Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#egészségügy

MTI / hvg.hu Itthon

Az OMSZ szerint jól működik az új ügyeleti rendszer

Az Országos Mentőszolgálat hurráoptimista bejelentését azért némiképp árnyalhatja, hogy Győr környékén egyetlen háziorvos sem írta alá az új rendszerhez szükséges szerződést, és itt rezidenseknek és szakorvosjelölteknek kell fenntartaniuk a rendszert.

Serdült Viktória hvg360

Hogyan ne haljunk bele egy szívinfarktusba? Interjú Andréka Péter kardiológus főorvossal

Jelentősen csökkent azok aránya, akik a szívinfarktusuk után egy hónapon belül meghalnak, a hosszú távú kilátásaik viszont továbbra sem jók. Mennyiben felelős ezért a rendszer, és mit tehet a beteg? Hogyan előzhetjük meg a szívinfarktust? Mit érez egy nő és egy férfi, ha baj van? A többi között erről kérdeztük Andréka Pétert, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgató főorvosát.

Windisch Judit hvg360

„Most még fenntartják a működés látszatát, de ez az ügyeleti rendszer szét fog esni"

Miközben a kormány a Magyar Orvosi Kamarával háborúzik, március elsejétől három megyében működik az új ügyeleti rendszer. Az átállás nem lesz könnyű, Győrben például keményen ellenállnak az orvosok. Hajdú-Biharban egy hónapja már az új rend szerint működnek. Mivel kifelé csak a sikereket kommunikálják, több orvossal is beszéltünk arról, hogyan működik a rendszer, és mit várnak a továbbiakban. Egyik forrásunk tudomása szerint Takács Péter államtitkár országjáró körútra indul, hogy a városi kórházak szerepéről egyeztessen. A konkrétumokat itt is mély hallgatás övezi.

hvg.hu Vállalkozás

Nagyon berágott az extraprofitadó miatt a Richter

A Richter egy nemzetközi vállalat, az adóalapot mozgatni sem kell, hogy ne Magyarországon keletkezzen – fogalmazott a cég vezérigazgatója, gyorsan hozzátéve, hogy mindemellett úgy számolnak, idén már nem kell fizetniük az pluszterhet. Ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal is.

hvg.hu Itthon

Egy nap alatt átment a parlamenten az orvosi kamara elleni törvényjavaslat

Rapid módon, egy nap alatt átverték az Országgyűlésen Pintér Sándor javaslatát, ami a Magyar Orvosi Kamara megregulázásáról, jogainak csorbításáról szólt, és beleillik abba a sorba, ahogyan a kormány jogi eszközökkel bünteti a vele szembehelyezkedőket. Olvassa vissza a hvg.hu percről percre tudósítását a heves parlamenti vitáról, amelyben előkerült az "orvosok közé lövető Pintér" és a "sztálini tempó" is.

Serdült Viktória Itthon

"Ez egy kirakatper, egy koncepciós eljárás. Számítottunk rá" - reagált az orvosi kamara a kormány új törvénytervezetére

Ebben a helyzetben már nincs értelme a letétnek, a Magyar Orvosi Kamara azt kéri a kollégáktól, hogy aki komolyan gondolja, adja be az önként vállalt túlmunka szerződés felmondását. Azt is kérik az orvosoktól, hogy erősítsék meg a kamarai tagságukat. A MOK szerint a kormány koncepciós eljárásban támadta meg az orvosokat, és azt tervezik, hogy hitelrontásért beperlik a Belügyminisztériumot. Percről percre követtük az orvosi kamara sajtótájékoztatóját

1
40 41 42 43 44
232
Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

Történetének legnagyobb kibertámadása érte Szlovákiát, összeomlott a kataszteri nyilvántartás

Történetének legnagyobb kibertámadása érte Szlovákiát, összeomlott a kataszteri nyilvántartás

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

A címlapról ajánljuk