Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#valásztás 2018

HVG Itthon

A kampányba is beleszólhat a Szent Korona-év

Negyven éve tért haza a Szent Korona, 2001-ben koronaúsztatás is volt. Idén ez nem lesz, de a választási kampányt alakíthatja az emlékév – írja a csütörtökön megjelent HVG.

hvg.hu Itthon

Lányi András: Ma nincs fontosabb, mint megszabadulni a rablóbandától

Az író, filozófus, egyetemi tanár Lányi szerint mindenki civil, aki nem politikus. Mindenkit, barátait és ellenfeleit is arra hívta fel, hogy ne programokat gyártsanak, hanem szólítsák fel végre az ellenzéket az „elvtelen” együttműködésre, ami megszabadítana az Orbán-rendszertől.

Tóth Richárd Itthon

Karácsony kampányol: Nem megváltó vagyok, hanem szolgáló

Elindította fővárosi kampányát az MSZP – és a pártnak kormányfőjelöltet kölcsönző Párbeszéd. A Coldplay híres, Paradise című számára vonult be Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely. Közösködni kell, adták ki a jelszót a szocialisták. Üzentek Orbánnak is: a többség nem lehet ellenzékben.

Tóth Richárd Itthon

Hiába nem látszik, a Fidesznek is nehéz dolga van

Bár a kormánypárt más jellegű gonddal küzd, mint amely ellenzékét lebénítja, de Orbán Viktornak áprilisig egyben kell tartania kétmillió embert ,és alacsonyan tartania a részvételi hajlandóságot az ellenoldalon, miközben ellenfelei mozgósítani próbálnak az egymással is vívott küzdelemben. Összeszedtük, milyen feladat áll a pártok előtt a választásokig .

hvg.hu Itthon

Mentőövet dobott, de csapdát is állított a kormány a Jobbiknak

Miután a számvevőszék sorra büntette az ellenzéki pártokat – a Jobbikot 331 millióra – a Nemzetgazdasági Minisztérium, ahol pár hónapja hoztak szabályt a fizetési szigorra, most mégis fellélegezhetnek a megbírságolt pártok, de van egy kikötés.

hvg.hu Itthon

Volner: A Jobbik egy vagyontalan párt, nincs pénze

A Jobbik frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján megismételte, nem fizetik ki az ÁSZ-büntetést, de bíznak abban, hogy az emberek segítségével leválthatják Orbánt az áprilisi választásokon.

T. R. Itthon

Jobbik: Anyagilag megsemmisült a párt

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője és alelnöke az ÁSZ bejelentése után azt mondta, hogy Orbán Viktor meg akarja szüntetni a pártot. Tizenöt napja van a pártnak befizetni a 331 millió forintot.

hvg.hu Itthon

Közös listát akarnak az ellenzéki szavazók

Az ellenzékiek és a pártnélküliek szerint inkább közös ellenzéki lista és közös jelöltek segítségével lehetne könnyebben leváltani a kormányt, mint külön listákkal és koordinált egyéni jelöltállítással.

hvg.hu Itthon

Kamuméter: Orbán Viktor és a magyar sajtószabadság

Ráfordulunk a 2018-as parlamenti választás kampányára, a hvg.hu pedig ennek jegyében elindítja Kamuméterét, amelynek célja annak nyomon követése, miként vélekednek olvasóink a politikusok, illetve kiszolgálóik ígéreteiről és egyéb mély gondolatairól. Ehhez csak az kell, hogy Ön szavazzon. Aztán meg meglátjuk azt is, kik a legnagyobb kamusok. Kezdünk tehát, elsőként jöjjön Orbán Viktor és a német Bildnek kifejtett értékelése a mai magyar sajtószabadságról.

Tóth Richárd Itthon

Gergő, ugye nem lesz nekünk újabb kétharmadunk?

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint egy normális országban nem olyan a kormányfő, mint itthon, mert Orbán betegesen ragaszkodik a hatalomhoz. Elmondta, ki győzheti le Orbánt, és ez szerinte nem Vona. A Spinoza Ház és Rangos Katalin politikusokat bemutató sorozatának vendége az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely volt.

T. R. Itthon

Orbán kunyerál, a civilek már megint okosabbak mindenkinél

A hét végén összefoglaljuk, hogy mi az, ami igazán fontos volt, de esetleg nem vették észre, mert elmerült az „Új tanuszodát adtak át Putnokon” és hogy 2018 a kormány szerint épp minek az éve jellegű, termelési jelentésekre emlékeztető szöveghalmazok tengerében.

1
76 77 78 79 80
85
Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.