Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#felsőoktatási keretszámok

hvg.hu Itthon

Több száz diák vonul a fővárosban - percről percre

A délután négy órakor kezdődő, az ELTE lágymányosi kampuszán tartott hallgatói fórum után a tüntető diákok úgy döntöttek, a Petőfi hídhoz vonulnak, és elfoglalják. A demonstrálók végül a Kossuth térre mentek, ahol felolvasták követeléseiket, majd a Lánchídhoz mentek.

MTI Itthon

Hoffmannék: a tüntető diákok csak "tartanak a változásoktól"

Az oktatási államtitkárság megérti, ha a diákok úgy érzik, "szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól", de mint a hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményben írták: bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Az államtitkárság szerint míg korábban 50 ezer diák tanulhatott ingyen, mostantól akár 100-120 ezer is megteheti ezt.

MTI / hvg.hu Itthon

A tüntető diákok mellett áll az MSZP

Az MSZP szolidáris a felsőoktatás feldúlása, a kevesebb férőhely és a magasabb tandíj ellen tiltakozó, tüntető hallgatókkal - közölte Mesterházy Attila.

MTI Itthon

Pokornitól kér segítséget a DK

A parlament oktatási bizottságát vezető fideszes Pokorni Zoltán közbenjárását kéri a Demokratikus Koalíció (DK) a felsőoktatási keretszámok csökkentésének megakadályozásához.

hvg.hu Itthon

A keresztényüldözéstől zengett a parlament

Ötpercenként megölnek egy keresztényt a világban, Magyarországon pedig listákat írnak róluk. Az oktatási államtitkár szerint nem tandíj lesz, hanem diákhitel, az MSZP pedig új jelszót alkotott: "Rosszabbul élünk, mint két és fél éve". Emléknapot kaptak az elhurcolt németeknek, és nem lesz egyház a Rózsakereszt Iskolájából. Kedden szavaz csak a parlament a 2013-as büdzséről, de hétfőn még rohammunkában módosítani kell a stabilitási törvényt, mert megint nem sikerült tartani a konvergenciaprogram számait.

hvg.hu Itthon

Elfoglalták a kormányhivatalt a szegedi egyetemisták

"10480 állami finanszírozott hely. Nem. Nem engedünk a kormánynak" - olvasható az egyik transzparensen azon a demonstráción, amely hétfőn dél körül kezdődött Szegeden, a Csongrád megyei kormányhivatalban. A mintegy negyven ülősztrájkoló diákot a hivatal vendégnek tekinti, éjszakára is maradhatnak.

hvg.hu Karrier

IVSZ: már így is szakemberhiánnyal küzdünk

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a felsőoktatási keretszámok visszaállítására, vagy a cégek szerepvállalásának biztosítására kéri a kormányt - áll a szervezet közleményében.

hvg.hu Itthon

Rektorok: Orbánék a legjobbakat száműzhetik külföldre

Nem ért egyet a felsőoktatást alapjaiban befolyásoló, ma bejelentett intézkedésekkel a Magyar Rektori Konferencia (MRK), amely szerint a kormány határozatai a továbbtanulni vágyó fiataljaink közül éppen a legtehetségesebbeket késztetik az ország elhagyására.

Itthon

MSZP: 1947 óta nem történt ilyen Magyarországon

Az MSZP a felsőoktatásnak és a fiataloknak címzett hadüzenetként értékeli a kormány terveit az állami finanszírozású képzési helyek csökkentéséről. A szocialisták a részösztöndíjas képzést értelmetlennek tartják, az erre szánt pénzből az ingyenes felsőoktatási helyek számát növelnék.

nyüzsi Nyüzsi

Tudatlanság = Erő!

A tízezer több, mint a harmincezer, Giró-Szász András pedig dehogyis féreg.

hvg.hu Itthon

Elfogadták: csak 10 480-an járhatnak ingyen egyetemre jövőre

A HÖOK Facebook-oldala szerint a szerdai kormányülésen elfogadták az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslatát, ami alapján jövőre jelentősen csökkennek az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában.

hvg.hu Itthon

VV. Így nem lehet majd feljutni a középosztályba

Ha a kormány a 10 milliós Magyarországon mindössze 10 ezer hallgató számára biztosítaná az államilag finanszírozott felsőoktatást egy évben, az a társadalom szétszakadása felé vezető irány - írja a Véleményvezér blog.

1
12 13 14 15 16 17 18
„Programozott leépítés” – nem árulja el a kormány, hány embert bocsátanak el a Postától

„Programozott leépítés” – nem árulja el a kormány, hány embert bocsátanak el a Postától

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A rendőrök lőtték le a férfit, aki épp most kapott kegyelmet Donald Trumptól

A rendőrök lőtték le a férfit, aki épp most kapott kegyelmet Donald Trumptól

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt

Kigyulladt egy dél-koreai utasszállító gép felszállás előtt

Kigyulladt egy dél-koreai utasszállító gép felszállás előtt

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

Dollármiliárdokat fújt ki a leggazdagabb techguruk zsebéből az új kínai AI-bot keltette tőzsdei vihar

Dollármiliárdokat fújt ki a leggazdagabb techguruk zsebéből az új kínai AI-bot keltette tőzsdei vihar

A címlapról ajánljuk