Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#halálozási kockázat

hvg.hu Tech

Most már biztos: hamarabb hal meg az, aki OCD-s

A természetes és nem természetes okból (azaz bármely okból) bekövetkező halálozás kockázata egyaránt megnő azoknál, akik OCD-ben szenvednek – mutat rá egy friss tanulmány.

HVG hvg360

Bélből megjósolható a korai halál

A bél mikrobióta-profilja hatással van az egészségi állapotra, sőt az élettartamot is megjósolhatja – derül ki finn kutatók hosszú távú nyomkövetési tanulmányából.

MTI / hvg.hu Tech

A Covid ötször halálosabb az influenzánál egy amerikai kutatás szerint

Egy új, amerikai szövetségi adatokat feldolgozó tanulmány szerint a Covid-19-ben szenvedő betegek esetében többször volt szükség a lélegzés támogatására, intenzív osztályon való ápolásra, hosszabb kórházi tartózkodásra, és csaknem ötször nagyobb volt az elhalálozás kockázata, mint az influenzával ápoltak esetében.

hvg.hu Tech

Rendszeresen kávézik? Tovább is fog élni

Több százezer ember évtizedekig tartó megfigyeléséből kiderült, hogy a rendszeres kavézás lényegesen csökkenti a halálozás kockázatát, ráadásul egyetlen rossz szokás kerülésével még sokkal jobbak az esélyeink.

Medipress Plázs

Egy vérben lévő fehérje korai halált jelezhet

A svédországi Uppsalai Egyetem munkatársai egy olyan, vérben keringő fehérjét írtak le, amely kapcsolatba hozható az időskori halálozással. A katepszin S nevű fehérje a gyulladásos folyamatokban, ezen keresztül pedig a daganatos, illetve a szív- és érrendszeri betegségben is szerepet játszik.

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

A címlapról ajánljuk