Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#schmitt pál

MTI Itthon

A török külügyminisztert fogadta Schmitt Pál

Az államfő és Ahmet Davutoglu török külügyminiszter megbeszélésén Schmitt Pál hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a Török Köztársasággal fenntartott kiterjedt kapcsolatok továbbfejlesztésére. A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra: Törökország Magyarország egyik legfontosabb EU-n kívüli gazdasági partnere.

MTI Itthon

MSZP: Schmitt ne írja alá az alkotmányt

Az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új alkotmányt és „azokat a megszorító csomagokat tartalmazó törvényeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy az emberek még rosszabbul éljenek” - mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt.

MTI Itthon

Schmittnél járt az OECD főtitkára

A magyar államfő fontos stratégiai partnernek nevezte az OECD-t Angel Gurríával, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkárával folytatott tárgyalásán, aki tájékoztatott arról is, hogy a készülő új Alkotmány egyebek között a Széll Kálmán Terv megalapozását szolgálja.

hvg.hu Itthon

Bekerül az Alkotmányba – de miért?

Április végére új alkotmánya lesz Magyarországnak. A tervezett szöveggel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. De mit gondol az alkotmányjogász az újdonságokról?

Hírszerző/FH Itthon

Mesterházy: a Fidesz letért a helyes útról

Az utóbbi esztendők fejlesztési eredményeit is komolyan veszélyezteti a Fidesz gazdaságpolitikája - erről is beszélt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke Győrben. Az MSZP folytatta részországgyűléseket tartó programsorozatát. Ennek keretén belül a szocialisták a vidéki nagyvárosokat keresnek fel.

Hírszerző/MTI Itthon

Közzétették, mire mennyit költ Schmitt hivatala

Hét hónap után először váltak hozzáférhetővé a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közérdekű gazdálkodási adatai: Schmitt Pál hivatala 4,5 millió forintból kapott új weblapot, a Sándor-palota üzemeltetése évente 40 millióba kerül. A KEH szerint minden esetben megfelel a törvényi előírásoknak, takarékos gazdálkodását pedig kiemelten fontos ügyként kezeli.

Hírszerző/FH Tech

Beindult a Schmittify.com

Az oldalon egy robot látható, amelynek fejére Schmitt Pál köztársasági elnök arcképét másolták. Meg kell adni egy tetszőleges weboldal címét, mire a program rossz magyar helyesírással adja vissza a portál tartalmát.

MTI Itthon

Az Alkotmánybíróság elnöke Schmittnek is elmondta aggályait

A valamennyi törvényre kiterjedő utólagos alkotmányossági vizsgálat lehetősége a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, ezért annak korlátozását ideiglenesen sem indokolt fenntartani - hangsúlyozta az Alkotmánybíróság elnöke, amikor hétfőn találkozott Schmitt Pál államfővel a Sándor-palotában.

MTI Itthon

Schmitt Pált nem érdeklik a támadások

Energiájának csak kis részét kötik le a személye elleni durva támadások, és azért nem érintik komolyan, mert belül tudja, ezek a vádak teljesen alaptalanok - mondta Schmitt Pál az Új Néplap szombati számában megjelent interjúban; a megyei lap a csütörtöki Szolnok megyei látogatása alkalmából beszélgetett az államfővel.

Szegő Péter Itthon

Hoffmann Rózsa megvédte Schmitt Pál „helyesírását”

Schmitt Pál a hegyeshalmi Paprika Csárda vendégkönyvébe írva két nagyon súlyos helyesírási hibát ejtett. Az ügyből nem lett különösebb botrány a Fideszen belül. A KDNP-s oktatási államtitkárnő szerint mindenkivel előfordulhat, hogy helytelenül ír, ha fáradt.

hvg.hu Itthon

Távozik a TV2-től a kommunikációs igazgató

Rényi Ádám marketing- és kommunikációs igazgató alig két hónap után távozik a TV2-től. Ő egyúttal A 40 milliós játszma című vetélkedő főszerkesztője, amelyben hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök helyesírási hibáira utaló kérdés szerepelt. Rényi lapunknak cáfolta, hogy a kérdés okozott volna nézeteltérést a tévécsatornánál, sőt, a vetélkedő szerkesztését nem mondta fel.

1
41 42 43 44 45
55
Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Januárban bezár az átépítés előtt álló Körszálló

Januárban bezár az átépítés előtt álló Körszálló

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Tompos Márton: Orbán megpróbálhatott leszedetni egy grúz politikust az amerikai szankciós listáról

Tompos Márton: Orbán megpróbálhatott leszedetni egy grúz politikust az amerikai szankciós listáról

A címlapról ajánljuk