Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bevándorlók

hvg.hu Itthon

Több embercsempészt is elfogtak Budapesten

A Budapesti XX., XXI. és XXIII.. Kerületi Ügyészség embercsempészés minősített bűntette miatt egy magyar állampolgárral szemben vádat emelt, egy másik magyar férfit pedig eredményesen állított bíróság elé gyorsított eljárásban.

hvg.hu Világ

Drónvideó készült a tömött sorokban menetelő menekültekről

Nem csak fotók, hanem drónvideó is készült a horvát határtól rendőri kísérettel Szlovéniába menetelő menekültekről. Szlovéniába továbbra is menekültek ezrei érkeznek naponta, a horvátok egyszerűen továbbengedik a Szerbiából érkező migránsokat.

MTI Itthon

Szijjártó: Vannak olyan kormányfők, akik fittyet hánynak az uniós szabályokra

A külügyminiszter szerint az Európai Uniónak egyszerű dolga van, "villámgyorsan a magyar modellt kellene alkalmazni Görögországban, magyarul meg kellene védeni Görögország külső határát". Kifogásolta, hogy az európai uniós intézmények hallgatnak, nem indítanak kötelezettségszegési eljárást, még csak kilátásba sem helyezik azt.

MTI Gazdaság

Szijjártó: Blöff, hogy a munkaerőpiacon szükség van a menekültekre

A külgazdasági és külügyminiszter szerint felelőtlenség kijelenteni, hogy a munkaerőpiaci kihívásokra a migráció ad választ. Európa belső forrásokból is megoldhatja a problémáit - mondta egy budapesti beszélgetésen, ahol arról is szót ejtett, miért nem lett kétoldalú konfliktus a kerítésépítésből Szerbiával.

Dercsényi Dávid Itthon

Orbán elveinek térnyerése szétrobbanthatja az EU-t

Mintha Orbán Viktor írná az utóbbi idők történéseinek forgatókönyvét: Európában egyre inkább a keményvonalas pártok és nézeteik erősödnek meg menekültügyben. Jön a tél, az EU-nak pedig gyorsan kellene végrehajtani egy akciótervet, hogy elkerüljük a humanitárius katasztrófát. Ha az orbáni széttagoló politika további teret nyer, senki nem mossa le a magyar kormányfőről, hogy ő robbantotta szét az EU-t.

MTI Világ

"Európa határai ott lesznek, ahol a menekültek megállnak"

Romániában tartanak tőle, hogy ha Ausztria is visszafordítja a migránsokat, a menekülők az ő országukon keresztül igyekeznek majd bejutni Európába. Az EMNP elnöke szerint Romániának is le kellene zárni Szerbiával közös határát.

MTI/hvg.hu Itthon

Nagyfai fogolyzendülés: daganatos beteg menekült is előzetesbe került

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tíz embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy zendülést kezdeményeztek egy idegenrendészeti őrzött szálláson. Hét iraki, két szír és egy szerb állampolgár ellen indult eljárás; az utóbbit nem jogerősen embercsempészés miatt ítéltek el korábban. Úgy tudjuk, az egyik iraki férfi daganatos beteg, kivezetett béllel él.

MTI Világ

Új irányból érkezhetnek a menekültek

Ha a balkáni országok lezárják a határaikat, úgy Olaszország egy Albánián keresztül érkező újabb menekültáradatra készülhet – közölték a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szakértői.

hvg.hu/MTI Világ

Rekordszámú menekült érkezett a horvátokhoz hétvégén, egyelőre győzik

A menekültválság során még nem érkezett annyi ember Horvátországba, mint a hétvégén, de egyetlen nap alatt is 11 500-an lépték át a határt. A horvátok buszokkal és vonatokkal igyekeznek mindenkit elszállítani a szlovén határra, a horvát kormány szerint egyre betegebben érkeznek a menekültek.

hvg.hu/MTI Világ

Orbán: Készek vagyunk segíteni a szomszédoknak

Magyarország kész segíteni a migránsok és menekültek útvonalán fekvő államokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozóján.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor minden belga iskolásnak válaszlevelet küldött

Orbán Viktor titkársága a kormányfő megbízásából válaszolt azokra a levelekre, amiket belgiumi iskolások küldtek neki menekültügyben. Azt javasolták nekik, hogy ha kérdéseik vannak Európa jelenéről, a migrációs hullám jövőbeni következményeiről, akkor ezekről beszéljenek szüleikkel, családjukkal.

hvg.hu/MTI Világ

EU-csúcs: Elkészült a menekültügyi akcióterv

A nyugat-balkáni migrációs és menekültválságban érintett országok vezetői egy tizenhét pontos akciótervet fogadtak el a válság kezelésében, mely gondoskodik a menekültek megfelelő téli szállásolásáról, utaztatásáról és a határok ellenőrzéséről. Növelik a balkáni országok és Görögország szálláshely-kapacitását, valamint a határvédelmet is megerősítik.

1
37 38 39 40 41
146
Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

A címlapról ajánljuk