Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#V. kerület

MTI Itthon

LMP: álcivilekre százmilliók Rogánéktól

Az LMP szerint pártokhoz köthető civil szervezetek kaptak az elmúlt négy évben támogatást az V. kerületi önkormányzattól - mondta az önkormányzat épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az atlatszo.hu portál egyik cikkére hivatkozva a Lehet Más a Politika két képviselője. Az eseményen megjelent Puskás András kerületi alpolgármester, aki az önkormányzat nevében visszautasította a vádakat.

MTI Itthon

Gyerekbarát kihallgatószobák a rendőrségeken

Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről - közölte Navracsics Tibor.

hvg.hu Napi merítés

Rogánéknál már kész van az "Alaptörvény Asztala"

Egyetlen délutánjuk maradt a jegyzőknek, hogy intézkedjenek az úgynevezett „Alaptörvény Asztala” felállításáról. Az V. kerületi önkormányzatnál habozás nélkül kerítettek egy kényelmes, az olvasásnál a hátat megtámasztó, öblös fotelt, valamint egy asztalt.

hvg.hu Itthon

Kamu statisztikát közölt a rendőrség

„Emberi hibával” magyarázza a Budapesti Rendőr-főkaptányság sajtóosztálya, amiért nem valós statisztikát közölt a Belvárosban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. Szinte biztos, hogy nem elírásról van szó.

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Bűnözők paradicsomává vált a Belváros – a rendőrség titkolná?

Látványosan megugrott a lakásbetörések és az autófeltörések száma az ötödik kerületben - tudta meg a hvg.hu. Csakhogy a rendőrségtől általunk kikért bűnügyi statisztikai adatok köszönő viszonyban sincsenek az önkormányzatnak készített rendőrségi beszámolóban szereplő számokkal. Utóbbi dokumentum mindenesetre őszinte képet festett a Belváros nem túl rózsás helyzetéről.

MTI Itthon

Tűz volt egy V. kerületi lakásban

Tűz ütött ki egy V. kerületi, Papnövelde utcai ház harmadik emeletén található lakásban hétfő délelőtt - mondta Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-nek.

MTI Itthon

A belvárosi káosz miatt kezd lefejezésekbe Rogán Antal

Rogán Antal V. kerületi polgármesterként és fővárosi képviselőként azzal a kéréssel fordult Tarlós István főpolgármesterhez, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén terjessze elő a Budapest Szíve Városfejlesztő Nonprofit Kft. vezetőinek személyi változását.

MTI Itthon

Elhárították a gázveszélyt az V. kerületben

Elhárították a veszélyt Budapesten az V. kerületi Pesti Barnabás utcában, ahol egy munkagép megrepesztett egy gázvezetéket szerda délután - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

MTI Itthon

Gázvezeték-repedés az V. kerületben

Megrepesztett egy gázvezetéket egy munkagép szerdán Budapesten, az V. kerületi Pesti Barnabás utcában - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

hvg.hu Napi merítés

Rogán: "Nekem is lettek volna ötleteim"

"Nekem is lettek volna ötleteim" – mondta néhány nappal ezelőtt a Mokka című műsorban Rogán Antal, aki hosszas hezitálás után úgy határozott, hogy a főpolgármester-helyettesi kilátások helyett októberben inkább az ötödik kerület vezetéséért száll újra harcba - olvasható Török Gábor politológus blogján.

1
9 10 11 12 13 14 15
Már a kormányközeli Századvég is elkezdett a tanárproblémákról beszélni

Már a kormányközeli Századvég is elkezdett a tanárproblémákról beszélni

A felhasználói adatok elemzésével javítaná a küszködő MI-jét az Apple

A felhasználói adatok elemzésével javítaná a küszködő MI-jét az Apple

Textilülés, acélfelni és egy motor: itt a fapadosabb Cybertruck

Textilülés, acélfelni és egy motor: itt a fapadosabb Cybertruck

Közel 5000 hamis cipőt találtak a NAV ellenőrei Budapesten

Közel 5000 hamis cipőt találtak a NAV ellenőrei Budapesten

Schadl György a vádiratban is szereplő siófoki luxusnyaralójában tölti házi őrizetét

Schadl György a vádiratban is szereplő siófoki luxusnyaralójában tölti házi őrizetét

Tiborcz István szerint az értékteremtés olyan, mint a hagyma

Tiborcz István szerint az értékteremtés olyan, mint a hagyma

Kritizálta a hadvezetést, öngyilkos alakulat vezetőjeként vezényelték vissza Ukrajnába a volt orosz tábornokot

Kritizálta a hadvezetést, öngyilkos alakulat vezetőjeként vezényelték vissza Ukrajnába a volt orosz tábornokot

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Deák Ferenc, a régi és a mai magyar politika: aktuális-e ma a Húsvéti cikk, és ha igen, hogyan?

Deák Ferenc, a régi és a mai magyar politika: aktuális-e ma a Húsvéti cikk, és ha igen, hogyan?

A címlapról ajánljuk