Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szijjártó péter

MTI Itthon

Szijjártó EU-konform interjút adott a Die Weltnek

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közölt interjút vasárnap a Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában "Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk" címmel. Az interjúban mindent megígért: hogy támogatják az oroszok elleni szankciókat, hogy támogatja az EU-irányvonalat, és azt is mondta, hogy Orbán Viktor meggyőződéses Európa-párti, a keleti államokkal pedig csak azért példálózik, mert azok gazdaságilag sikeresek.

hvg.hu Gazdaság

És akkor a botrány hömpölyög tovább

Továbbra is napirenden maradt a vasárnapi boltbezárások ügye, de extrasarcot dobtak a dohánymultikra is. Vida Ildikó ellentámadásba lendült, Orbán Viktor pedig lefecnizte az USA levelét a kitiltási ügyében. Egy hete pedig csak várunk, várunk Varga Mihály válaszaira. A hvg.hu heti össszefoglalója.

MTI Világ

Szijjártó Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral találkozik

A külgazdasági és külügyi tárca vezetője a hét elején, hétfőn és kedden Brüsszelben részt vesz az Európai Unió Tanácsának ülésein, és külön megbeszélést folytat a NATO-főtitkárral, a brit külügyminiszterrel, valamint görög és ciprusi politikusokkal is - mondta a minisztérium sajtófőnöke szombaton.

MTI Világ

Rzeczpospolita: Budapest nem találta kifizetődőnek a "keleti elragadtatást"?

A vezető magyar politikusok "meglepően bíráló módon" nyilatkoznak az utóbbi időben Oroszországról, Budapest mintha felismerte volna, hogy hosszabb távon nem fizetődik ki a "keleti elragadtatás" - írta a Rzeczpospolita internetes oldalán közölt terjedelmes cikkben Jaroslaw Gizinski, a lap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó szerkesztője.

MTI Gazdaság

Szijjártó elmondta, hogy kapaszkodnánk össze a törökökkel

A kétoldalú kereskedelem élénkítéséről állapodott meg Magyarország és Törökország – ezt nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, telefonon Ankarából. Szijjártó Péter kétnapos látogatást tett a török fővárosban. Azt mondta: a befektetések kölcsönös támogatásával, a magyar élőállat-export újraindításával fűznék szorosabbra a kapcsolatokat, emellett a magyarok részt vennének a török villamosenergia-hálózat és a nukleáris háttéripar kiépítésében.

MTI Világ

Fotó: Erdogan és Szijjártó kezet ráztak

Törökországba utazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfő fogadta az ankarai Cankaya-palotában. Az MTI egyelőre csak fotót közölt a látogatásról, meg is mutatjuk.

hvg.hu Itthon

Az amerikai követség válasza a Szijjártó-interjúra: folyamatosan szóltunk, hogy mi a gond

Az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan jelezte a magyar kormánynak, hogy melyek azok a folyamatok, amelyek sértik az egészséges demokratikus intézményrendszert, a civil társadalmat és a sajtószabadságot - közölte csütörtökön Elizabeth Webster, a budapesti amerikai nagykövetség szóvivője, reagálva Szijjártó Péter szerdai, Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozatára.

MTI Világ

Szijjártó: Az oroszok ügyében az EU-s állásponthoz fogjuk tartani magunkat

Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és "büszkék vagyunk arra, hogy egészen a közelmúltig Magyarország szállította a legtöbb gázt Közép-Európából Ukrajnának" - mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott német kollegájával.

hvg.hu Itthon

Orbán igazodik a németekhez: jön a nagy fordulat?

Jelezte Berlin az Orbán-kormánynak, hogy nincs helye a különutas politikának, így a miniszterelnök kész változtatni a politikáján, jelenleg a fordulat előkészítése zajlik – állítja egy magas rangú fideszes forrás. Ám egyelőre ennek nem látni a jeleit, igaz, forrásaink szerint az erősen centralizált kormányzati rendszer csak nagyon lassan lenne képes irányt változtatni.

MTI Világ

Szijjártó Berlinben: Orbán soha nem állította, hogy példakép lenne Kína vagy Oroszország

A külügyminiszter Berlinben járt, ahol arról beszélt, hogy a kormánynak fontos, hogy partnereit első kézből tájékoztassa, így elkerülve "azokat a félreértéseket és percepciókat", amelynek sokszor "nincsen alapjuk, de olyan átütő erővel érkeznek, hogy nehéz megküzdeni velük". Szijjártó szerint a kormányfő "soha nem állította, hogy Magyarország számára példakép volna Kína vagy Oroszország".

MTI Itthon

Szijjártó a kitiltási botrányról: "ez nem gesztus kérdése"

A Magyar Nemzetnek beszélt Szijjártó Péter külügyminiszter a kitiltási botrányról, szerinte az amerikai-magyar biztonsági és gazdasági együttműködés sikertörténet, csak a politikai nem. És szerinte az amerikai félnek kellene adatokat közölni a korrupciós ügyről. Szijjártónak amúgy nem úgy tűnt, hogy elszigetelődnénk.

MTI Itthon

444.hu: Szijjártó nem tudott Vida Ildikó kitiltásáról

A külügyminiszternek nem szólt Vida Ildikó, hogy kitiltották az Egyesült Államokból, és szerinte ez ügyben nem is kell vizsgálódnia a minisztériumnak – erről beszélt Szijjártó Péter abban a villáminterjúban, amit az Országház folyosóján adott a 444.hu munkatársának.

hvg.hu Világ

Szijjártó szakácskönyvet népszerűsített Azerbajdzsánban

Az azeri-magyar szakácskönyv kiadása szerinte a két ország közötti barátság megnyilvánulása – mondta a külgazdasági- és külügyminiszter Azerbajdzsánban. A könyvet a volt azeri elnök, Hejdar Alijev nevét viselő alapítvány adta ki.

MTI Közlekedés

Szijjártó: két sztrádát építenek a szlovák határig 2020-ig

Magyarország 2020-ig két autópályát is megépít a magyar-szlovák határig – ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban csütörtökön, miután tárgyalt Lubomír Váznyval, a szlovák kormány kiemelt beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesével.

MTI Itthon

Szijjártó gázról is beszélgetett a brit külügyminiszterrel

A nemzeti energiastratégiák meghatározását nemzeti hatáskörben kell tartani – értett egyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Philip Hammond brit külügyminiszterrel csütörtökön Pozsonyban tartott kétoldalú találkozóján.

1
126 127 128 129 130
159
Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

A címlapról ajánljuk