Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tanárok

Tarnay Kristóf Ábel Itthon

600-nál is több Szeged környéki pedagógus sztrájkolna, ha valamelyiküket retorzió éri

Huszonnégy szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi iskolából eddig összesen 663 pedagógus írt alá egy közös nyilatkozatot, miszerint elítélik a hatalom megfélemlítési módszereit és közösen sztrájkba lépnek, ha egyiküket kirúgják vagy máshogyan retorzió éri az oktatás jobbá tételéért való kiállása miatt. Csütörtökön élőláncot tartanak Szegeden, jövő héten pedig az országos sztrájkhoz is csatlakoznak az aláírók.

Kapronczay Stefánia hvg360

Kapronczay Stefánia: Egyre több társadalmi csoport ismeri fel, hogy az oktatás nemzeti ügy

A pedagógusoknak belengetett béremelés valószínűleg nem más, mint kísérlet az egyre erősödő szolidaritás kioltására. A beígért emeléssel nem csak az a gond, hogy a mai bevásárlást a két év múlva állítólag érkező pénzből nem lehet kifizetni, hanem az is, hogy a rossz tárgyi feltételeket, a végletekig megkötött tananyagot, a tanárok és a közoktatásban dolgozó más szakemberek hiányát nem orvosolja. A nemzeti ünnepen esélyünk van megmutatni, hogy továbbra is kiállunk a tanárok mellett, mert az oktatás közös ügyünk. Vélemény.

HVG360 hvg360

A gyereknek azt is meg kell tanítani, hogy állj ki magadért – Palya Tamás kirúgott tanár a HVG Teraszon

„Néha azt érzem, én már annyi mindent tettem, csináljon már más is valamit”, mondja a Kölcsey gimnáziumból négy kollégájával együtt elbocsátott pedagógus, aki fél, hogy a megmozdulások kifulladnak, és nem fognak nagy dolgok történni. Úgy véli, ez akkor változhat, ha a szülők vállalnak nagyobb szerepet a tiltakozásokban. A mára meghirdetett tüntetésről is beszélve a tanárfelkelés lehetséges eredményeit illetően inkább pesszimista, de bízik abban, hogy sokakban tudatosul: ez nem a tanárok ügye, ez az egész társadalom ügye.

Tóta W. Árpád hvg360

Tóta W.: Az oktatás – politika

Az, amit az oktatásban szeretnénk, kétféleképpen valósulhat meg. Az egyik, hogy olyan pártra szavazunk, amelyik mindezt képviseli. A másik, hogy a hatalmon lévő párt kezdi ezt megvalósítani, mert olcsóbb neki engednie, mint kockáztatni a hatalom teljes elvesztését. De ehhez elő kell állítani ennek a valós kockázatát.

Bihari Ádám Itthon

Tömegével küldik ki a figyelmeztetéseket a tankerületek a tanároknak – élőlánc lesz a Szent László Gimnáziumnál

Tömegével küldik ki a tankerületek a tanároknak a figyelmeztetéseket, és egyes esetekben felmondó leveleket. Van olyan budapesti iskola, ahol élőlánccal akarják védeni az egyik osztályfőnököt, máshol a tanárok a tankerületi központhoz vonulnak, hogy demonstratíve, nyilvánosan és személyesen vegyék át a levelet.

1
4 5 6 7 8
18
Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

Egy hónapig nem érintik a Nyugatit az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonatok

Egy hónapig nem érintik a Nyugatit az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonatok

Uniós pénzek felhasználásában segít Montenegróban a Valton-tulaj és a volt fejlesztési miniszter fia

Uniós pénzek felhasználásában segít Montenegróban a Valton-tulaj és a volt fejlesztési miniszter fia

A Fidesz arról beszélt a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Magyar Péter miatt is jól fog jönni az „átláthatósági” törvény

A Fidesz arról beszélt a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Magyar Péter miatt is jól fog jönni az „átláthatósági” törvény

A magyarok harmada nem bízik se Orbánban, se Magyarban, a választás azon fog múlni, ki a hangosabb

A magyarok harmada nem bízik se Orbánban, se Magyarban, a választás azon fog múlni, ki a hangosabb

A címlapról ajánljuk