Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kórházi struktúra

Dreissiger Ágnes Itthon

Az orvoshiány okozhat gondot az új struktúrában

Júliustól új struktúrában működik az egészségügy. Ha minden igaz, és Szócska Miklós államtitkár betartja a szavát, akkor kórház nem szűnik majd meg, maximum funkciót vált. Napokon belül kézhez kaphatják az intézmények a rájuk vonatkozó részleteket. A kórházigazgatók szerint leginkább a szakember-hiány miatt lesz nehéz betartani a minimum feltételeket.

Dreissiger Ágnes Itthon

Júliustól talán okosabbak lesznek a betegek

Május elsejétől összesen hetven egészségügyi intézményt vett át az állam. Nincsen még kész viszont az új beutalási rend, és függőben vannak a kórházigazagtói pályáztatások, amik a betegek bizonytalanságát növelik. Az új kórházi minimumfeltételek ráadásul csak szeptembertől lehetnek hatályosak.

Dreissiger Ágnes Itthon

Kórházreform: ismét győznek a politikai lobbik?

Noha a Fidesz éppen azért államosította az egészségügyi intézményeket, hogy a politika ne szólhasson bele a reformba, a helyi érdekek mégis felülírták mindezt. Szinte valamennyi kórház megmarad, de van olyan polgármester, aki azt sem tudja elfogadni, ha elveszik tőlük a szülészetet. Edelény polgármestere most hallott csak a struktúraváltásról, mert állítása szerint a kórház főigazgatója elfelejtett neki szólni erről.

Jeskó József Vélemény

Jeskó József: Mire elég a kétharmad az egészségügyben?

Az egészségügy átalakítása kapcsán az utóbbi hetekben két téma uralta a közbeszédet: a gyógyszerkassza várható megvágása és a kórházi struktúra átalakítása. Mint cseppben a tenger, úgy mutatkozik meg az egyes részterületeken a kormánypolitika minden erénye és gyengesége. A közpolitikai folyamatok mélyebb vizsgálata rávilágít ugyanis a kétharmados felhatalmazás korlátaira – írja Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

Havi 80 000 forint a ChatGPT legdrágább csomagja, de Sam Altman szerint ez túl kevés

Havi 80 000 forint a ChatGPT legdrágább csomagja, de Sam Altman szerint ez túl kevés

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Meghalt Orbán Sándor, a Kádár étkezde volt tulajdonosa

Meghalt Orbán Sándor, a Kádár étkezde volt tulajdonosa

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A címlapról ajánljuk