Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Nemzet

MTI/Magyar Nemzet Gazdaság

MN: máris csődtől tartanak a trafikosok

Még el sem kezdték a munkát, máris csődtől tartanak a trafikhálózat működtetésére pályázó kiskereskedők, ezért a cigarettán elérhető haszon növelését sürgetik - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.

MTI Itthon

Orbán: az IMF nélkül is talpra állunk

Ma Magyarország valójában erős ország, jobban állja a válság viharait, mint sok szerencsésebb múltú és erősebb gazdasági hátterű ország - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek. A miniszterelnök szerint a diáktüntetések ellenére sem változtatott kormánya a céljain, és bízik abban, hogy az IMF nélkül is menni fog a talpraállás.

hvg.hu Itthon

Akár be is áldozná Hoffmannt a Magyar Nemzet

Olyan kormányzati intézkedésre van most szükség Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese szerint, amellyel visszavonnak egy korábbit. Az újságíró a lapban közzétett írásában azt írta, a keretszámok drasztikus csökkentésére irányuló terv rossz.

MTI Gazdaság

Alig lesz elég idén a kukorica

Alulmúlta az előzetes várakozásokat az eddig betakarított kukorica mennyisége; a szakma által korábban várt 4,5 millió tonna helyett jelenleg úgy tűnik, alig több, mint négymillió tonna a várható termés - írja a Magyar Nemzet csütörtökön.

MTI Itthon

Nyomozás indult az Operaház gazdálkodása ügyében

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik nyomozás a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban - írta a pénteki Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Naponta átlagosan 24-szer lopnak fémet

Az utóbbi időben minden napra átlagosan 24 fémlopás jutott, a bűncselekmények csak tavaly 1,8 milliárd forintos kárt okozhattak; a hatóság az első hét hónapban 20 milliárdos büntetést szabott ki a szabályszegésen ért cégekre. Az anomáliák felszámolására, a kiskapuk bezárására a szaktárca előtt több javaslat is fekszik - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

MN: meghosszabbították Portik Tamás és társai előzetesét

Kilencven nappal meghosszabbították Portik Tamás és négy társa előzetes letartóztatását. Az olajszőkítési ügyleteiről elhíresült Energol Rt. egykori igazgatóját a szegedi Csillag börtönből Budapestre szállítják, és ott hallgatják ki – írta a Magyar Nemzet szerdán.

MTI Itthon

Ügyészség: semmi új nincs a Magyar Nemzet által megírt Kóka-ügyben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban tett feljelentése nem tartalmaz olyan új tényállást, amely miatt új ügyként kellene azt kezelni, ezért azt egy már korábban indult nyomozáshoz csatolják - tudatta a Legfőbb Ügyészség kedden.

1
22 23 24 25 26
34
Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Lázár János szerint Ausztria „megszállási terve” miatt akadt meg a Fertő tó fejlesztése

Lázár János szerint Ausztria „megszállási terve” miatt akadt meg a Fertő tó fejlesztése

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

A címlapról ajánljuk