Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#környezetvédelem

MTI Itthon

Pénteken lép életbe a szigorított fővárosi szmogrendelet

Pénteken lép érvénybe a megújított budapesti szmogrendelet, amelynek értelmében a szmoghelyzet riasztási fokozatában már nem a páros és páratlan rendszám alapján korlátozzák az autók közlekedését, hanem a környezetvédelmi plakettek színe szerint - közölte Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes.

MTI Itthon

Ki fogják rúgni, de még mindig nem közölték vele

Eddig még csak a híradásokból értesült arról Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár másik két igazgató kollégájával fel akarja menteni tisztségéből - írta kedden a Hajdú-bihari Napló.

hvg.hu Tech

Nem találják az olajat a Mexikói-öböl vizében

A Mexikói-öbölben 86 napon át ömlött a kőolaj az óceánba, ez több mint 750 millió litert jelent. A BP és az amerikai kormány által mozgósított mentőhajóknak azonban egyre nehezebb dolguk van, mivel az olaj nagy részét egyszerűen nem találják a víz felszínén.

hvg.hu Tech

A környezetbarát légkondi titka: szén-dioxid, hanghullám és ammónia

A Föld északi féltekéjén komoly hőhullámok söpörnek végig az idei év során. Erre válaszul sokan feltekerik a légkondicionáló kapcsolóját. Ez azonban komoly terhelést ró a bolygó amúgy is túlfeszített ökoszisztémájára. Brit kutatók ezért vizsgálódni kezdtek, hogyan lehetne olyan megoldást találni, amely segít túlélni a hőséget, ám a környezetet is kíméli – írja a Zöldtér.

MTI Tech

Betiltják a helikoptereket a Machu Picchun

Az állat- és növényvilág védelme érdekében a perui hatóságok megtiltják a helikopterek használatát az ősi inka romváros, Machu Picchu és a környező területek felett.

techline.hu Tech

Mitől zöld az arany notebook?

Az alábbiakban összegyűjtöttünk jó pár technológiát, illetve funkciót, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy...

Pelle János Vélemény

Illés Zoltán: véget vetünk a terézvárosi panamáknak

„Politikai beállítottságára való tekintet nélkül minden terézvárosi polgárt képviselni akarok a parlamentben”, jelentette ki a hvg.hu-nak Illés Zoltán, aki a Fidesz színeiben meggyőző fölénnyel nyerte a VI. kerületi képviselőválasztást, és az ősszel szándékában van indulni a polgármesteri székért.

hvg.hu Napi merítés

5200 budapesti óvodás vizsgázott jelesre környezetvédelemből

Szüleinek mutatott jó példát négy kerület közel 5200 óvodása környezetvédelemből. Közel 75.000 darab, azaz 2.087 kilogramm italos kartondoboz gyűlt össze az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés budapesti gyűjtőakciójában - olvasható a Szelektív hulladékgyűjtés blogon.

MTI Tech

Hatékony ellenszer az olajszőnyegek ellen

Egy olasz kutató új anyagot fejlesztett ki az olaj megkötésére. Az úgynevezett powertowel segítségével eltávolíthatóak lesznek a nyílt vizeken elterülő nagy kiterjedésű olajszőnyegek.

MTI Világ

Tavaszi nagytakarítást tart Szlovénia

Tavaszi nagytakarítást tart szombaton Szlovénia; az akcióra már eddig 105 ezren jelentkeztek, de a szervezők reményei szerint a résztvevők végleges száma meghaladja majd a 200 ezret, azaz a 2 milliós ország lakosságának 10 százalékát.

MTI Hazai gazdaság

Az ürömi bányában 1913 óta gyűlt a gáziszap, de ennek vége

Utolsó fázisukhoz érkeztek az Üröm-Csókavár kőbánya kármentesítésének munkálatai, miután csaknem hatvanezer tonnányi veszélyes hulladéknak minősülő gáztisztító masszát termeltek ki és szállítottak el a bányaüregből – közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős államtitkára.

1
68 69 70 71 72
75
Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége

Neue Zürcher Zeitung-vélemény: Az EU-nak egyelőre nem ajánlott bevetnie a „nukleáris opciót” Orbán ellen

Neue Zürcher Zeitung-vélemény: Az EU-nak egyelőre nem ajánlott bevetnie a „nukleáris opciót” Orbán ellen

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

A címlapról ajánljuk