Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rogán Ántal

Kovács Áron Itthon

Rogán elvesztette a pénze felét, Orbánék jobban elférnek otthon

Matolcsy György nem vett állampapírt, és Varga Mihály sem túl sokat. Budai Gyula ellenben agrárpolitikushoz méltó befektetést talált, sportlovakat vásárol. A péntekre virradóra közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokból sok minden kiderül, például az, hogy Rogán Antal nem járt jól az előléptetéssel, az Orbán család két legidősebb gyermeke pedig már nem lakik otthon.

MTI Gazdaság

Matolcsy bejelentését magyarázza Rogán

"Nemcsak a magyar választóknak, hanem a piac szereplői számára is azt üzeni Matolcsy György bejelentése, hogy stabil költségvetéssel rendelkezik az ország" - mondta Rogán Antal.

hvg.hu Kult

Romkocsma nyitva tartás: sétálóutcák lehetnek a VII. kerületben

A VII. kerületi szórakozóhelyek vezetőivel egyeztetett az erzsébetvárosi polgármester, Vattamány Zsolt a vendéglátóhelyek éjfél utáni nyitva tartásával kapcsolatban. Az önkormányzat szerint több pontban is előremutató megállapodások születtek.

hvg.hu Nagyítás

Fotó: Rogán kézbe vette a hólapátot

Rogán Antal V. kerületi polgármester, a budapesti Nádor utcában ragadott hólapátot hétfőn. A politikus sapka nélkül látott neki a fizikai munkának, de kesztyűt azért húzott. Budapesten 10-15 centiméternyi hó esett hajnal óta.

MTI Gazdaság

A minimálbérről vitázik Bajnai és Rogán

A Haza és Haladás Egyesület olyan minimálbérrendszert javasol, amelyben a vállalkozások terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a munkavállalók viszont jobban járnak - közölte Bajnai Gordon, az egyesület elnöke pénteken.

hvg.hu Itthon

Rogán módosíthatja a kocsmákat sújtó törvényt

A Rogán Antallal történt egyeztetés során a fideszes frakcióvezető ígéretet tett arra, hogy februárban módosítják azt a törvényt, amelyre hivatkozva a belvárosi romkomcsákat éjféli bezárásra köteleznék - olvasható a romkocsmák képviselőinek Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben.

hvg.hu Itthon

Regisztráció: kínos helyzetbe került Rogán Kálmán Olgánál

Mást mondott Szájer Józseffel közös sajtótájékoztatóján, és mást egy tévéműsorban a Fidesz frakcióvezetője az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseivel kapcsolatban – legalább is ez derül ki Rogán Antal két nyilatkozatából. Kálmán Olga Egyenes beszéd című műsorában a fideszes politikus sokak szerint kínos helyzetbe hozta magát péntek este.

hvg.hu Itthon

Rogán: 2014-ben nem lesz regisztráció

Rogán Antal szerint megtehetnék ugyan, hogy módosítják az alaptörvényt, de 2014-ben nem kell regisztrálniuk a magyarországi lakóhellyel rendelkező polgároknak. A részletekről a kormánypárt később dönt.

hvg.hu Itthon

Túlkapás áldozatai lesznek a Kazinczy utcai romkocsmák?

Ha éjfél után nem maradhatnak nyitva, egyáltalán nem éri meg nekik működni, így be fognak zárni – hangzott el az érintett belvárosi vendéglátóhelyek tulajdonosaitól egy a témában tartott fórumon. A VII. kerületi rendőrkapitányság és a jegyző a jogalkotói szándékkal hozott december végén sorozatos korlátozó határozatokat számos külföldön is ismert szórakozóhellyel szemben.

hvg.hu Itthon

A Fidesz beemeli az alaptörvénybe mindazt, amit az Ab megsemmisített

A Fidesz beleírja az alaptörvénybe mindazt, amit az Alkotmánybíróság (Ab) az átmeneti rendelkezések közül pénteken megsemmisített. Az alaptörvény egyik megalkotójának tartott Szájer József EP-képviselő és Rogán Antal frakcióvezető szerint tartalmi vita nincs a kormányzó többség és az Ab között. Az alkotmánybírák egyébként tartalmi kérdéseket nem is vizsgáltak.

Romkocsmák Félhomályában Merengő Nyüzsi

Romkocsmátlanítás

Miniszterelnökünk hatékony ember, ez az állítás bővebb magyarázatra nem is szorulna, ám van konkrét példa is. Az általa fölvázolt problémát, ti. a romkocsmák félhomályában merengenek állástalan diplomások, kapásból meg is oldja, mégpedig úgy, hogy kormánya a diplomákat szünteti meg, pártja pedig a romkocsmákat. Állás továbbra sem lesz.

MTI Itthon

Rogán: "nem udvarias dolog otthagyni a minisztert"

Balog Zoltánban "végig megvolt a nyitottság", amikor a diákok képviselőivel tárgyalt - véli a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal szerint csak egy pontban nem tudtak megegyezni a diákokkal, mert Magyarország ma nem engedheti meg azt a luxust, hogy Németországnak, Norvégiának vagy Angliának képezzen orvosokat.

Tamás Gáspár Miklós Vélemény

TGM: Az antináci tüntetés utóélete

A jobboldal végre „elhatárolódott” a fasiszta vagy fasisztoid politikától, ám két nappal később minden folytatódott éppen úgy, mint a tüntetés előtti napokban és években. Az első lövést azonban a balközép sajtó adta le, és ennek az ódiumát nem moshatja le magáról.

hvg.hu Gazdaság

Index: lenyúlná az állam a Mol gáztározós üzletét

A gáztározós törvényhez benyújtott, Rogán Antal-féle módosító javaslat szerint az állam kézbe venné a stratégiai gáztározást is, ha már megvette az E.On gáztározóil. A javaslatot az Index szerint a Molra írták, az azonban még nem biztos, hogy megvenné-e az állam a Mol tározóját, vagy csak az üzletét venné el. A javaslatot csütörtökön nyújtották be.

1
77 78 79 80 81
100
Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Ekkor érkezhet az Apple új olcsó mobilja, az iPhone SE 4

Ekkor érkezhet az Apple új olcsó mobilja, az iPhone SE 4

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Megváltozik a Facebook Marketplace, újfajta hirdetéseket láthat rajta

Megváltozik a Facebook Marketplace, újfajta hirdetéseket láthat rajta

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

A címlapról ajánljuk