Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#orbán-kormány

hvg.hu Gazdaság

Baltával mentek műteni – Mérlegen a kormány 3.

Talpra állítják a magyar gazdaságot – ígérte a Fidesz–KDNP 2010-es kormányra kerülésekor. És kétségtelen, egyes területeket fenekestül fel is forgattak. Sok esetben azonban mindez igencsak vitatott eredménnyel járt. Ráadásul megannyi olyan intézkedés is történt, amiről szó sem volt a kormányprogramban, a 7 százalékos növekedési álomból pedig 2 százalék körüli GDP-bővülés lett – négy év alatt.

MTI Itthon

Orbánék 2001-es földmutyjára száll rá az LMP

Tizenhárom évvel ezelőtt privatizálta az Orbán-kormány az addigra megmaradt tizenkét állami gazdaságot úgy, hogy az MNB-n keresztül bérbe adta ötven évre a kormány által kijelölt körnek. Az erről szóló szerződéseket szeretné végre megnézni az LMP.

MTI Itthon

"Magyarországon olaj nélküli olajdiktatúra van"

Az Orbán-kormány elmúlt négy évét értékelte a Bibó István Közéleti Társaság vasárnap. A köztársaság napja alkalmából rendezett eseményen Bibó István-demokráciadíjat kapott Iványi Gábor metodista lelkész.

HVG Itthon

Az Orbán-kormány és a történelem

Nem csitul a botrány a Szabadság térre vizionált német megszállási emlékmű kapcsán. Az előzetes egyeztetést a szótárából kiiktató kormány, fütyülve a történészi ellenérvekre és polgárai érzékenységére, ezúttal is aktuálpolitikai céljaihoz igazítja a múltat.

MTI Itthon

Bajnai: az orbáni modell veszélyforrás

Bajnai Gordon szerint a magyar választások tétje nem az, hogy a bal- vagy a jobboldal győz-e, hanem az, hogy sikerrel jár-e a kormánykoalíciónak a "posztszovjet tagállamokra jellemző államirányítási modellje", amely veszélyes mintaként szolgálhat más közép- és kelet-európai politikai erők számára is.

hvg.hu Kult

Schiff András a BBC-ben ekézte az Orbán-kormányt

Schiff András nem csak zongoraművészként, de civil emberként sem teszi be a lábát Magyarországra, így az sem véletlen, hogy 60. születésnapi koncertjét is Londonban tartotta. Nem csak a kormány, az emberek is zavarják, ha nem is mind – derül ki a BBC-nek adott interjújából.

MTI Itthon

Kövér: "vereség esetén mindent elveszítünk"

Az Országgyűlés elnöke szerint az elszámoltatás közös kudarc, abban a társadalom morális problémái ugyanúgy benne vannak, mint az az "össztűz", amelyet az unió a kabinetre zúdított.

M. László Ferenc Itthon

A Századvég igazgatója: „Ez nem szervilizmus, ez nem seggnyalás”

Teljes szereptévesztésben van a baloldali és liberális értelmiség, amikor függetlennek gondolja magát, és a partvonalról kiabál be „felelőtlenül” a politikusoknak, akiket egyébként mélységesen lenéz – állítja a kormánynak is dolgozó Századvég stratégiai igazgatója, aki szerint egy politikai elemző sokkal inkább politikus, mint értelmiségi. G. Fodor Gábor – többek között a „férfiasságról”, a kormány „nagyvonalúságáról” szóló – blogjával egy év alatt többször kiverte a biztosítékot a baloldalon, ezért az indítékairól, a jobboldalhoz való viszonyáról kérdeztük, így az „áll, mint a cövek” témakör is előkerült. Interjú.

MTI Itthon

Mesterházy: nyugodjanak meg!

Az MSZP elnöke arra kérte a baloldali ellenzéki összefogást szorgalmazókat, hogy nyugodjanak meg és higgadt körülmények között beszéljék meg azokat a stratégiai feladatokat, amelyek az Orbán-kormány leváltásához szükségesek.

hvg.hu Itthon

Újabb intézet mondhatja meg, mi az igaz történelem

A kormány továbbra is eltökélt abban, hogy a saját emberei és intézetei mondják meg, mi a történeti igazság. A legújabb, VERITAS névre keresztelt kutatóintézet január 2-án kezdi el feldolgozni és bemutatni az elmúlt 150 év történetét, méghozzá "a nemzettudatot erősítő céllal". Ez már az ötödik hasonló intézmény.

HVG Itthon

Fideszes exminiszterek és a második Orbán-kabinet

A vezető kormánypárt metamorfózisáról sokat elárul annak a néhány exminiszternek a mostani pályafutása, aki már 20-25 évvel ezelőtt a Fidesz vezérkarához, illetve szűkebb értelmiségi holdudvarához tartozott.

Kovács Áron Itthon

Miniszteri parancsra kezdődhet a nagy műtárgyköltöztetés

Véget vet a Fidesz a muzeológusok akadékoskodásának, egy friss törvényjavaslat alapján a jövőben miniszteri utasításra lehet majd leakasztani a falról egy műtárgyat, és átvinni oda, ahol a kormány szerint jobb helyen van. A közvetlen előzmény, hogy az Esterházy-kastélyért felelős kormánybiztos bepanaszolta a szerinte ellenálló múzeumokat, de a módosításnak különös jelentősége lehet, ha megépül az új múzeumi negyed, és megkezdődik minden idők legnagyobb műtárgyköltöztetése.

hvg.hu Itthon

Sajátjain is átgázolt a pénzért központosító kormány

Legalább két és fél éve tart a kormánypártok soraiban az a vita, amely a szeptember 2-i zűrzavaros tanévkezdéshez vezetett. A Fidesz képviselői több alkalommal is megpróbálták megállítani a saját kormányuk központosítási törekvéseit, de szinte minden alkalommal kudarcot vallottak, és sokszor maguk vonták vissza javaslataikat. A totális központosítás oka egyszerű: a kormány úgy gondolja, hogy ezzel lehet komolyabb összegeket megspórolni, hiszen egyszerűen nincs elég pénz a kasszában.

MTI Gazdaság

Varga: „A helyzet komoly, 1500 családról van szó”

A kormány minden segítséget megad az ISD Dunaferr Zrt. létszámleépítésében érintett dolgozóinak, a cégre szükség van - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Dunaújvárosban a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően.

hvg.hu Itthon

250 millióba kerülnek az új állami vezetők

Egyre többe kerül nekünk a nagyra nőtt kormányzati vízfej eltartása. Az kormányalakítás óta létrehozott 5 új államtitkári, valamint a 21 helyettes államtitkári poszt legalább 250 millió forintba kerül évente - írja a Blikk.

1
45 46 47 48 49
88
Így működik a CATL autóakkuja, ami egy századmásodperc alatt áramtalanít balesetnél

Így működik a CATL autóakkuja, ami egy századmásodperc alatt áramtalanít balesetnél

Ismerjük fel az evészavarokat: ezek a leggyakoribb típusok és tüneteik

Ismerjük fel az evészavarokat: ezek a leggyakoribb típusok és tüneteik

RTL: Hárommilliót kért a fővárosi orvos egy betegtől, ha nem akar hat évet várni a műtétre

RTL: Hárommilliót kért a fővárosi orvos egy betegtől, ha nem akar hat évet várni a műtétre

Itt a hidegzuhany, nem is akárkitől: nincs kész még az embert is helyettesítő mesterséges intelligencia

Itt a hidegzuhany, nem is akárkitől: nincs kész még az embert is helyettesítő mesterséges intelligencia

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Innen már nincs visszaút?

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Innen már nincs visszaút?

Merkel történelmi hibája: nem parancsolt megálljt Orbán Viktornak - nemzetközi lapszemle

Merkel történelmi hibája: nem parancsolt megálljt Orbán Viktornak - nemzetközi lapszemle

Duma Aktuál: Józsi, bunyó van a villamoson!

Duma Aktuál: Józsi, bunyó van a villamoson!

A férfiak és a nők bőre között óriási a különbség – erre figyeljünk télen

A férfiak és a nők bőre között óriási a különbség – erre figyeljünk télen

Trump lecsapott Kolumbiára, szankciók sorát jelentették be

Trump lecsapott Kolumbiára, szankciók sorát jelentették be

A címlapról ajánljuk