Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#légicsapás

MTI Világ

Légicsapás érte a jemeni védelmi minisztériumot

Légicsapást mértek a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség repülőgépei csütörtökön a védelmi minisztérium épületére a jemeni fővárosban, Szanaában, amelyet a síita húszi felkelők és szövetségeseik tartanak ellenőrzésük alatt - számoltak be róla helyi szemtanúk.

MTI Világ

Légicsapás érte a jemeni elnöki palota környékét

Egy azonosítatlan katonai repülőgép légicsapást mért csütörtökön a dél-jemeni Ádenben található elnöki palota környékére, a biztonsági erők légelhárító rakétákkal lőttek vissza – közölték helyi lakosok. Szemtanúk szerint két hatalmas robbanás hallatszott, majd fekete füstfelhő gomolygott a dombtetőn lévő épület felett.

MTI Világ

Kaszál az Iszlám Állam Szíriában, sok a halott és sebesült

Az Iszlám Állam (IÁ) több tagja és számos kurd fegyveres vesztette életét vasárnap Szíria több pontján a heves harcok során, a szíriai erők légi csapása következtében civilek is meghaltak, az an-Nuszra terrorszervezet számos harcosa is életét vesztette e támadások következtében.

MTI Világ

12 gyerek is meghalt a damaszkuszi légicsapásokban

Legkevesebb hetven ember meghalt a szíriai kormányerők újabb légitámadásaiban Damaszkusz egyik, a felkelők ellenőrzése alatt álló külső kerületében – közölte pénteken egy szíriai ellenzéki szervezet.

MTI Világ

Izrael légicsapást hajtott végre Szíriában, meghalt két vezető

Legkevesebb öt fegyveres, köztük magas rangú vezetők halálát okozó légicsapásokat hajtott végre Izrael vasárnap délután Szíriában a libanoni siíta Hezbollah szervezet katonai konvoja ellen - közölte libanoni értesülésekre hivatkozva az izraeli tízes tévécsatorna vasárnap este.

MTI Világ

Megölték az Iszlám Állam három fontos vezetőjét

Az Iszlám Állam elleni amerikai légicsapásokban meghalt a terroristák három magas rangú vezetője – közölte Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a The Wall Street Journalnak adott interjújában csütörtökön.

MTI Világ

Az amerikaiak tudta nélkül támadta Irán az Iszlám Államot

Iráni vadászgépek az elmúlt napokban csapást mértek az Iszlám Állam terroristáira Irak keleti részén, anélkül, hogy ezt összehangolták volna az Egyesült Államok hasonló támadásaival – közölte kedden amerikai védelmi minisztérium.

MTI Világ

Kanada is sallert oszt az Iszlám Államnak

Kanada is csatlakozik az Iszlám Állam elleni iraki légicsapásokhoz – közölte pénteken egy magas rangú, névtelenséget kérő kanadai kormánytisztviselő, aki szerint Stephen Harper kormányfő hamarosan bejelentést tesz az ügyben.

MTI Világ

Ausztrália is harcba szállhat az Iszlám Állam ellen

Ausztráliában a törvényhozás elfogadta szerdán az első olyan törvényeket, amelyeket a kormány követelt ahhoz, hogy az ország harcba szálljon az iszlamista fegyveresekkel. Az új törvényt annak ellenére fogadták el, hogy egyes bírálatok szerint börtönbe kerülhetnek azok az újságírók, akik a nemzetbiztonsággal kapcsolatos kérdésekről tudósítanak.

MTI Világ

Bombák hullottak az Iszlám Állam szíria földgázüzemére

Légicsapás érte az Iszlám Állam kezén lévő szíriai földgázüzemet vasárnap este – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. Az amerikai vezetésű erők most először támadták a Coneco üzemének bejáratát és imatermét. A londoni központú civil szervezet úgy tudja, hogy senki sem halt meg, sebesültek viszont vannak.

MTI Világ

Civilek is meghaltak az amerikai légicsapásokban Szíriában

Washington már harmadik napja hajt végre légicsapásokat a polgárháború sújtotta közel-keleti országban az Iszlám Állam állásai ellen. A hadműveletben részt vesz Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Jordánia és Bahrein is.

MTI Gazdaság

Hollandia is csatlakozik az iraki légicsapásokhoz

Hollandia hat darab F-16-os vadászgépet küld Irakba, amelyek az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet elleni nemzetközi légicsapásokban fognak részt venni a közel-keleti ország északi részén.

1
7 8 9 10 11
14
Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

Videós reklámok özöne ömlik hamarosan a felhasználókra

Videós reklámok özöne ömlik hamarosan a felhasználókra

Elengedi izraeli-amerikai állampolgárságú túszát a Hamász

Elengedi izraeli-amerikai állampolgárságú túszát a Hamász

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A címlapról ajánljuk