Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#SZIN

hvg.hu Kult

Lemondott a SZIN-t is szervező cég vezetője

Szerdán benyújtotta lemondását Sódar István, az Ifjúsági Házat, a Belvárosi Mozit, valamint a Partfürdőt működtető, illetve a Szegedi Ifjúsági Napokat szervező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetője, csütörtök reggel pedig Kohári Nándor önkormányzati képviselő indítványt nyújtott be a Városüzemeltetési Bizottságnak, melyben azt kéri, április 12-én a közgyűlésen bontsák fel a cégvezető szerződését - írja a Szegedcafe.hu.

delmagyar.hu Itthon

Ilyen színe lesz az új szegedi troliknak

Véget ért a szavazás, és a legtöbben arra voksoltak, hogy piros színűek legyenek az új szegedi trolik. Az új, majdnem 3 milliárd forint értékű flottát a gyártó 2014 szeptemberére szállítja le, a prototípust pedig jövő nyárra ígérik – olvasható a delmagyar.hu-n.

hvg.hu Itthon

"Leliberáliskurvázás" és ütés a SZIN-en?

"Leliberáliskurvázott" és megütött egy lányt a Szegedi Ifjúsági Napokon a hódmezővásárhelyi önkormányzat kabinetirodájának vezetője - írja az Index. Markó Csaba a lapnak tagadta, hogy bármi is igaz lenne a történetből.

hvg.hu Autó

A fehér az új arany az autópiacon

Kereskedők szerint a fehér autók tartják leginkább az értéküket a használt autók piacán, míg a zöld és barna járművek ára zuhan a leggyorsabban. A designerek szerint viszont valószínű, hogy a fehér népszerűsége az Apple-nek köszönhető.

MTI Kult

Hetvenezren buliztak idén a SZIN-en

Mintegy hetvenezren vettek részt a magyarországi fesztiválszezon hagyományos záró buliján, a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN), ahol több száz koncert várta a vendégeket.

MTI Kult

Homokos parton strandolhatnak a SZIN-esek

A Parov Stelar Band, a Kosheen, a Quimby, Lou Bega, ATB, a 30Y és a többi közönségkedvenc zenekar mellett finom homokkal borított Tisza-parti strand is várja a hagyományos nyárzáró fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) vendégeit.

MTI Kult

ATB és a Parov Stelar Band is a SZIN húzónevei között

Komoly szerephez jutnak a fúvós hangszerek a hazai fesztiválszezon hagyományos zárórendezvényén, az augusztus 22-én induló Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN), ahol sztár dj-kből sem lesz hiány, fellép például André Tannenberger, azaz ATB is.

MTI Itthon

Égszínkékek lesznek a BKV buszai

Egységes, égkék színt kapnak a BKV buszai, hogy egyértelműen azonosíthatók legyenek. A Budapesti Közlekedési Központnál azt állítják, hogy az átszínezés nem jár extra költséggel.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Izgalmas kockakanapé

A forma és a szín érdekes kombinációja ez a különböző téglalapokból álló kanapé.

MTI Kult

A Kosheen lesz a 2012-es SZIN egyik húzóneve

A brit trip-hop, drum and bass együttes, a Kosheen lesz a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) egyik sztárvendége jövőre – jelentette be Gajdán Bálint, a rendezvény főszervezője kedden a Tisza-parti városban.

life-style.hu Shake

Szivárványburger és társai

Henry Hargreaves nemrég még a kifutón illegette magát Pradában és Jil Sanderben, de mára lecserélte a modellkedést...

delmagyar.hu Kult

Veszteséges volt az idei SZIN

Harmincmilliós veszteséggel zárt a Szegedi Ifjúsági Napok – tájékoztatott a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke. A Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. 40 millió forinttal segítette ki a fesztivált rendező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-t. A város vizsgálatot rendelt el.

1 2 3 4
Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban

Visszapillantón lógó arcmaszk miatt nem látta a biciklist a sofőr, baleset lett belőle

Visszapillantón lógó arcmaszk miatt nem látta a biciklist a sofőr, baleset lett belőle

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

A címlapról ajánljuk