Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orbán Viktor

hvg.hu Itthon

444: Orbán nem fogadta el Novákék magyarázkodását

A portál úgy tudja, még Balog Zoltánt is bevetették, hogy közvetítsen a Sándor-palota és a miniszterelnök között, azonban sikertelenül. A miniszterelnök szerint Novák Katalin tartozik a nyilvánosságnak.

Németh András hvg360

Putyin egy kicsit gondolkozott, majd tett egy gesztust Orbánnak

Vlagyimir Putyin azt állította Tucker Carlsonnak adott interjújában, soha nem mondta Orbán Viktornak azt, hogy Magyarország visszakérhetné Ukrajnától a szovjet időkben Ukrajnához csatolt, korábban Magyarországról elvett területeket. A magyar miniszterelnök számára fontos válasz körülményei viszont sokat levonnak a putyini gesztus értékéből.

hvg.hu Itthon

Fülke: Van-e kegyelem Novák Katalinnak? Az államfő bukása és a pedofilbotrány 45 percben

12 évvel Schmitt Pál lemondása után ismét egy, a sajtóban megjelent botrány vethet véget egy államfő karrierjének – kérdés, Novák Katalin selyemzsinórt kapott-e Orbán Viktortól, vagy a leuralt nyilvánosságban csak ennyi zajkeltés kellett, hogy megmeneküljön. Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit tudni kell az elmúlt hét kegyelmi botrányáról, annak eredetétől kezdve egészen a potenciális következményeiig.

Németh András Világ

Putyin Tucker Carlsonnak: Tudom, a Kárpátalján élő magyarok arra vágynak, hogy visszakerüljenek régi országukhoz

Kétórás interjút adott Moszkvában a Fox Newstól tavaly kirúgott Tucker Carlsonnak Vlagyimir Putyin orosz elnök. Arról is beszélt, hogy nem tárgyalt Orbán Viktorral Ukrajna esetleges felosztásáról. Carlson nem bíbelődött kritikus kérdésekkel, már előre eldöntötte, hogy a nyugati médiumok hazudnak az orosz–ukrán háborúról, Putyin viszont csakis igazat mond. Belpolitikáról nem kérdezett, nem tette szóvá a politikai foglyok és az ellenzék elleni fellépés ügyét sem.

1
81 82 83 84 85
983
Magyar tudósok nyilatkozatban álltak ki Ukrajna mellett, és ítélték el az Orbán-kormány álláspontját

Magyar tudósok nyilatkozatban álltak ki Ukrajna mellett, és ítélték el az Orbán-kormány álláspontját

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

Felhőkarcoló mint passzívház? Állítják, hogy nem is drága megcsinálni

Felhőkarcoló mint passzívház? Állítják, hogy nem is drága megcsinálni

Megszűnik a kormányzati informatika miniszteri biztosi tisztsége

Megszűnik a kormányzati informatika miniszteri biztosi tisztsége

A címlapról ajánljuk