Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lehallgatás

hvg.hu Tech

Elképesztő állami lehallgatás jön Indiában

Megvalósuló cyberpunk szerepjáték Indiában: egyetlen központi ellenőrző rendszerrel figyelnek majd meg mindenfajta kommunikációt, a telefonbeszélgetéstől a facebookos aktivitásokig. A játékmester az állam, kiszállni két hatos dobással sem lehet.

hvg.hu Tech

Évek óta lehallgatható a Skype

Lapértesülés alapján az orosz belügyminisztérium és biztonsági szolgálat több éve képesek lehallgatni a Skype-on keresztül folytatott beszélgetéseket és megállapítani a telefonálók pontos tartózkodási helyét - írja az SG.hu. Márpedig ha az oroszországi szervek képesek rá, alighanem más országokban is hasonló a helyzet.

MTI Világ

A "nagy testvér" már mindenkit figyel Ukrajnában

Már nemcsak ellenzéki politikusok, de újságírók és üzletemberek is panaszkodnak Ukrajnában arra, hogy a hatalom törvénytelenül lehallgatja telefonbeszélgetéseiket, és ellenőrzi az elektronikus levelezésüket - írta a Korreszpondent című tekintélyes hetilap a hétvégén megjelent számában.

hvg.hu/bumm.sk Világ

Nem kell szlovák kémektől tartania, ha Skype-ol

A szlovák rendőrség és a titkosszolgálatok nem tudják lecserélni elavult lehallgatókészülékeiket, mert a milliókért megvett új rendszer használhatatlan. Így a multimédiás eszközöket sem tudják lehallgatni.

hvg.hu/bumm.sk Világ

Jogsértő volt a Gorilla-lakás lehallgatása

A szlovák alkotmánybíróság szerint jogsértő volt a Gorilla-aktából ismert konspirációs lakás lehallgatása, mely a szlovák közélet egyik legnagyobb botrányához vezetett.

MTI Világ

Belebukhat minden főrendőr a szerb lehallgatási botrányba

Ivica Dacic szerb kormányfő és belügyminiszter fogadkozik, hogy a teljes rendőri vezetést leváltja, őrizetbe véteti és bíróság elé állíttatja, ha kiderül, hogy a rendőrség felelős Tomislav Nikolic államfő és Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes telefonjának a lehallgatásáért.

MTI Itthon

A Jobbik azt gyanítja, lehallgatják a képviselőit

A Jobbik Molnár Zsoltot, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnökét bírálja, amiért elutasította a testület rendkívüli ülésének összehívására vonatkozó indítványt. A párt szerint "nagykoalíciós összeborulás" történt, ami tovább erősíti a gyanút, hogy a Jobbik tagjait, szimpatizánsait és országgyűlési képviselőit törvénytelenül lehallgatják, megfigyelik.

hvg.hu Tech

Elszabadult egy kormányzati kémprogram

Biztonsági kutatók szerint gyanúsan sokszor lehet találkozni egy olyan kémprogrammal, amelyet eredetileg hatóságok és kormányzati szervek számára fejlesztettek ki, ennek megfelelően sokféle lehallgatásra alkalmas - írja a Computerworld.

Csikász Brigitta - M. László Ferenc Itthon

Elbukhat Pintér a titkosszolgálatokért folyó fideszes háborúban

Nem vállalt újabb nyilvános vitát a titkosszolgálatok átalakításáról a nemzetbiztonságot is felügyelő Pintér Sándor. A belügyminiszter kedden a parlamentben elismerte, hogy a kabineten belüli egyeztetéseken fennakadt az új törvény tervezete, így legfeljebb ősszel kerülhet a képviselők elé. Pintérnek nem ez az első veresége; a hvg.hu úgy tudja, a kormányon és a Fideszen belül sokan elégedetlenek a jelenlegi felállással, a belügyminiszter viszont ragaszkodik a pozíciójához.

hvg.hu Tech

Hatalmas kémközpont épül az USA-ban

Kétmilliárd dolláros befektetéssel az eddigi legátfogóbb infrastruktúrájú megfigyelőközpontot hozza létre az Egyesült Államok nemzetbiztonsági hivatala. Magánemailek, telefonbeszélgetések, Google-keresések - minden hozzáférhető információt kiértékelnek. A parkolójegyet vagy a könyvesbolti számlát is beleértve. Sőt, kódot is törnek.

MTI Világ

Titkos FBI-beszélgetést hallgatott le az Anonymous

Az egyik leghíresebb nemzetközi hackercsoport, az Anonymous pénteken bejelentette, hogy sikerült lehallgatnia az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és a brit Scotland Yard kiberbűnözéssel foglalkozó nyomozóinak bizalmas konferenciahívását, amelyben éppen az Anonymous tagjainak jogi felelősségre vonásáról volt szó. Az FBI megerősítette a hackerek bejelentését.

1
15 16 17 18 19 20 21
Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Pamela Anderson most máshogy meztelen

A címlapról ajánljuk