Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hoffmann rózsa

hvg.hu Itthon

Nulladik osztályban kezdenék az általánost a későn érő gyerekek

Az óvodapedagógusok egyértelmű döntése, hogy a hetedik életév betöltése után a gyermeket be kell íratni az iskolába - mondta Hoffman Rózsa az m1 Ma Reggel című műsorában. Ma még 8 évesen is vannak gyerekek az óvodában, ami nem jó a kisebbeknek és nem jó az iskoláskorú gyereknek sem – tette hozzá az oktatási államtitkár.

MTI Itthon

Hoffmann: a nevelés kerül a középpontba

Hoffmann Rózsa szerint az utóbbi évek alatt sajnos háttérbe szorult a nevelés az oktatási intézményekben, ami azt eredményezte, hogy a "gyerekek nem találták meg jól a helyüket" az iskolában.

MTI Itthon

A Jobbik szívéhez a Hoffmann-féle koncepció áll közelebb

A Jobbik több ponton egyetért a felsőoktatási törvény Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által bemutatott koncepciójával, amelyhez képest a párt visszalépésként értékeli a javaslat egyes elemeit kritizáló Pokorni Zoltán és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőinek megállapodását.

MTI Itthon

Pokorni: az oktatás lemaradt a nagy elosztó rendszerek rivalizálásában

Pokorni Zoltán reméli, hogy a készülő közoktatási törvényről egyeztetnek majd az oktatási államtitkárral; a fideszes politikus a Figyelőneten kedden megjelent interjúban arról is beszélt, hogy az utóbbi években átrajzolódott a sorrend, az oktatás, mint társadalmi téma hátrébb csúszott.

hvg.hu Itthon

Túlértékelik a Fideszen belüli vitákat

Megtörni látszik a korábban kemény fideszes egység: Pokorni Zoltán nyilatkozatháborút vívott Hoffman Rózsával az oktatáspolitikáról, de az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése sem arat osztatlan sikert a jobboldalon. A Fideszen belüli konfliktusok jelentőségét azonban nem szabad túlértékelni - véli Krekó Péter, a Political Capital vezető elemzőjét kértük fel a Fideszen belüli viták kommentálására.

hvg.hu Itthon

Hoffmann Rózsa: "nem volt egészen átgondolt" Pokorni kritikája

„Nem volt egészen átgondolt” Pokorni Zoltán kritikája a felsőoktatás átalakításával kapcsolatos elképzelésekről, ráadásul az egykori oktatási miniszternek egy hónappal korábban előre eljuttatták a felsőoktatási törvény koncepcióját, így meglepő volt a nyilvánosság előtt elhangzott véleménye – ismételte meg hétfőn Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Fidesz szakpolitikusával hetek óta folyó vitával kapcsolatban.

hvg.hu Itthon

Hoffmann Rózsáék állítják, beavatták Pokornit

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az ATV-nek elmondta, kellemetlennek tartja, hogy a Pokorni Zoltánnal folytatott huzavona a nyilvánosság előtt zajlott. Azt is állítja, hogy a felsőoktatási törvény koncepcióját előre elküldték Pokorni Zoltánnak.

MTI Itthon

Lázár a Pokorni-Hoffmann vitáról: "megspórolhatatlan"

A Fidesz frakcióvezetője szerint megspórolhatatlan a vita az olyan súlyú kérdésekben, mint a felsőoktatás átalakítása. Lázár az InfoRádióban elmondta: ezeknek nem párt-, hanem szakmapolitikai vitáknak kell lenniük.

hvg.hu Itthon

Pokorni ma sem kímélte Hoffmann Rózsáékat

„Nem támadom Hoffmann Rózsát, húsz évig dolgoztam vele együtt, s sokkal több dologban értünk egyet, mint amiben nem. Jobb lett volna ezeket a dolgokat négyszemközt megbeszélni, de azt sem tartom problémának, hogy ez most nyilvánosan zajlik” - mondta Pokorni Zoltán a köztévé reggeli műsorában. A volt oktatási miniszter nemrég egy konferencián a felsőoktatási koncepciót kritizálta.

Hírszerző Itthon

Pokorni nem tud azonosulni Hoffmann Rózsa politikájával

A Fidesz korábbi oktatási minisztere egy neveléstudományi konferencián közölte: reméli, hogy puszta bosszúvágyból nem teszik tönkre az elmúlt időszakban elért eredményeket a jelenlegi oktatáspolitikusok.

HVG Itthon

Hoffmann-szigor a felsőoktatásban

Nemcsak a balliberális kormányzat, hanem az első Orbán-kabinet számos célkitűzésével is szembemegy a Hoffmann-féle felsőoktatási törvénytervezet – állítja a friss HVG cikke.

Karrier

Ma sem hozták nyilvánosságra az új felsőoktatási törvénytervezetet

Szigorúbb lesz a felvételi rendszer, teljesen átalakul a pedagógusképzés, ismét lesz alkalmassági vizsga és szóbeli felvételi, a továbbtanuláshoz pedig kötelező lesz az emelt szintű érettségi – egyelőre csak ennyit lehet biztosan tudni az új felsőoktatási törvény tervezetéről, amelyet az oktatási államtitkárság többszöri halasztás után csütörtökön hoz nyilvánosságra.

1
29 30 31 32 33 34 35
Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Sorosnak dolgozott, Obamát támogatta, III. Károly feleségét pedig nem engedte cigizni Trump pénzügyminisztere

Sorosnak dolgozott, Obamát támogatta, III. Károly feleségét pedig nem engedte cigizni Trump pénzügyminisztere

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

100 millió helyett 486 millióba kerülnek a pécsi képviselők

100 millió helyett 486 millióba kerülnek a pécsi képviselők

A címlapról ajánljuk