Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Novák Ferenc

Dobszay János, Mátraházi Zsuzsa hvg360

"Mire bemegyek a táncpróbára, nagyon kell tudnom, mit akarok" – In memoriam Novák Ferenc

„Néptáncos egy baleset miatt lettem”: lesérült táncos helyett ugrott be az egyik bemutató előtt. „Próbákra jártam, nézelődtem, haverkodtam, és azon vettem észre magam, hogy táncolok.” Koreografálni a honvédségnél kezdett, majd 1954-ben katonatársával, Boross Gézával megalapította az azóta legendássá vált Bihari Táncegyüttest, karrierjei további állomásait pedig felsorolni is nehéz. A most elhunyt Novák Ferenccel, akire a Tata becenevet egy másik Kossuth-díjas, Sinkovits Imre színész ragasztotta, a HVG 2014. júniusában készített portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.

hvg.hu Kult

Meghalt Novák Ferenc Tata

A koreográfus, a Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház megálmodója 93 éves volt.

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

„Segítsetek, hogy segíthessünk” - Magyar Péter nőnap alkalmából üzent

Magyar tudósok nyilatkozatban álltak ki Ukrajna mellett, és ítélték el az Orbán-kormány álláspontját

Vörös Eriktől a norvég meteorológusokig, avagy mit keresnek Grönlandon a dánok, akiket Trump kipenderítene?

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Nagyon félelmetes az, ami a magyar vállalatokkal történhet” – a vámháborúban Orbán nem számíthat Trump hálájára

A címlapról ajánljuk