Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#prognózis

MTI Gazdaság

Nyárra 276 forintos eurót vár az Ecostat

Júliusban a jelenlegi 5,75 százalékos alapkamat 5,50 százalékra csökken, az euró árfolyama pedig 276 forintra gyengül a februári 271,0, illetve a januári 269,3 forintról − áll az Ecostat februári Mikroszkóp jelentésében.

MTI Gazdaság

Generali Alapkezelő: a növekedési portfóliók 10 százalékot is hozhatnak az idén

A következő hónapokban komoly felhajtóerőt generálhatnak a hazai részvény- és kötvénypiacokon a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről szóló, tavaly augusztusban hatályba lépett kormányrendelet devizamegfeleltetési szabályokra vonatkozó rendelkezései – véli Pillár Zsolt, a mintegy 109 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont kezelő Generali Alapkezelő befektetési igazgatója.

MTI Gazdaság

Az utolsó negyedévben lassult a GDP csökkenése

Lasssult az utolsó negyedévre a GDP csökkenése, negyedéves összehasonlításban 0,4 százalékra, és a 6,3 százalékos éves visszaesésre adott első becslés is alacsonyabb a kormány által előrejelzett 6,7 százaléknál – derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak(KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecsléséből pénteken. A KSH megjegyzi, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.

MTI Gazdaság

Ecostat: lassul az infláció, csökken a kiskereskedelem visszaesése

Tavaszra mérséklődhet a kiskereskedelmi forgalom visszaesésének üteme, valamint megáll a csökkenés az ipar termelésében és értékesítésben egyaránt, az infláció lassul, a jegybanki alapkamat pedig 5,50 százalékra csökken – jelzi előre az Ecostat gazdaságkutató Mikroszkóp című kiadványában.

hvg.hu Gazdaság

A GKI prognózisa: idén stagnálás közeli állapotban marad a gazdaság

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, a külső egyensúly a tavalyihoz hasonló aktívumot mutat, az államháztartás GDP-arányos hiánya pedig a következő kormány gazdaságpolitikájától függően valószínűleg 4-5 százalék között lesz.

hvg.hu Gazdaság

Túljutott a mélyponton, de nehéz év elé néz a légiközlekedés

Tavaly a II. világháború óta a legnagyobb forgalom visszaesést szenvedte el a polgári légiközlekedési ágazat - derül ki a nemzetközi légiközlekedési szervezet, az IATA (International Air Transport Association) által közzétett 2009 decemberi és a tavalyi egész éves adatokból.

1
6 7 8 9 10 11 12
Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

Íme hat alapelv, hogy bárkivel jól együtt tudjon dolgozni!

A címlapról ajánljuk