ügynökmúltját az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője

Arra kérték, támogassa a Belügyminisztérium munkáját az állam és az egyházak együttműködésének előmozdítására, és nem tudta, hogy tulajdonképpen ez a kérés információszerzésre vonatkozik - mondta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, akiről korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy Filozófus fedőnéven jelenthetett a protestáns egyházi élet szereplőiről.

hvg.hu Kult

Ügynök volt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója

Filozófus fedőnéven jelenthetett a protestáns egyházi élet szereplőiről az a Lehel László, aki ma az államnál és a kormánynál igen jól pozícionált Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Beszervezési dossziéja szerint "a szocialista rendszerrel szemben lojális, a hálózati munkát szívesen vállalta". Jelentései azonban nem kerültek elő.

MTI/hvg.hu Itthon

Orbán Viktor köszönetet mondott a menekültek segítőinek

A miniszterelnök ugyan a civil önszervező segítőknek nem, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak azonban köszönetet mondott a segítségnyújtásért. Arra kérte őket, továbbra is segítsenek a szükséget szenvedő embereken.

MTI Itthon

Fotó: Tűzifából készült karácsonyfa az Erzsébet téren

A 4,5 méter széles, 11 méter magas karácsonyi installációt több mint 5000 darab, összesen 150 mázsát kitevő tűzifából építette meg öt nap alatt a Hello Wood alkotócsapata a Design Terminál hagyományos karácsonyi rendezvénysorozata keretében.

hvg.hu Világ

Megérkezett "a magyar nép adománya" Líbiába - fotók

A líbiai felkelők kezén lévő Bengázi Október 7. nevű kórházába ma érkezett meg az az összesen 2,5 tonna kötszer, jód, sebtapasz, gyógyszer, illetve a betegek étkeztetését segítő rizs, olaj és cukor, amelyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatott el a helyszínre. A magyar nép adományból több helyi kórház is részesülni fog a következő napokban - írta közleményében a szervezet.

hvg.hu Itthon

Szorítunk az afgánok nadrágszíján

Jelentősen csökkennek jövőre az afganisztáni civil fejlesztésekhez kapcsolódó külügyminisztériumi források, ráadásul az eddigiekkel szemben a fejlesztési pénzeknél sem a 2011-es költségvetés tervezetében, sem pedig a segélyszervezeteknek kiírt pályázatban nem nevesítik már a magyar szerepvállalás zászlóshajójának számító bagláni tartományi újjáépítési csoportot, amely egyes hírek szerint átalakítás előtt állhat.

1 2
Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Megdrágult a Pénzügyminisztérium épületének felújítása, miközben megszűnt a tárca

Megdrágult a Pénzügyminisztérium épületének felújítása, miközben megszűnt a tárca

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Állami iskolai rangsor, kompetenciamérés osztályzatra – új terveket forgat a fejében a Pintér-tárca

Állami iskolai rangsor, kompetenciamérés osztályzatra – új terveket forgat a fejében a Pintér-tárca

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

A címlapról ajánljuk