Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Markó Iván

hvg.hu Kult

Meghalt Markó Iván

75 éves korában elhunyt Markó Iván táncművész, koreográfus, balettigazgató.

Szentgyörgyi Rita hvg360

Barcelonai karanténjában az orvosok tiszteletére táncol a friss Kossuth-díjas

Legmagasabb állami kitüntetését a járvány miatt még nem tudta átvenni, pedig már régóta vágyott erre az elismerésre Ladányi Andrea, aki Spanyolországból adott interjút a HVG-nek. A nemzetközileg ismert balettművész és koreográfus több évtizedes pályafutása során a társművészetek nagyjait is táncba hívta a film, a fotóművészet, a festészet és a színház területéről.

hvg.hu Kult

Rejtély, mire költött el Markó Iván 58 milliót

Komoly felháborodást váltott ki 2012-ben táncos körökben, amikor Markó Iván 130 millió forintos állami támogatást kapott. A Népszava megpróbált utánajárni, mire ment el ez az összeg. Az Emmi által megküldött adatok legfurcsább része az "egyéb szolgáltatások vásárlása" címszó alatt szereplő 57,7 millió forintos tétel, amiről semmi közelebbit nem lehet tudni.

Schilling Árpád Nyüzsi

Schilling Árpád: A művészeknek nincs szükségük a hatalom kegyeire

Nemrég Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője megzavarta Markó Iván premierjét, így tiltakozva az ellen, hogy Markó társulata soron kívül kapott 130 millió forintot a miniszterelnöktől, míg az összes többi független színház tavalyi támogatása alig tett ki 200 milliót. A kormánypárti média ezt követően azzal vádolta Gulyásékat, hogy korábban ők is kaptak pályázaton kívüli pénzt az államtól. Az alábbiakban a Krétakör alapítója válaszol a vádakra, és fejti ki a helyzetről véleményét.

hvg.hu Kult

Markó Iván: "Engem Markó Iván nem érdekel"

A csapata és a közönség miatt nehezményezi Markó Iván, hogy Gulyás Márton Az ember tragédiája bemutatóján az előadás végén megzavarta a tapsot. - mondta a Magyar Hírlapnak Markó Iván Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Fesztivál Balett alapítója. Gulyás Márton ugyanakkor úgy váli, minden demokratikus fórumot végigjártak, mielőtt akcióba léptek volna.

hvg.hu Kult

"Markó Iván a miniszterelnök kedvence" - Videóra vették a botrányt

Videóra vették azt a jelenetsort, amikor Gulyás Márton, a Krétakör vezetője hangosbeszélővel zavarta meg Markó Iván Az ember tragédiája című táncadaptációjának premierjét pénteken. Gulyást először kivezették, majd a két fél a színpadon kezdett beszélgetésbe az állami támogatásokról.

MTI Kult

Markó Iván nagy dologra készül

Színházat szeretne varázsolni a debreceni Főnix Csarnokból Markó Iván Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, aki csütörtökön a Mózes, avagy a Tízparancsolat című produkció előkészületei során járta be az arénát.

hvg.hu Kult

Markó Iván jogerősen nem világhírű

Elvesztette azt a pert Markó Iván koreográfus, amit azért indított a Revizor kritikai lap ellen, mert azt írták róla, hogy nem világhírű. A bíróság szerint a Revizor állításai véleménynek minősülnek.

MTI Kult

Rendkívüli támogatást kap Markó Iván társulata

Huszonöt millió forint egyszeri támogatást kap a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a Markó Iván által vezetett Magyar Fesztivál Balett a kormány döntése értelmében.

hvg.hu Kult

Bíróságon harcol világhírnevéért Markó Iván

Beperelte Markó Iván balettművész és a Fesztivál Balett a Revizor kritikai portál, mert annak egyik szerzője egy nyílt levélben azt állította, hogy Markó Iván nem világhírű. A keddi bírósági tárgyaláson nem volt eredményes a békítés, Markóék még gondolkodnak, elég-e a válaszcikk az ügyben, vagy inkább kétmillió forintot követelnek – írja a Hír24.

1 2
Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

Új rekord született: 67 percig tárolták a fényt kínai kutatók, jöhetnek a jobb kvantumszámítógépek

Új rekord született: 67 percig tárolták a fényt kínai kutatók, jöhetnek a jobb kvantumszámítógépek

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Magyar műszer landolt a Holdon, és ugyan az érkezés nem volt hibátlan, így is működött

Magyar műszer landolt a Holdon, és ugyan az érkezés nem volt hibátlan, így is működött

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk

Kisiklott egy kerozint szállító tehervonat a XVIII. kerületben

Kisiklott egy kerozint szállító tehervonat a XVIII. kerületben

Donald Trump kijelentette: Ukrajnával nehezebb együttműködni, mint az oroszokkal

Donald Trump kijelentette: Ukrajnával nehezebb együttműködni, mint az oroszokkal

Segítséget kapnak a kormánytól a sorban állástól fázó nyugdíjasok

Segítséget kapnak a kormánytól a sorban állástól fázó nyugdíjasok

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

A címlapról ajánljuk