Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#közpénzek felhasználása

MTI Itthon

Máris elment egymilliárd forint a 2014-es választásokra

550 millió forintnál is több jutott a verseny nélkül kiválasztott beszállítóknak. Két, közbeszerzés alól mentesített beruházásra – köztük egy 230 millió forint értékűre – pedig még sort sem kerítettek – írta a Népszabadság.

Seres László Publicisztika

Seres: Mi tartjuk el őket

A gigantikus pénzköltés egy jó részének kifejezetten célja az, hogy nemzeti átnevelőtábort csináljon abból, amit azelőtt Magyar Köztársaságként ismertünk. Abszolúte nem mindegy tehát, hogy a saját megkeresett pénzünk felhasználása tárgyában kilépünk-e az alattvalói létből.

nyüzs Nyüzsi

Igény, az van rá

Az igény szent dolog, még szakrálisabb, mint egy halott király évente egyszer körbehurcibált jobb keze.

hvg.hu Gazdaság

Letiltotta a Diákhitel Központ a botrányos reklámfilmjét

Komoly felháborodást váltott ki a Diákhitel Központ legújabb reklámfilmje, melyben a bírálatok szerint a szervezet arra buzdította a fiatalokat, hogy ne dolgozzanak, hiszen élhetnek diákhitelből is. A szervezet szerint nem ez volt a cél, de másfél hét után letiltotta a filmet.

MTI Itthon

Jogértelmezési vita nehezíti az uniós pénzek elsíbolásának megbüntetését

A bírói gyakorlat egységesítésével és a szabályozás korrekciójára irányuló javaslatokkal igyekszik elősegíteni a közpénzek szigorúbb felhasználását a Kúria egyik joggyakorlat-elemző munkacsoportja - mondta Kalas Tibor, a legfelső bírói fórum közigazgatási-munkaügyi kollégiumának vezetője egy sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

A címlapról ajánljuk