Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#repülögép

hvg.hu Gazdaság

Ez a világ legnagyobb, leggyorsabb és legdrágább magánrepülője

A Gulfstream G-650 típusú repülőgép jelenleg az elérhető legnagyobb, leggyorsabb és egyben legdrágább magánrepülője. Érdemes igyekezni a rendeléssel, mivel ha most adnánk ki 65 millió dollárt a gépért, akkor is csak 2017-ben tudnánk átvenni, akkora iránta az érdeklődés.

hvg.hu Világ

Kölcsönrepülőgépet adott ajándékba Orbán a volt szlovák államfőnek

Szlovákia egykori államfője, Rudolf Schuster betöltötte a nyolcvanadik életévét. Orbán Viktor is vele ünnepelt Kassán. Kiderült: a magyar kormányfő egy IL–18-as repülőgépet ajándékozott a politikusnak, amit majd darabokban szállítanak Szlovákiába – írja a pozsonyi Új Szó. Orbán Viktor sajtófőnöke a hvg.hu-nak azt mondta: a repülő a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdona, és kölcsönbe kapja meg a Kassai Repülőmúzeum.

MTI Világ

Megint füstölt egy Dreamliner, most a pilótafülkében

Ismét füstölt a Japan Airlines egyik Boeing 787 Dreamlinerének akkumulátora, a járatot törölték. A típust egy évvel ezelőtt ugyanilyen problémák miatt az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) három hónapig nem engedte felszállni és az akkumulátorok áttervezését kérte a gyártótól.

hvg.hu Tech

Itt a Boeing új repülője

Új-Zélandon szállt le nemzetközi debütálása alkalmából a Boeing új Dreamliner gépe. Fotó is van róla.

MTI Világ

Egyetlen utassal szállt fel az első légi járat, most száz éve

Száz éve, 1914. január 1-jén szállt fel a floridai Tampából az első menetrend szerinti repülőjárat a világon. A jegyek drágák voltak, ételt nem kínáltak a fedélzeten, filmet se vetítettek, és még utaskísérő se volt. A járat mégis forradalmasította a közlekedést.

MTI Shake

Repülőn szült egy román nő

Eggyel több utassal ért földet, mint ahánnyal felszállt a Wizz Air Valenciából Bukarestbe tartó járata, miután a repülőgép fedélzetén egészséges fiúgyermeket szült egy román nő - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

hvg.hu Világ

Túl kicsi reptéren landolt egy Boeing - fotók

Tévedésből rossz reptéren szállt le az USA-ban egy óriási teherszállító gép, amely csak nehézségek árán tudta elhagyni az eredeti célpontnál sokkal kisebb légikikötőt.

MTI Világ

Kiderülhet, miért zuhant le Kazanyban a Boeing

Megtalálták az oroszországi Kazanyban lezuhant Boeing-737-500-as repülőgép hangrögzítő berendezését, amely a földhöz csapódáskor kiesett a gép egyik fekete dobozából - közölte szerdán a moszkvai Államközi Légügyi Bizottság (MAK) képviselője.

1
62 63 64 65 66
88
Amerikai védelmi miniszter: Irreális Ukrajna 2014 előtti határainak visszaállítása

Amerikai védelmi miniszter: Irreális Ukrajna 2014 előtti határainak visszaállítása

Szerelemtől fűtött vadmacskákra figyelmezteti az autósokat a Budakeszi Vadaspark

Szerelemtől fűtött vadmacskákra figyelmezteti az autósokat a Budakeszi Vadaspark

Hogyan forgatja fel a világot Trump? Amerika-szakértőkkel és Wahorn Andrással keressük a választ a HVG Címlapsztoriban

Hogyan forgatja fel a világot Trump? Amerika-szakértőkkel és Wahorn Andrással keressük a választ a HVG Címlapsztoriban

Lemondása okáról és az egyházat érintő botrányokról beszélt Tóth Tamás, tavaly ősszel lemondott püspökkari titkár

Lemondása okáról és az egyházat érintő botrányokról beszélt Tóth Tamás, tavaly ősszel lemondott püspökkari titkár

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

Újszülött kisfiút hagytak a szolnoki kórház előtti inkubátorban

Újszülött kisfiút hagytak a szolnoki kórház előtti inkubátorban

Petíció indul Szegeden, hogy éjjel is nyitva lehessenek a szórakozóhelyek

Petíció indul Szegeden, hogy éjjel is nyitva lehessenek a szórakozóhelyek

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

A címlapról ajánljuk