Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Oroszország

MTI Világ

Emlékszik még valaki a Jukoszra?

A Jukosz-ügy megszokottá vált, az orosz emberek már oda sem figyelnek, mint annyi más kérdésben, a hatalmi elitre bízták az intézkedést, a hatalom pedig, miután kiemelte az ügyet a politikai, gazdasági és társadalmi összefüggésből, már arra sem ügyel, hogy legalább látszata meglegyen a tisztességes bírósági eljárásnak - írja hétfőn a Kommerszant.

MTI Gazdaság

Fellegi: egy csomagban akarunk megállapodni Oroszországgal

A magyar kormány egy csomagban akar megállapodni az orosz vezetéssel a kétoldalú egymüttműködés kérdéseiről, és ha jól haladnak a tárgyalások, ennek lezárását jelentheti novemberben egy miniszterelnöki találkozó - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy pénteki sajtóbeszélgetésen Budapesten.

MTI Világ

Legfeljebb 200 ellenzéki tüntethet a Triumfalnaja téren

A moszkvai városi hatóságok első ízben engedélyezték az orosz ellenzék számára, hogy október 31-én a belvárosi Triumfalnaja téren tüntessenek az alkotmány gyülekezési szabadságot biztosító 31. paragrafusának tiszteletben tartásáért - adták hírül az orosz lapok csütörtökön.

MTI Világ

Öngyilkos lett a Gazprom egyik vezetője

Öngyilkosságot követett el a Gazprom egyik vezető menedzsere: sajtójelentések szerint Szergej Kljukát, a konszern gazdasági-pénzügyi osztályának alig 36 éves helyettes vezetőjét Range Rover kocsijában találták meg holtan, mellette egy pisztollyal.

MTI Világ

Áradások Dél-Oroszországban

Kilenc ember vízbe fulladt a dél-oroszországi Krasznodári területen, ahol a heves esőzések miatt megáradt folyók kiléptek medrükből - közölték a helyszínen szombaton.

hvg.hu Napi merítés

Elhagyott orosz világítótornyok

Oroszország északi partjainak jó része az Északi-sarkkörön belül fekszik, ahol a hosszú sarki tél miatt több hónapig szinte teljes sötétség uralkodik. A Szovjetunió vezetése úgy határozott, hogy világítótornyokból álló hálózatot épít ki az északi tengerparton, melyek a hajók tájékozódását segítik elő. Ám ezeket a világítótornyokat elhagyták az idők során - olvasható a Világutazó blogon.

MTI Világ

Híd épül Kercs és Kavkaz között

Hidat építenek a Kercsi-öböl partján, a Krim-félszigeten lévő Kercs város és a Fekete-tenger másik partján fekvő Kavkaz kikötőváros között - egyebek között erről volt szó Dmitrij Medvegyev orosz és Viktor Janukovics ukrán államfő találkozóján az oroszországi Gelendzsikben hétfőn.

1
561 562 563 564 565
590
Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Négy hónap házasság után ölte meg feleségét a fóti férfi

Négy hónap házasság után ölte meg feleségét a fóti férfi

Továbbra is siralmas a magyar ipar teljesítménye

Továbbra is siralmas a magyar ipar teljesítménye

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

A címlapról ajánljuk