Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nemzetgazdasági Minisztérium

MTI Gazdaság

NGM: teljesülhetett a tavalyi hiány

Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 2012-ben 607,5 milliárd forint volt, a GDP 2,1 százaléka, ami kisebb a 671,9 milliárd forintos módosított előirányzatnál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden. A pénzforgalmi deficit 2011-ben 1741,6 milliárd forintot tett ki.

hvg.hu Gazdaság

Átlagkeresetek: az NGM Bajnaiékkal kommentálja a friss adatokat

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint 2013-ban végre reálbér-emelkedés valósulhat meg a csökkenő inflációnak, az egykulcsos adórendszer véglegesítésének és az újabb minimálbér-emelésnek köszönhetően. Erre is komoly veszélyt jelentene Bajnai Gordon és az Együtt 2014 a minimálbéreket csökkenteni szándékozó javaslata – teszik hozzá a tárca péntek reggeli közleményében.

MTI Vállalkozás

NGM: eddig hatvanezren kisadóznának

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) mintegy 51 ezren, a kisvállalati adót (kiva) pedig csaknem 10 ezren választották az eddig feldolgozott adatok szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.

MTI Gazdaság

NGM: a kormánynak nincs árfolyamcélja

A magyar kormánynak nincs árfolyamcélja a forintra vonatkozóan - mondta pénteken Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek a forint csütörtök reggel óta tartó erőteljes gyengülésére reagálva.

MTI Gazdaság

Czomba: 150 milliárd jut a bérkompenzációra idén

A bérkompenzáció az idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

MTI Gazdaság

NGM: nem kell adóemelés

A magyar adórendszer véglegessé vált, a költségvetés négyszázmilliárdos tartaléka biztosítja, hogy a jövőben ne legyen szükség adóemelésre - nyilatkozta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.

MTI Gazdaság

Népszabadság: kivonulással fenyegeti a Visa az NGM-et

Ultimátummal felérő üzenetet küldött a nemzetgazdasági tárcának a Visa Europe, amelyben közli, hogy az aránytalan bankközi jutalék miatt helyzete kritikussá vált - közölte a lap birtokába jutott információt a csütörtöki Népszabadság.

OS Gazdaság

Kérdezz-felelek a kormányportálon

A Nemzetgazdasági Minisztréium közleménye szerint a kormány célja az, hogy "a kelet- közép európai térség legkedvezőbb üzleti környezete Magyarországon jöjjön létre. A pénzügyi és gazdasági válságból nem lehet kilábalni a vállalkozások nélkül, amelyeket meg kell szabadítani az aktivitásukat akadályozó terhektől."

hvg.hu Gazdaság

NGM: még változtatnak az egyik kisadón

Lesznek még változások az új kisadó rendszerében, azért, hogy könnyebb legyen átlépni a társasági adóból a kisvállalati adóba, illetve összevonhatóak legyenek bizonyos kedvezmények - mondta el Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár a Joint Venture Szövetség Adóváltozások 2013 rendezvényén.

MTI Gazdaság

Megdobta az októberi hiányt a négynapos ünnep

Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya októberben 112,3 milliárd forint volt. Az első tízhavi hiány 658,1 milliárd forintot tett ki, ez a módosított éves előirányzat 114,2 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu portálon.

MTI Gazdaság

NGM: januártól az EB-től függetlenül kivezetik a különadókat

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Európai Bizottság nyitott kapukat dönget, amikor azt kéri a magyar kormánytól, hogy 2013. január elsejével vezesse ki teljes egészében az átmeneti jelleggel bevezetett, egyes ágazatokat - így a kiskereskedelmet és a telekommunikációs szektort - terhelő különadókat.

hvg.hu Gazdaság

Itt van Orbán harmadik megszorítása

A kormány döntött a harmadik költségvetési kiigazító csomagról és véglegesítette az új adórendszert. A korábbi átmeneti adónemeket kivezeti az adózásból, a bankadót végeleges adónemként rögzíti a 2013-as mértéken, és kivezeti a különadókat, de a társasági adó három kulcsossá válik: 10 százalékos kedvezményes, 19 százalékos általános és 50 százalékos speciális kulcsot vezet be.

hvg.hu Gazdaság

Az NGM csak azokat a számokat nézi, ami neki tetszik

A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy véli, hogy - a gazdasági visszaesés ellenére - hazánk az adósság leépítésével és a deficit csökkentésével egy fenntartható pályára lépett. A gazdaság teljesítményének csökkenésével ugyanakkor államadósságunk nem csökken, erre már elemzők is felhívták a figyelmet.

hvg.hu Gazdaság

A hiba az ön készülékében van, ha nem él az árfolyamvédelemmel!

Nem rohannak a devizahitelesek az árfolyamgát program védernyője alá, pedig nagyon megérné nekik. Úgy tűnik, a hiba ezúttal nem a hatóságoknál, nem is a bankoknál, hanem az adósoknál van. A programról ugyanis valószínűleg már csak az nem tud, aki nem akar. Persze az is igaz, hogy még sokan hezitálnak.

hvg.hu Gazdaság

Meglódult a hiány októberben

Nagyot ugrott a költségvetési hiány októberben, melyben elsősorban a november eleji munkaszüneti napok miatti októberre előrehozott bér és családi támogatások kifizetései játszottak szerepet a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint.

MTI/Népszabadság Vállalkozás

Nagy pofonokat kapott a Lidl a magyar kormánytól

A plázastop idején a kormány elutasított minden középméretű beruházást, így az elmúlt év legnagyobb vesztese a Lidl volt, amelynek mind a huszonöt kérelmét elutasították - írja a Népszabadság.

1
7 8 9 10 11
20
Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Hatra nőtt a magdeburgi merénylet áldozatainak száma

Hatra nőtt a magdeburgi merénylet áldozatainak száma

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról

Hová tűnt Orbán Viktor? És mit szól ehhez Willy Fog? – teszi fel a kérdést Magyar Péter

Hová tűnt Orbán Viktor? És mit szól ehhez Willy Fog? – teszi fel a kérdést Magyar Péter

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Hatra nőtt a magdeburgi merénylet áldozatainak száma

Hatra nőtt a magdeburgi merénylet áldozatainak száma

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

A címlapról ajánljuk