Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hűtlen kezelés

MTI Bűnügy

Gyanús szerződések: hűtlen kezelés miatt nyomoznak Kalocsán

A kalocsai önkormányzat feljelentése alapján nyomozás indult hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződések ügyében – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

Vádemelést javasol Bielek és társai ellen a BRFK

Vádemelést javasol a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a pusztazámori hulladéklerakóban keletkező gáz hasznosítására kiírt pályázattal összefüggésben a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) volt vezérigazgatójával, Bielek Péterrel és három társával szemben - tudta meg a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Már nyomoznak Budai Gyula feljelentése alapján

Hűtlen kezelés gyanújával indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. privatizációja kapcsán - tájékoztatta a Magyar Nemzetet Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

HavariaPress Bűnügy

Tovább nyomoznak az adonyi Magtárház-cégháló ügyében

Gráf József jobbkezének, Margittai Miklósnak, az MVH korabeli elnökének lányai is megtalálhatók az ügyészségi vizsgálat alatt álló, az adonyi Magtárház Kikötő Kft.-t felépítő cégek hálójában - tudta meg a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a postai vezetőket

Hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Magyar Posta Zrt. több volt vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum. A volt vezetők ellen a postaszékház eladása, illetve az új irodaház bérleti szerződése miatt indult büntetőeljárás - hangzott el hétfőn az m1 esti Híradójában.

MTI Itthon

Elkezdődött a kunszentmártoni polgármestere pere

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja miatt kezdődött büntetőper Czuczi Mihály, Kunszentmárton független polgármestere, valamint a település jegyzője és a volt pénzügyi osztályvezetője ellen hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon.

MTI Itthon

Megszüntették a pécsi egyetem ellen indított eljárást

Bűncselekmény hiányában megszüntette a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Pécsi Tudományegyetem felnőttképzési karát érintő ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, erről hivatalos levélben értesítették az intézmény rektorát - közölte az egyetem pénteken.

MTI Itthon

Bíróság elé állt a Sóstó Gyógyfürdő volt vezére

Meghallgatták a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt korábbi vezérigazgatóját, Belus Tamást az ellene indított büntetőperben csütörtökön a Nyíregyházi Városi Bíróságon.

MTI Itthon

Az FKF Zrt. tisztázná a múlt ügyeit

A Fővárosi Közterület-Fenntartó (FKF) Zrt. menedzsmentjének érdeke, hogy a társaság korábbi vezetőinek ügyeit mielőbb tisztázza a nyomozó hatóság - közölte Klug Lajos, a cég vezérigazgatója.

hvg.hu Gazdaság

Index: hűtlen kezeléssel gyanúsítják az FKF volt vezérét

A Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályán gyanúsítottként hallgatták ki Tölgyesi Balázst, akit tavaly ősszel nevezett ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. élére Tarlós István, majd idén áprilisban fel is mentett. Tölgyesit hűtlen kezeléssel gyanúsítják az Index szerint.

MTI Gazdaság

Hűtlen kezelés: visszaélhettek a MAK vagyonával

Hűtlen kezelés alapos gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) vagyonával való visszaélés ügyében L. Simon László országgyűlési képviselő (Fidesz) kedden a Központi Nyomozó Főügyészségen.

MTI Itthon

Már nem csak a BKV-ügyben gyanúsítják Hagyót

Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.

1
10 11 12 13 14
17
Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Hivatalos: Robbie Keane a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos: Robbie Keane a Ferencváros vezetőedzője

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

A címlapról ajánljuk