Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fejlesztési program

Szabó Yvette Gazdaság

Beindulhat Debrecen fővárossá fejlesztése

A kormány hat miniszterének és a kormányfő általános helyettesének tagságával alakított regionális fórumot a kabinet Északkelet-Magyarországon, Debrecen központtal. Bár az érintett négy megye együttműködéséről Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza és Szolnok polgármestere írt alá megállapodást, a fórum munkájában mégsem ők vesznek részt. A négy városvezető közül Miskolcot nem fideszes politikus vezeti.

MTI Világ

Ötvenmilliárd eurós fejlesztési programra készül az Európai Bizottság

A válságkezelés mellett ugyanolyan fontos szerepe van a növekedés és a munkahelyteremtés beindításának, ezért az Európai Bizottság 50 milliárd euró összértékű, a közlekedési, energia- és szélessávú internethálózatokra kiterjedő fejlesztési programot terjeszt elő - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a "Connecting Europe" program szerdai bemutatásakor Brüsszelben.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Az Astoriáig mehet a HÉV

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. üzleti tervében hat, összesen sok száz milliárd forintos fejlesztési program előkészítése szerepel, közöttük a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötése, a hármas metró szerelvényeinek cseréje és vonalának meghosszabbítása, illetve a négyes metró továbbépítése Budaörsig és a másik irányba Újpalotáig - részletezi a hétfői Magyar Nemzet.

Putyin: Remélem, nem lesz szükség atombomba bevetésére

Putyin: Remélem, nem lesz szükség atombomba bevetésére

32 millió forintból készül trollszobor Hódmezővásárhelyen

32 millió forintból készül trollszobor Hódmezővásárhelyen

Már unta a számítógépezés zavaró hülyeségeit, megcsinálta „az” írógépet fából

Már unta a számítógépezés zavaró hülyeségeit, megcsinálta „az” írógépet fából

Az Erő legyen veled! – Egy angol miniszterelnöknek is köze van a Star Wars-naphoz

Az Erő legyen veled! – Egy angol miniszterelnöknek is köze van a Star Wars-naphoz

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

Nemzetközi lapszemle: Feladta a leckét Moszkvának Washington és Kijev megállapodása

Nemzetközi lapszemle: Feladta a leckét Moszkvának Washington és Kijev megállapodása

A seprű evolúciójának eddigi csúcsa: teszten a Bosch fénnyel támadó okosporszívója

A seprű evolúciójának eddigi csúcsa: teszten a Bosch fénnyel támadó okosporszívója

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

A címlapról ajánljuk