Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#felszámolás

hvg.hu Vállalkozás

Bedőlt az egyik legnagyobb magyar tejes cég

Felszámolási eljárást kezdeményeztek a Minna Tejipari Zrt. ellen. A tisztán magyar, sőt családi tulajdonban lévő cégnek már tavaly sem ment túl jól, felére esett a forgalma, az igazi megrogyás már egy évvel korábban bekövetkezett, amikor több mint 280 millió forintal romlott az eredményessége. Aggasztó hírek azonban már 2009 óta terjengenek a vállalatról.

MTI Vállalkozás

Felszámolják a Révai Nyomdát

A Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely szerint le kell zárni a Révai Nyomda Kft. elleni csődeljárást, és fel kell számolni a céget – számol be a Világgazdaság.

hvg.hu Vállalkozás

Extrém mértékben szűnnek meg a magyar cégek

Hosszú évek folyamata szakadt meg közel egy éve, és most már biztosan elmondható, hogy csökken a magyar vállalkozások száma, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből. A csökkenés egyik oka sajnos továbbra is a cégek nagyarányú fizetésképtelenné válása, mivel a Bisnode Bedőlési Index (csődök, felszámolások cégszámhoz viszonyított aránya) ma Magyarországon 3,10 százalék, amit tovább ront a rengeteg kényszertörlési eljárás is.

hvg.hu Vállalkozás

Még soha nem töröltek ennyi céget

Minden korábbinál több, összesen 10 722 céget törölt a cégbíróság 2014 harmadik negyedévében Magyarországon. Az előző negyedévben 10 174, egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 8058 cég szűnt meg. Az emelkedő trend nem tört meg, de a helyzet nem rossz, mert az összkép sokkal inkább konszolidációs folyamatot, semmint csődhullámot mutat – vélik az adatokat közzétevő Optennél.

hvg.hu Vállalkozás

Elege lett a vállalkozásából? Így szabadulhat meg tőle egyszerűen

Megszüntetné vállalkozását? Az Adózóna mutatja, hogy teheti meg egyszerűsített eljárással. Kétféleképpen szüntethető meg egy cég: végelszámolással és felszámolással. Amennyiben sikerül megegyezni a tulajdonostársaknak egymással, valamint a hitelezőkkel, érdemes az egyszerűsített végelszámolást választani. Felszámolás esetén akkor választhatja az egyszerűsített eljárást a felszámoló, ha nincs a cégnek vagyona.

hvg.hu Vállalkozás

Elfogyhat a lendület az építőiparban

Augusztusban mindössze 351 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, de ez nem ad okot az ünneplésre, mert a szokásosnál jóval kedvezőbb adat számbavételi okok miatt lóg ki a statisztikából – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A cégbírósági eljárás felgyorsítása miatt júliusban 844 megszűnéssel még negatív rekordot regisztrált az Opten, így a két hónap átlaga érdemi növekedést mutat a megelőző hónapokhoz képest.

hvg.hu Vállalkozás

Lassan elfogynak a fantomcégek?

Utoljára 2013 szeptemberében szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban. Az adat feletti örömöt beárnyékolja, hogy júliusban minden korábbit meghaladó számban törölt cégeket a cégbíróság, a háromhavi mozgóátlag így továbbra is havonta dönt új csúcsokat. A hektikus ingadozás mögött technikai jellegű változások húzódnak meg.

MTI Vállalkozás

Elzavarták a sármelléki repülőtér vevőjét

A vevő, Linusz Imre az előírt határidőig nem fizette meg a 800 millió forintos vételár előlegét, ezért várhatóan szeptember végére új pályázatot írnak ki. A vevő egy korábbi nyilatkozata szerit egy brit befektetői csoportot képviselt.

MTI/Világgazdaság Vállalkozás

Újra dobra verik a Malév vagyonát

Sokadszorra ismét meghirdeti csütörtökön a Malév vagyontárgyait a nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. – írja a szerdai Világgazdaság.

hvg.hu Vállalkozás

Még mindig csak pusztul az építőipar

Az országos 2,7 százalékos átlagnál jóval magasabb, 4,83 százalékos az építőipar cégek bedőlési aránya. Az egyes építőipari ágazatokat vizsgálva megállapítható, hogy a magasépítés területén kiemelkedően magas, 5,29 százalék feletti bedőlési aránnyal kell számolni. A mélyépítés és az egyéb szaképítés területén tevékenykedő cégek esetén is 3,5 százalék feletti a fizetésképtelenné válási arány. A szektor számlafizetési fegyelme is rosszabb, mint az országos átlag, ráadásul az elmúlt időszakban átlagosan tovább is nőttek a fizetési késedelmek.

MTI Vállalkozás

Egyben próbálják elpasszolni a Mal vagyonát

Nettó 17 milliárd forintos áron hirdette meg eladásra a felszámolás alatt álló Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. vagyonelemeit a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. A nyilvános pályázati felhívás a cégközlönyben jelent meg. Az írásos vételi ajánlatokat a felszámolónak 45 napig lehet benyújtani.

hvg.hu Vállalkozás

Így kerülheti el cége kényszertörlését

Idén havi 2-3 ezer új kényszertörlési eljárást tesz közzé a cégbíróság, amelyben jelentős szerepe van annak, hogy sok cég nem tudja a jogszabályi előírásoknak megfelelően rendezni a tőkehelyzetét. Az Adózóna mutatja, hogyan úszhatja meg a kényszertörlést.

hvg.hu Vállalkozás

Így kerülheti el a fantomcégeket

Ha mindennaposnak még nem is nevezhető, de ritkának se, hogy egy vállalkozás fantomcéggel szerződött, vagy a vállalkozás létezett ugyan, de soha életükben nem hallottak róla, azaz ki tudja kivel kötött szerződést, de velük biztosan nem? Ha a kérdésre igen a válasz, akkor cégnek mihamarabb ki kell dolgoznia azt az üzleti ellenőrzési eljárást, amelynek segítségével elkerülhetőek az effajta kínos esetek.

hvg.hu Gazdaság

Ki hitte volna, hogy lesz ilyen az építőiparban

Az elmúlt három hónapban átlagosan több mint 550 építőipari cég szűnt meg havonta, mégis mintha kifelé lábalna az ágazat a válságból. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint ugyanis a felszámolás nyomán megszűnő cégek száma harmadik hónapja csökken, ami azt mutatja, hogy a nagy cégfluktuáció ellenére egyre kevesebb cég búcsúzik a piactól adósságokat hátrahagyva.

1
9 10 11 12 13
32
Magyar Péter válaszolt Gulyás Gergelynek: Tőlünk sohasem fogtok másokat a személyükben bántó állításokat hallani

Magyar Péter válaszolt Gulyás Gergelynek: Tőlünk sohasem fogtok másokat a személyükben bántó állításokat hallani

Romániában már nem módi a titkos orosz beavatkozás, van helyette nyíltan vállalt amerikai

Romániában már nem módi a titkos orosz beavatkozás, van helyette nyíltan vállalt amerikai

55-szörösére növelheti az áramkörökben a hőelvezetést ez az ügyes megoldás

55-szörösére növelheti az áramkörökben a hőelvezetést ez az ügyes megoldás

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Ferenc antitézise, az első afrikai vagy ázsiai egyházfő, Erdő Péter – ki lehet az új pápa?

Ferenc antitézise, az első afrikai vagy ázsiai egyházfő, Erdő Péter – ki lehet az új pápa?

55-szörösére növelheti az áramkörökben a hőelvezetést ez az ügyes megoldás

55-szörösére növelheti az áramkörökben a hőelvezetést ez az ügyes megoldás

Megöltek egy nőt Ausztriában, magyar férfit keresnek a hatóságok

Megöltek egy nőt Ausztriában, magyar férfit keresnek a hatóságok

Vucic egészségi problémák miatt lerövidítette amerikai útját

Vucic egészségi problémák miatt lerövidítette amerikai útját

Szélsebes chipet adhat ki a Qualcomm, még hamarabb is a vártnál

Szélsebes chipet adhat ki a Qualcomm, még hamarabb is a vártnál

A címlapról ajánljuk