Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Nemzet

hvg.hu Itthon

Felmondási hullámmal válaszolnak a Hír Tv-sek Simicska ügynökvádjára

Simicska Lajos Mandineren tett vasárnapi nyilatkozata után "döbbent csönd" telepedett a Magyar Nemzet és a Hír Tv szerkesztőségére. Többen azt hitték, tulajdonosuk a február 6-i ámokfutás után megnyugszik és visszakozik, de az Orbán elleni ügynökvád nem erre utal. A Népszabadság értesülése szerint a nemzetesek és a Hír Tv-sek közül sokan a menekülőutat keresik, és többen a március 15-én induló új állami hírtévénél köthetnek ki.

nyüzsi Nyüzsi

Még mindig Simicska lapjában üzen a párt

Egyre nehezebb kibogozni, mi folyhat a Simicska-birodalom maradék szerkesztőségeiben, mindenesetre nemigen látszik jele annak, hogy e lapok bármiféle háborúban állnának az Orbán-kormánnyal. Sőt.

Csikász Brigitta - M. László Ferenc Itthon

Orbánisták és simicskisták háborúznak a Hír Tv-ben

Feszült a hangulat a Hír Tv és a Magyar Nemzet szerkesztőségében: a munkatársak attól félnek, előbb-utóbb állást kell foglalniuk, hogy ki mellett állnak a nagy Orbán–Simicska-háborúban. Simicska Lajos környezetében úgy vélik, a korábban felmondott vezetők bujtogatják a stábot, a Fideszben pedig felmerült, hogy bojkottálják a Hír Tv-t.

hvg.hu Itthon

Index: Lefejezték a Magyar Nemzet hétvégi magazinját

Azonnali hatállyal elbocsátották a Magyar Nemzet szombati mellékletének szerkesztőjét. Fehér Bélát negyven év után küldték el – írja az Index. A hírportál úgy tudja, hogy a lapnál még nem fejezték be az átalakítást.

hvg.hu Nyüzsi

Szerető Szabolcs: Több is veszett Veszprémben, mint a kétharmad

Orbán Viktornak a veszprémi kudarc után "ésszerű lenne lépnie, hiszen a Fidesz–KDNP támogatottságának eróziója kezd elgondolkodtató méreteket ölteni" – írja az előbb felmondását benyújtó, majd azt visszavonó Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese publicisztikájában.

MLF Itthon

Orbánnak még jól is jöhet Simicska médiaháborúja

Ragaszkodik a közéleti-politikai kérdésekkel foglalkozó médiájához Simicska Lajos, ezért egyik bizalmasát, a lappiacot jól ismerő Fonyó Károlyt bízta meg a Nemzet-csoport újrapozicionálásával. Már készülnek arra az időszakra, amikor jóval kevesebb lesz az állami hirdetés: színesítik a Magyar Nemzetet, bővíteni akarják a Hír Tv-t. A tévétársaság új elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, fogyaszthatóbb műsorokat akar, de szó sem lehet a jobboldali értékrend feladásáról. A változás nincs a Fidesz ellenére.

hvg.hu Itthon

Esti tagozaton érettségizett le Habony Árpád

A Magyar Nemzetnek az úgynevezett "Kisképző" azt nyilatkozta, Habony Árpád ott érettségizett díszítőszobrász szakon, az intézmény az RTL Klubnak megerősítette, hogy Habony esti tagozaton érettségizett le 1987-ben.

Gomperz Tamás Nyüzsi

Aki hazudik, az lop

Így működött Simicska pénzszivattyúja. Nem, előtte nem ez ment fordítva.

hvg.hu Vállalkozás

Már nem Simicska a Hír Tv elnöke

A Magyar Nemzetben, a Hír Tv-ben és a Lánchíd Rádióban is megváltoztak a tulajdonviszonyok – derül ki az mno.hu-n kedden megjelent közleményből. Simicska Lajos kicsit hátrébb lépett, megvan a Hír Tv új vezérigazgatója és vezérigazgató-helyettese. A Közgép elnökének tulajdonrészei két részvénytársasághoz, a Megapolis Mediához és a PRO-RÁTA HOLDING-hoz kerültek.

hvg.hu Itthon

Elhagyják Simicskát a Hír Tv arcai

Elkezdődött a Hír Tv-s riporterek és műsorvezetők felmondása – értesült a hvg.hu, de a Pesti Srácok és az Index is felmondásokról ír. Távozik a csatorna két legismertebb műsorvezetője.

hvg.hu Vállalkozás

Nekiment a Tescónak a Magyar Nemzet egy exvezető vádjaival

A kereskedelmi törvény előírásait megkerülve, több jogcímen szed éves szinten milliárdos nagyságrendű sarcot magyarországi beszállítóitól a Tesco áruházlánc – állította a Magyar Nemzet az áruház egyik, név nélkül nyilatkozó volt vezetőjére hivatkozva.

hvg.hu Itthon

Ilyen az első kormánykritikus Magyar Nemzet

Simicska Lajos nem szólalt meg a Magyar Nemzetben, az eddigi nyilatkozatait szemlézték. egy publicisztikában viszont azt taglalják, vannak ellenszenves politikusok a Fideszben.

hvg.hu Itthon

Az út a "Simicska a legokosabb"-tól az "Orbán egy geci"-ig

Közel három évtizeden keresztül megbonthatatlan volt a szövetség köztük, Simicska Lajos felépítette azt, amire Orbán az 1994-es választási vereség után annyira vágyott: a jobboldali médiabirodalmat. A Fidesz elnöke sokáig minden támadással szemben megvédte, a tavalyi választások után viszont maga indított háborút a régi kollégiumi szobatársa ellen.

1
15 16 17 18 19
34
Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

Ragyogó megoldás, méghozzá szó szerint: gyémánt hűti a chipet

Ragyogó megoldás, méghozzá szó szerint: gyémánt hűti a chipet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

A címlapról ajánljuk