Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pápa

Klopfstein-László Kornél Világ

Onnan jön a pápa, ahonnan a legtöbb katolikus?

Egyes vélekedések szerint itt volt az ideje, hogy nem európai pápa vegye kézbe a katolikus egyház irányítását. Bár kicsinek tűnt az esélye, hogy valóban latin-amerikai vagy afrikai egyházfő legyen, ott volt a tény: míg Európában csökkent, addig a világ más területein nőtt a katolikusok száma. A legtöbben Dél-Amerikában élnek, bár a katolikusok az újkeresztény egyházakban itt is kihívóra találtak.

MTI Vállalkozás

Újságpapírból készítenek vakolatot Pápán

Uniós támogatással, közel egymillió eurós beruházással, évi 300 ezer négyzetméteres kapacitású agyagkartonlapgyárat épít az osztrák Emoton cégcsoport Pápán - jelentette be Harald Weihtrager tulajdonos magyar szakemberek előtt pénteken egy ausztriai gyártási bemutatón.

MTI/hvg.hu Világ

Pápaválasztás: a héten minden bíboros Rómába ér

Megkezdődött a Vatikánban hétfőn az első általános kongregáció, amelyen az új pápát megválasztó konklávét készítik elő. Közben az új pápát megválasztó testület legidősebb tagja, Walter Kasper német bíboros az egyik lapnak azt nyilatkozta: ellenzi a pápaválasztó gyűlés előrehozását, mert szerinte a 115 fős testület tagjainak előbb meg kell ismerniük egymást.

MTI Világ

Húsvétra ígérik az új pápát

A világ távoli részeiből érkező bíborosok csak jövő héten érkeznek meg a Vatikánba, a Sixtus-kápolnát sem zárták még le a pápaválasztó konklávé előkészítésére, s hétfőn még nem várható a konklávé időpontjának bejelentése - közölte szombaton Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

MTI Világ

Megnézte este a tévében saját lemondását XVI. Benedek

XVI. Benedek az esti tv-híradókban nézte vissza lemondását és távozását a Vatikánból. A pénteki nap délelőttjén olvasott, zenét hallgatott, sétált a Castel Gandolfó-i palota kertjében - erről Georg Gänswein, a nyugalmazott pápa titkára tájékoztatta a Vatikán szóvivőjét.

MTI Világ

Üres a trón: hatályos XVI. Benedek lemondása

Hatályba lépett csütörtök este nyolc órakor XVI. Benedek pápa lemondása. A lemondás automatikusan lépett életbe, ezt az időpontot a katolikus egyházfő már akkor jelezte, amikor távozási szándékát február 11-én bejelentette.

MTI / hvg.hu Világ

Ma távozik a pápa – íme a menetrend

Ma este, pontban nyolc órakor mond le XVI. Benedek, aki pápasága utolsó napján a bíborosoktól búcsúzik el, majd helikopterrel elhagyja a Vatikánt és Castel Gandolfóba vonul vissza. Távozásával az apostoli szék megüresedik az új egyházfő megválasztására várva.

MTI Világ

Ezt mondta a pápa utolsó nyilvános munkanapján

XVI. Benedek köszönetet mondott munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek és paptestvéreknek és "Isten egész népének". Ez volt a tisztségéből csütörtökön távozó 86 éves pápa utolsó, 348. általános audienciája.

MTI Világ

Erdő Péter már Rómában van

A már "gulyáspápaként" emlegetett magyar bíboros XVI. Benedek utolsó hivatalban töltött napján részt vesz a katolikus egyházfő nyilvános audienciáján. Római útja előtt hosszú interjút adott, amelyben egyebek közt azt mondta: pápaválasztáskor a nemzetiségnél és a földrajzi származásnál sokkal fontosabb a személyiség, az, hogy "mit képvisel az egyház életében valaki".

1
20 21 22 23 24
35
Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Tagadja a Pentagon egy vezető tisztviselője, hogy leállítanák az oroszok elleni kiberműveleteket

Tagadja a Pentagon egy vezető tisztviselője, hogy leállítanák az oroszok elleni kiberműveleteket

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

A címlapról ajánljuk