Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vasúti baleset

MTI Itthon

Nyomoz a rendőrség a szentesi vasúti baleset miatt

Tömegszerencsétlenséget okozó, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a hétfőn Szentesen történt vasúti baleset ügyében – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

MTI Világ

Lincshangulat egy vonatbaleset után Buenos Airesben, sok a sérült

Átszakított egy ütközőbakot egy vonaton a Buenos Aires-i Once pályaudvaron szombaton. Legalább százan megsérültek, de senki sem súlyosan. A baleset ugyanazon az állomáson történt, ahol tavaly 52-en meghaltak és körülbelül 700-an megsérültek egy hasonló balesetben.

MTI Shake

Így okozhatnak vonatbalesetet a százlábúak

Valószínűleg százlábúak okoztak vonatbalesetet Ausztráliában: ellepték a síneket, csúszóssá tették a pályát, emiatt nem tudott idejében megállni egy vonat, és beleütközött egy álló szerelvénybe.

MTI Világ

Gyanúsított lett a spanyol mozdonyvezető

A spanyol rendőrség pénteki bejelentése szerint nem nyolcvan, hanem 78 halálos áldozata volt a Santiago de Compostela közelében bekövetkezett vonatszerencsétlenségnek. Megerősítették azt is, hogy a mozdonyvezetőt gyanúsítottként kezelik, és a kórházban rendőri őrizet alatt tartják.

MTI Világ

Francia vonatbaleset: átnézték a váltókat, de nem találtak komoly hibát

Befejezték a váltók ellenőrzését a francia vasúti hálózaton. Körülbelül ötezer szerkezetet néztek át, a vizsgálatot a július 12-i vonatbaleset után rendelték el. A váltok nagyjából öt százalékánál volt szükség beállításra, de biztonsági kockázatot sehol nem észleltek – közölte szerdán a francia állami vasúttársaság.

hvg.hu Itthon

Leesett a peronra egy MÁV-utas, a lányát tovább vitte a vonat

A vonatról akart leszállni egy édesanya a látássérült lányával együtt, de a szerelvény továbbindult, amikor az asszony egy lábbal lelépett a peronra - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal. A portál szerint az utas a peronra esett, lánya pedig fennmaradt a vonaton, és csak a következő állomáson tudott leszállni. A MÁV és a rendőrség is vizsgálja az ügyet.

HavariaPress Itthon

Személyvonat ütközött egy autónak, áll a forgalom

Személyautóval ütközött a Lajosmizsére tartó személyvonat, Pestszentimre állomáson. Személyi sérülés nem történt, de jelenleg áll a forgalom, a vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.

1 2 3 4 5 6
Szijjártó kicsikart egy ígéretet Rogán Antallal kapcsolatban az új amerikai külügyminisztertől

Szijjártó kicsikart egy ígéretet Rogán Antallal kapcsolatban az új amerikai külügyminisztertől

Ismét új parancsnoka van a kecskeméti légibázisnak, elődje erős szavakkal búcsúzott

Ismét új parancsnoka van a kecskeméti légibázisnak, elődje erős szavakkal búcsúzott

Utolsó útjára indult Demény, az internet legismertebb vizslája

Utolsó útjára indult Demény, az internet legismertebb vizslája

Neue Zürcher Zeitung: Orbán csak hencegett Brüsszelben

Neue Zürcher Zeitung: Orbán csak hencegett Brüsszelben

Amerikai-öbölre nevezi át a Google Térkép a Mexikói-öbölt Donald Trump miatt

Amerikai-öbölre nevezi át a Google Térkép a Mexikói-öbölt Donald Trump miatt

Nem, nincs Parkinson-kórom – roncsolják-e méregdrágán az agyam, hogy megálljon a feltűnő kézremegésem?

Nem, nincs Parkinson-kórom – roncsolják-e méregdrágán az agyam, hogy megálljon a feltűnő kézremegésem?

A Széll Kálmán téren fognak tüntetni az antifasiszták a kitörés napján

A Széll Kálmán téren fognak tüntetni az antifasiszták a kitörés napján

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Így regisztrálhat ingyenesen és azonnal az egész világot lázban tartó új mesterséges intelligenciára – belépés a kínai DeepSeek chatbothoz

Így regisztrálhat ingyenesen és azonnal az egész világot lázban tartó új mesterséges intelligenciára – belépés a kínai DeepSeek chatbothoz

A címlapról ajánljuk