Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rétvári Bence

hvg.hu Itthon

Balog üzente: vidéken 21. századi körülmények vannak a kórházakban

Még keresik az új budapesti szuperkórház helyét, a beruházás ütemezéséről sincs döntés, a vidéki kórházak jelentős részében viszont már 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a beteg – derül ki Rétvári Bence államtitkár írásbeli válaszaiból, amelyet Balog Zoltán miniszter megbízásából adott a jobbik Szávay István kérdéseire.

MTI Itthon

Rétvári: Kötelező orvosi szűrővizsgálatra is számíthatnak a menekültek

A tömeges bevándorlás okozta vészhelyzet esetén az országos tiszti főorvos a menedékjogért folyamodók számára kötelezően elvégzendő szűrővizsgálatokat rendelhet el – eképp foglalta össze az egészségügyi törvény módosítását Rétvári Bence államtitkár. A módosítással lehetőség nyílik az egészségügyi ellátóhelyek rendőri őrzésére is.

M. László Ferenc Itthon

Orbán már tavaly "átadta", pedig még az alapkövet se tették le

Vontatottan halad a miniszterelnök által is kiemelt projektként kezelt építkezés a mentőszolgálatnál. Bár az eredeti tervek szerint tavaly augusztusban át kellett volna adni 22 új mentőállomást, van olyan kisváros, ahol csak idén nyáron rakták le az alapkövet. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) állítja, október 31-ig minden állomás elkészül. Egy birtokunkba került dokumentum szerint több településen pótmunkákat rendeltek el, másutt épphogy aláírták a szerződést a tervezővel.

MTI Kult

Rétvári: védjegyünkké váltak a fesztiválok

Az, hogy minél több külföldi hirdetési felületen jelennek meg a nagy nyári fesztiválok, nem csupán a rendezvényeket, hanem Magyarországot, illetve a Balatont is népszerűsítik - mondta Rétvári Bence.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Rétvári egy másik mozit néz a szegénységről

Több mint 200 ezerrel kevesebben vannak, akik ki vannak téve a szegénység kockázatának az Emmi államtitkára szerint. Azok az adatok, amik arról árulkodnak, hogy mekkora probléma a szegénység Magyarországon, nem szerepelnek a nyilatkozatban.

MTI Itthon

Rétvári azt ígéri, biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok

Az Emmi államtitkára szerint biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok, ugyanis egy módosítással ezentúl a gólyatábor szervezője személyesen felel a táborért, az ott megrendezett programokért. A szervezőnek a neve, telefonszáma nyilvános, ezeket az adatokat a rendezvényi felhívásban fel kell tüntetni, valamint az egyetem rendelkezésére is kell bocsátani.

hvg.hu Gazdaság

Azzal állt elő a parlamentben, hogy tiltsák be az energiaitalt

Miközben van olyan, egykor piacvezető energiaitalunk, mely a radikális receptúraváltási kényszer miatt ma már pusztán üdítőitalnak minősül, a parlamentben egy DK-s képviselő azt kérdezte a kormánytól, hogy nem tiltaná-e be a termék kereskedelmét. Az Emmi köszöni szépen a felvetést, ígéri: megvizsgálja a lehetőséget.

1
18 19 20 21 22
29
Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft

Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Videón is megnézheti David Pressman bejelentését a Rogán Antal elleni szankcióról

Videón is megnézheti David Pressman bejelentését a Rogán Antal elleni szankcióról

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

A címlapról ajánljuk