Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Matolcsy György

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy: már az idén 221 milliárd forintot szed be az állam

Idén összesen 221 milliárd forintot spórol meg az állam a három "pótadóval" és a magánnyugdíj-pénztári befizetések állami nyugdíjkasszába irányításával. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányfő szerdai beszéde után azt mondta: ez az összeg szükséges ahhoz, hogy az örökölt gazdasági folyamatokból következő államháztartási deficitet visszakorrigálják 3,8 százalékra.

MTI Itthon

Matolcsyék megfojtják az ITDH-t?

Az ITD Hungary május óta nem kapja meg a működéséhez szükséges forrásokat az illetékes minisztériumtól, ugyanakkor egy kormányhatározatra hivatkozva a cégnél arra számítanak, hogy október 11-e után megoldódnak a nehézségek - közölte Márton Péter, az ITD Hungary igazgatóhelyettese csütörtökön az MTI-vel.

MTI Gazdaság

Magyar Nemzet: Matolcsyék nem utalnak az ITD Hungary-nek

Hiába várja május óta az alapvető működéshez szükséges pénz átutalását a Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumtól a tárca szakmai felügyelete alatt működő Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary) − írja a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Orbán: "Matolcsy a jobbkezem"

"Matolcsy György a jobbkezem" - válaszolta Orbán Viktor kedden a nemzetgazdasági miniszter távozásáról szóló hírekkel kapcsolatos újságírói felvetésre.

MTI Gazdaság

Matolcsyék hosszasan cáfolják a lapokat

Hosszú közleményben cáfolja a Nemzetgazdasági Minisztérium a Matolcsy György miniszter menesztéséről szóló cikkek – köztük a kormányközeli Magyar Nemzet – állításait. A tárca szerint a ferdítéseket, csúsztatásokat, sőt hazugságokat is tartalmazó cikkek hónapok óta egy előre felépített koncepció szerint jelennek meg.

MTI Gazdaság

Orbán: "Matolcsy a jobbkezem"

"Matolcsy György a jobbkezem" - válaszolta Orbán Viktor kedden a nemzetgazdasági miniszter távozásáról szóló hírekkel kapcsolatos újságírói felvetésre.

MTI Gazdaság

Sajtóhullámok Matolcsy menesztése körül

A Magyar Nemzet hétfőn megjelent "Fogyóban a levegő Matolcsy György körül" című cikke után kedden több lap is foglalkozik a nemzetgazdasági miniszter esetleges menesztésével.

MTI Gazdaság

Matolcsy: a miniszterelnök bizalma töretlen

A miniszterelnök bizalma töretlen a gazdaságpolitika, az egykulcsos, arányos adórendszer, a költségvetés és az új Széchenyi Terv területén − válaszolta Matolcsy György arra a kérdésre, hogy töretlen-e a kormányfő bizalma iránta.

MTI Gazdaság

Holnapig hívható le az IMF-hitel

Magyarország október 5-ig hívhatja le a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2008 novemberében kötött készenléti hitel eddig még fel nem használt, utolsó 3,7 milliárd eurós összegét, amelyet a magyar kormány a tárgyalások július közepén történt megszakítása után már nem kíván igénybe venni.

Sebők János Vélemény

Elküldi-e Orbán a selyemzsinórt Matolcsynak?

A Nemzetgazdasági Minisztériumban fordulatokban gazdag, jellegzetesen magyar szappanopera zajlik – igazi sztárszereplőkkel. A főszerepet a csúcsminiszter alakítja, de egyes jelenetekben felbukkannak államtitkárok, kormányszóvivők, sőt maga a miniszterelnök is. A darabot komédiának adják elő, valójában inkább szomorújáték.

hvg.hu Itthon

Egykulcsos adó: a 16 valójában 20,4, a részletekről hallgatott Matolcsy

Bár Matolcsy György egyértelműen nyilatkozott: egykulcsos adó lesz 2011-től, azonban a bevezetés körülményeiről, a kétéves átmenetről, vagy annak elmaradásáról egyelőre nem sokat tudni. A nemzetgazdasági miniszter kijelentése ugyanis nem szólt sem adójóváírásról, szuperbruttóról.

hvg.hu Gazdaság

Belháború Matolcsy körül: már Varga is beszállt a ringbe

Egyre nyíltabb belháború folyik a nemzetgazdasági tárcát vezető Matolcsy György és minisztertársai, valamint saját apparátusa között. Az Index információi szerint legutóbb Varga Mihály akadályozta meg, hogy Matolcsy kirúghassa saját beosztottját, a költségvetésért felelős Bathó Ferenc helyettes államtitkárt. Varga meggyőzte Orbán Viktort, hogy ne írja alá a menesztésről szóló határozatot.

Kárpótolja a Sony a felhasználókat, amiért egy napra kiesett a PlayStation Network

Kárpótolja a Sony a felhasználókat, amiért egy napra kiesett a PlayStation Network

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

Drámai végjátékban maradt le az olimpiáról a női hokiválogatott

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert

Az orosz Mere három üzletlánccal is támadna Magyarországon, de a szokatlan terjeszkedési modell miatt elhasal

Az orosz Mere három üzletlánccal is támadna Magyarországon, de a szokatlan terjeszkedési modell miatt elhasal

Csak úgy dőlnek a tízmilliárdok a Burger King hazai üzemeltetőjéhez, amely nyomul is tovább

Csak úgy dőlnek a tízmilliárdok a Burger King hazai üzemeltetőjéhez, amely nyomul is tovább

Lelkesen számoltak be a Bajcsy-Zsilinszky kórház megújult kardiológiai osztályáról, ami valójában a VIP-részleg lehet

Lelkesen számoltak be a Bajcsy-Zsilinszky kórház megújult kardiológiai osztályáról, ami valójában a VIP-részleg lehet

Váratlanul elhunyt Tolna megye főispánja

Váratlanul elhunyt Tolna megye főispánja

7,6-os földrengés rázta meg a Karib-térséget

7,6-os földrengés rázta meg a Karib-térséget

Már a Google is erről beszél: államilag támogatott bűnözők használják az MI-jét

Már a Google is erről beszél: államilag támogatott bűnözők használják az MI-jét

A címlapról ajánljuk