Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szent István Bazilika

MTI Itthon

Megkezdődött az ökumenikus imahét

Ünnepi istentisztelettel megkezdődött a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét vasárnap a budapesti Szent István Bazilikában.

hvg.hu Itthon

Ukrajnáért égnek a gyertyák a Bazilika előtt

A véres ukrajnai események miatt tartottak demonstrációt szerda este a Szent István Bazilika előtt. Az egyik szónok azt mondta: levelet írtak Áder János államfőnek, Orbán Viktor kormányfőnek és Kövér László házelnöknek, hogy segítsenek és lépjen életbe embargo.

MTI Itthon

Nagy dolgokra készülnek a Szent István-bazilikában

A szentmisén elhangzó szövegeket kivetítő monitorokon lehet majd látni a budapesti Szent István-bazilikában, a technikai eszközök felállítása ebben az évben megvalósulhat – közölte a székesegyház plébánosa a bazilika honlapján megjelent lelkipásztori levelében.

MTI Itthon

A gyulafehérvári érsek fog prédikálni augusztus 20-án

Idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja a szentbeszédet az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepi szentmisén. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be a szentmisét - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala az MTI-vel.

MTI Itthon

MN: bekerítik Budapest egyik jelképét

A Szent István téri bazilika köré vaskerítést emelnek, mert éjszakánként, főként a hétvégéken a környező vendéglátóhelyek vendégei a bazilika lépcsőin folytatják a mulatozást, és hajnalra szeméthalom lepi el a környéket.

1 2
Tényleg fogyókúrás csodaszer az ecet? A dietetikus válaszol

Tényleg fogyókúrás csodaszer az ecet? A dietetikus válaszol

Pályázati mutyi miatt kerülhetett veszélybe a pécsi Káptalan Kert koncertsorozat

Pályázati mutyi miatt kerülhetett veszélybe a pécsi Káptalan Kert koncertsorozat

A dugódíj halott, éljen Donald király!

A dugódíj halott, éljen Donald király!

Cukorbetegeket sértő poénkodás miatt büntették meg Balázsékat

Cukorbetegeket sértő poénkodás miatt büntették meg Balázsékat

Putyin szerint ritkán születnek olyan emberek, mint Elon Musk

Putyin szerint ritkán születnek olyan emberek, mint Elon Musk

Deák Ferenc, a régi és a mai magyar politika: aktuális-e ma a Húsvéti cikk, és ha igen, hogyan?

Deák Ferenc, a régi és a mai magyar politika: aktuális-e ma a Húsvéti cikk, és ha igen, hogyan?

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

Kínában kizuhant a tizenegyedik emeletről és meghalt egy gaboni válogatott focista

Kínában kizuhant a tizenegyedik emeletről és meghalt egy gaboni válogatott focista

Négy éve meghalt, de örökre velünk marad Törőcsik Mari

Négy éve meghalt, de örökre velünk marad Törőcsik Mari

A címlapról ajánljuk