Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kitiltási botrány

hvg.hu Itthon

Kitiltási botrány: így lehetne kicsikarni a magyar vizsgálatot

A magyar kormánynak és az ügyészségnek haladéktalanul ki kell vizsgálnia az Egyesült Államok részéről megfogalmazott korrupciós vádakat – közölte a Transparency International. A szervezet szerint az állítólagos vesztegetési ügyben érintett cégeknek feljelentést kéne tenniük az USA-ban és Magyarországon is, ezzel előmozdítva a hazai vizsgálat elindítását.

hvg.hu Itthon

Jogsegély az USA-tól: Németh szerint már kértük, Répássy szerint nem

Tovább mélyült a káosz az amerikai kitiltások ügyét illetően a parlament külügyi bizottságának hétfői ülésén: Németh Zsolt elnök, korábbi külügyi államtitkár szerint a magyar fél jogsegély keretében már kért információkat az USA-tól, viszont Répássy Róbert igazságügyi államtitkár azt mondta, ez még szerinte nem történt meg. Az ülés egyébként csúszással indult, mert nem csak az ellenzéki, hanem a kormánypárti képviselők is késtek.

Máriás Leonárd Gazdaság

Nálunk a korrupció már a minőségbiztosítás része

Egy vállalkozó, aki tisztességesen elvégzi a munkát, úgy viszi el a 25 millió alatti zárt közbeszerzéseket, hogy 40-50 százalékot vissza kell osztania a minisztériumnak, és ez nem egyedi eset. Többször a projektre szánt pénz 80 százaléka vándorolt a korrupt vezetők zsebébe. Már az is elképesztő, hogy az adóhatóság a csúcsvezetők irányításával képes cégek ellen menni – mondja Jancsics Dávid. A New Yorkban dolgozó korrupciókutató azt mondja, ha a kitiltási botrányt elaltatják, akkor a rendszer simán beállhat egy dél-amerikai típusú, félautoriter működésre. Több száz korrupciós esetet lehet összegyűjteni mindössze néhány havi kérdezősködéssel. Interjú.

MTI / hvg.hu Itthon

Orbán elszólta magát?

Orbán sem lát korrupciós ügyet a kitiltási ügyben, mert hiszen a bizonyítékok az amerikaiaknál vannak. Az Index kérdéseire válaszolva azonban úgy tűnt, tudhatja, hogy kikről van szó.

hvg.hu Gazdaság

Kitiltási botrány: helyettesével utazott el a NAV elnöke

A NAV elnökhelyettesével együtt utazott el tegnap nyaralni Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke - derül ki az RTL Híradójának felvételéből. Mindketten érintettek lehetnek a korrupciós botrányban, ami miatt nem utazhatnak be az Egyesült Államokba. Szerda hajnalban volta a bécsi reptéren. Az elnökhelyettes titkársága délelőtt negyed 11-kor viszont azt állította a hvg.hu újságírójának: azért nem tudja adni Csillag Dezsőnét, mert az elnökhelyettes kitüntetés-átadó központi ünnepségen van.

hvg.hu Itthon

Szijjártót a USA Today szerkesztőségében faggatták - fotók

A magyar kormány nyitott arra, hogy kivizsgálja az USA által megfogalmazott korrupciós vádakat, de amerikai részről eddig nem adtak tájékoztatást a részletekről - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a USA Today szerkesztőségében.

Baksa Roland Gazdaság

Ezt a három NAV-vezetőt tilthatta ki Amerika

A magyar adóhatóságnak az adóellenőrzésért felelős három vezetőjének tiltotta meg a belépést Egyesült Államok korrupciós ügyek miatt, értesült a hvg.hu több forrásból. A NAV-botrányban korábban elhangzott nevek, illetve a korrupciós ügyben kiszivárgott értesülések ismeretében a hvg.hu megpróbálta leszűkíteni a szóba jöhető NAV-vezetők listáját. Végül három név maradt, akik esetében az ügyre rálátó forrásaink sem tagadták, hogy érintettek lehetnek. A hvg.hu szeretett volna segítséget kapni az információ megerősítéséhez, sokszor kerestük a három NAV-ost, az adóhatóságot és az azt felügyelő NGM-et is: nem érkezett semmilyen cáfolat, semmilyen reakció. Pedig úgy tudjuk, a kitiltott NAV-osok jelezték feletteseiknek, hogy rákerültek a listára.

hvg.hu Itthon

Videó: "Még azt gondolják, hogy nincs sajtószabadság" - Lázár elemében volt

Lázár János sajtótájékoztatón ismertette az Ökotárs Alapítványnál lefolytatott vizsgálat eredményét. Állítása szerint bizonyítékok vannak rá, hogy az alapítvány "visszaélt a norvég kormány bizalmával". A tájékoztatón kiderült még az is, hogy a miniszter elsőre nem tudta, mi az a "zöld dosszié" továbbá, hogy mivel keveset internetezik, neki olcsó lesz majd a netadó. Amikor azzal szembesítettük, hogy hat éve még a Fidesz is hevesen ellenezte az internetadó gondolatát, azzal érvelt, hogy az ügyben még nem ismert a frakció álláspontja, így szerinte nem is lehet biztosan a bevezetéséről beszélni.

MTI Itthon

Kitiltási botrány: "Orbán Viktor maga is vállalja a felelősséget"

Az MSZP arra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert, utasítsa az Alkotmányvédelmi Hivatalt, hogy vizsgálja ki: a központi államigazgatási szervek nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső vezetői, illetve vezető beosztású munkatársai érintettek-e az amerikai beutazási tilalomban.

1
11 12 13 14 15 16 17
Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

Kicsoda az új pápa, Robert Francis Prevost?

Kicsoda az új pápa, Robert Francis Prevost?

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

A címlapról ajánljuk