Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kiemelt sportágak

MTI/Népszabadság Itthon

Megúszhatják a zárolást a kiemelt sportágak

A nemrég bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás nem érinti majd a kiemelt sportágak támogatását – írja több forrásra hivatkozva a pénteki Népszabadság.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Keményen megvágják Orbánék a kiemelt sportágakat

A tizenhat kiemelt sportág szövetségének szánt 5,2 milliárdos plusz fejlesztési támogatásból is elvesz a kormány a múlt héten bejelentett költségvetési zárolás részeként. A kerékpárosoknál az eredeti 22 százalékára csökken a támogatás, a kajak-kenu szakág esetében a támogatás 69 százalékát veszik el.

MTI Gazdaság

Orbán Viktor: "Ha gyermekekről van szó, akkor semmi sem drága"

Orbán Viktor kiemelt sportági vezetőkkel írt alá megállapodást. Szerinte Magyarország az európai pénzügyi válság idején is képes úgy beosztani gazdasági erejét, hogy abból jusson sportra, mert "ha gyermekekről van szó, akkor semmi sem drága". Csupa olyan sportági szövetségnek biztosítanak állami forrást, amely már bőségesen bizonyította, hogy arra használja a közpénzt, amire a kormányzat szánta.

MTI Sport

Tavasszal váltják be Orbán ígéretét

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének megfelelően a kiemelt olimpiai sportágak az idén megkapják a többlettámogatást, amelyre 15 milliárdos állami forrás lesz, s az összegek a MOB várakozásai szerint áprilisban vagy májusban érkezhetnek meg a szövetségekhez.

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

Kiadták a magyar adatokat arról, hányan fizetnek bankkártya nélkül bankkártyával

Kiadták a magyar adatokat arról, hányan fizetnek bankkártya nélkül bankkártyával

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Több osztalékot tudott Garancsi István és Habony Árpád kivenni a kaszinócégükből, mint amennyi a nyereség volt

Több osztalékot tudott Garancsi István és Habony Árpád kivenni a kaszinócégükből, mint amennyi a nyereség volt

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

A címlapról ajánljuk