Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#térfigyelő kamera

Szabó Yvette hvg360

A budapesti térfigyelőkkel már élőben is követhet bárkit a rendőrség és a titkosszolgálat

Kifejlődött a Szitakötő: Budapesten már több ezer megfigyelőpontot kötöttek össze, kereshetővé téve az így keletkező adatokat a rendőrség, a terrorelhárítás vagy a nemzetbiztonsági szervezetek számára. A sok információ végállomása a Kormányzati Adatközpont, amely azonos székhelyen működik a Rogán Antal miniszter alá tartozó titkosszolgálattal, a Nemzeti Információs Központtal, ahol az ellenzék állítólagos „guruló dollárjairól” szóló jelentés is készült.

MTI Élet+Stílus

Mától kamerával számolják a turistákat Velencében

A legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján, vasárnap vezették be Velence városában a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.

1 2 3 4 5 6 7
Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

A címlapról ajánljuk