Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#törökországi puccs

Keresztes Imre Világ

Bajuszosok és gülenisták mindenhol: Erdogan és Törökország világpolitikai súlya

A világ legjobban őrzött politikai vezetői között tartják számon Recep Tayyip Erdogan török elnököt. Bár Ankara szerint a 2016-os puccskísérlet során a lázadók Erdogan életére akartak törni, arról nem tudni, hogy hosszú pályafutása során kíséreltek-e meg ellene merényletet. Az autokratikus török elnök mindenesetre a világ egyik leghatalmasabb vezetőjének tartja magát, és kétségtelen, hogy az egykori szerény isztambuli polgármesterből politikai óriás lett, aki nagyobb mértékben formálta át Törökországot, mint bárki a világi köztársaság alapítója, Kemal Atatürk óta.

hvg.hu Világ

Újabb katonákat börtönöznének be Törökországban

A török légierő 36 katonájára adtak ki elfogatóparancsot, a hivatalos indoklás szerint azért, mert gülenisták. Eddig már több mint 159 ezer embert vettek őrizetbe és közel hétezer volt katona jelenleg is börtönben van Törökországban.

Itthon

Magyarországon is tisztogathat Erdogan

Egy török ellenzéki vezetőhöz köthető iskolahálózat bezárását követeli Magyarországon a török kormány egyes források szerint. Ebből még nemzetközi bonyodalmak lehetnek.

Keresztes Imre Világ

Puccskísérlet után káosz és baljós bizonytalanság Törökországban

A puccs reggelre elbukott, a 20. századi minták alapján lázadó tisztek nem számoltak a 21. század kommunikációs hálózatainak erejével, amelynek segítségével Erdogan elnök segítségül hívta híveit. Erdogan a jelek szerint megőrizte hatalmát, a terrormerényletek és a megosztottság sújtotta Törökország azonban egyre kiszámíthatatlanabb jövő elé néz, ami a háborúk sújtotta térséget még ingatagabbá teszi.

hvg.hu Nagyítás

Tankok a Boszporusz-hídon - a török puccskísérlet képekben

Katonai puccs indult péntek este Recep Tayyip Erdogan török elnök ellen. A katonaság átvette az uralmat több állami intézmény és televíziócsatorna fölött, lezárták a Boszporusz hídjait és a repülőtereket, tankok jelentek meg Ankara és Isztambul utcáin, alacsonyan szálló harci gépek tűntek fel, majd lövések, robbanások hallatszottak. A kormány magyar idő szerint hajnali 2 után bejelentette, hogy meghiúsíották a puccskísérletet, az utcákon azonban továbbra is fegyverropogást lehetett hallani.

hvg.hu Világ

Elbukott a katonai puccskísérlet Törökországban, Erdoganék rettenetes megtorlásra készülnek - ÉLŐ

Szombat hajnalra leverték Törökországban a hadsereg péntek este indított puccskísérletét. A kezdetben még ismeretlen helyen lévő Recep Tayyip Erdogan elnök hajnalban visszatért hivatalába. Szombat délig már csaknem háromezer puccsistát vettek őrizetbe. A kormányfő a halálbüntetés visszaállításáról beszélt. Az USA és az EU is kiállt a kormány mellett, amelyet a lakosság és a katonaság, illetve a rendőrség hozzájuk hű erői mentettek meg.

MTI/hvg.hu Világ

Erdogan a távolból biztosított mindenkit, hogy ő még hatalmon van

Sőt arra kérte népét a megpuccsolt török elnök, hogy menjenek ki az utcára. Az egész nemzet fogjon össze, tagjai gyülekezzenek a tereken, így adjanak választ a lázadási kísérletre - sürgette Erdogan, akiről nem tudni, hol van, de állítólag úton Ankarába.

1 2
Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Rihanna sosem látott szülés utáni fotóival ünnepelte a nőnapot

Rihanna sosem látott szülés utáni fotóival ünnepelte a nőnapot

Reagáltak Balog Zoltánék az ingatlanmutyis vádakra: pénz helyett kapták a hegyvidéki telket

Reagáltak Balog Zoltánék az ingatlanmutyis vádakra: pénz helyett kapták a hegyvidéki telket

Videó: zengett a Heil Orbán! és a Heil Putyin! Párizsban

Videó: zengett a Heil Orbán! és a Heil Putyin! Párizsban

A címlapról ajánljuk