Fel sem merjük tenni a kérdést, hogy szükség van-e az autókra
Sokkal összetettebb, és elsősorban negatív hatással van az emberi egészségre az autózás, mint eddig gondolták – hívta fel a figyelmet két francia kutató.
Sokkal összetettebb, és elsősorban negatív hatással van az emberi egészségre az autózás, mint eddig gondolták – hívta fel a figyelmet két francia kutató.
Ugródeszka lehet-e a Hold a Mars felé? Ez is ott van a fellendülő Hold-expedíciók hátterében.
Több hónapot ajándékozhat az infúzió a betegeknek (és hozzátartozóiknak), de a kór elhatalmasodását nem tudja megállítani.
Egy enyhe, akár észrevehetetlen Covid-fertőzés is elég ahhoz, hogy hosszú távon romoljon a sperma minősége. Azt már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy rövid távon ilyen következményekkel jár ez a betegség, most viszont kiderült, hogy ebben több mint három hónappal a fertőzés után sincs javulás. Ez már csak azért is furcsa, mert ennyi idő alatt már új spermiumok keletkeznek.
Húszfős legénységnek és két kutyának biztosít kellemes élet- és munkakörülményeket az az úszó-lebegő laboratórium, amely az Északi-sark környékén vizsgálja majd az egyedülálló ökoszisztémát, illetve a globális felmelegedés hatását az ottani biológiai sokszínűségre.
Az emberek többsége csak a csomagoláson lévő dátumot figyeli, és nem olvassa el, mi van a számok elé írva. Ez pedig sok esetben oda vezet, hogy még biztonsággal fogyasztható ételek kerülnek a szemétbe, a lefolyóba.
Egyértelműen többet „beszélgetnek” a csecsemők az emberek alkotta tárgyakkal, mint a természetben előforduló objektumokkal – állapították meg a Portsmouthi Egyetem szakemberei. A kutatók a protofonok (a bébik által kiadott rövid hanghatások, szószerű zajok, amelyeket a beszéd alapjainak tekintenek) és a tipikus otthoni dolgok kapcsolatát vizsgálták, hogy felmérjék azok szerepét a nyelvi készségek fejlődésében.
Az USA azért küldhet vitatott lőszert Ukrajnának, mert a pillanatnyi katonai előny ezúttal is felülírja a jogi és erkölcsi megfontolásokat.
Az ember négylábú barátai számára is fölöttébb fontos a közösségi aktivitás – állítják amerikai kutatók. Az Arizonai Állami Egyetem szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogy miként hat a társadalmi és fizikai környezet az egészségre, az öregedésre és az évek számára, és ehhez a kutyák viszonylag rövid élettartamuk miatt nagyszerű modellként szolgáltak.
A 2011-es atomerőmű-baleset óta gyűlik a hűtővíz, nem lehet akármeddig tárolni. Valószínűleg a legkisebb rosszat választják, de ez nem enyhíti a környékbeli halászok és mások aggodalmát.
Ugráló kenguru, erszényében a kicsinyével – jellegzetes kép az Ausztráliában honos, különleges állatokról. Az erszényesek azonban nem mindig közlekedtek így, és erre a brit Bristoli Egyetem és a svéd Uppsalai Egyetem kutatói kövületi bizonyítékokat is találtak.
Nagyobb szerepet szánva a rendszeres testmozgásnak, jelentősen csökkenteni lehetne a krónikus betegek gyógyszeres fájdalomcsillapítási igényeit. Norvég kutatók egy igen egyszerű kísérlet nyomán hívták fel erre a figyelmet.
Miután egy éjszakai belvárosi autóverseny halálos áldozatot követelt Berlinben, új paragrafust léptettek életbe, hogy arányos büntetést kaphassanak a felelőtlen száguldozók és tettestársaik.
Már-már Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyét idézik a legújabb álcázási módszerek, amelyekre az ukrajnai hadszíntéren is szükség van. Főképp a hőérzékelés hihetetlen fejlődése kíván újszerű válaszokat.
A mélytengeri merüléseknek nem kell veszélyesnek lenniük, és sokkal több expedícióra lenne szükség az ismeretlen óceánok felderítésére. A Titan múlt heti katasztrófája azonban visszavetheti a merülőhajók bevetését.
A Reuters szerint júliusban születhet ilyen döntés, miután a WHO-hoz tartozó tekintélyes nemzetközi rákkutató intézet szerint lehetséges, hogy az aszpartám rákot okozhat. Az intézet nem először keltene megütközést a nehezen érthető besorolásaival, de az óvatosság sohasem árt.
Hetente egy hitelkártyányi mikroműanyag kerül a légzőrendszerünkbe – szembesítenek ausztrál kutatók egy ijesztő ténnyel. A Sydney-i Műszaki Egyetem szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogy légútjaink mely részeibe jutnak el az ilyen anyagok, illetve hogy miként mozognak a felső légutakban különböző légzési körülmények között.
Formájuk mint egy könnycseppé, és csöppnyi haladást jelentenek Bangladesben, ahol tömegek életét és vagyonkáját veszélyeztetik az egyre hevesebb áradások.
Felgyorsultak az állatok önhibernációjával kapcsolatos kutatások, hiszen ha sikerülne hasonló állapotot előidézni emberben, az a gyógyászatban és az életmentésben, de még az űrkutatásban is új távlatokat nyithatna.
Tudósok nemrég új adalékkal gazdagították annak a kérdésnek a tudományos vizsgálatát, hogy miért javítja a nők futásteljesítményét a megfelelő sportmelltartó.
Bár a NER prominensei egyértelműen Trump mellett tették le a garast, a WSJ szerint több vitás pont volt a két ország közt, amelyek aligha oldódtak meg mára.
Csak később nőnek az energiamegtakarítási kvóták.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.