Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#igazságügyi törvények

MTI Itthon

MN: az Ab-hez fordult a kormány

A kormány indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) megkezdte egyes igazságügyi törvények elemzését - értesült a Magyar Nemzet. A kabinet azt kérte az Ab-től: vizsgálja meg, összhangban van-e az alaptörvénnyel a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló, tavaly módosított jogszabály.

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Trump a focivébébe is belerondít?

Trump a focivébébe is belerondít?

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Heil Hitler a címe Kanye West új számának

Videón Gulyás Gergely lepkefingos magyarázata Magyar Péter hangfelvételére

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

A címlapról ajánljuk