szerző:
BI-CSH
Tetszett a cikk?

Csak a szülői, pedagógusi beszámolókból lehet tudni, hogy egyre több helyen üti fel a fejét a koronavírus, osztályoknak rendelnek el karantént. Tesztelés nincs, a minisztériumi levél szerint tanügyi intézkedés 12 év feletti gyerekek esetében biztos nem lesz. A tanárszakszervezet szerint egyelőre nincs ok pánikra, de oda kell figyelni.

Egy budai egyházi általános iskola három alsó tagozatos osztályában is karantént kellett elrendelni, annyi volt a megbetegedés – tudtunk meg szülői beszámolókból.

„Kiderült, hogy már a múlt héten volt covidos beteg az osztályban, csak az orvos a gyereket nem küldte el tesztelni, hanem visszaengedte a közösségbe. Azóta teljesen elterjedt a vírus” – mesélte az egyik szülő. Ő egyébként meg is írta az iskolának, hogy a gyereke otthoni gyorstesztje pozitív lett, de azt a választ kapta az iskolától, hogy amíg nem jönnek meg a hivatalos PCR-teszteredmények, addig nem tudnak semmit csinálni. A szülő szerint még csak maszkhasználatra sem kérték meg a gyerekeket, noha a szülői értekezleten két osztályban is megszavazták a résztvevők, hogy maszkot hordjanak bent a gyerekek. „A lányom hordta a maszkot, a testvére nem, ő el is kapta a vírust.”

Hívtuk az iskolát is, de nem akartak nyilatkozni.

Egy másik, fővárosi agglomerációban lévő általános iskolában úgy derült ki a tömeges fertőzés, hogy a szülők maguk tesztelték le a gyerekeiket. Miután nagyon sok volt a pozitív teszteredmény, népegészségügyi karantén alá került – két osztályt leszámítva – az egész intézmény. Erről sem hivatalos információból értesülhettünk, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerzett tudomást az esetről, az egyik tagjuktól.

AFP / DPA / Klaus-Dietmar Gabbert

Az iskolák saját hatáskörben nem sokat tehetnek, a reggeli hőmérőzés, fertőtlenítés mellett esetleg kérhetik a maszkviselést a gyerekektől, bár néhány iskola – például Pécsett és Budapesten is – már kötelezővé tette a maszkviselést.

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja lapunknak elmondta, óriási probléma, hogy nincs hivatalos tájékoztatás az ilyen esetekről, pedig a tankerületeknek biztosan van információjuk ezekről. „Amikor konkrét adatokat kérnek a tankerületektől, nem jön válasz, az iskolavezetők szintén valamiért – nem tudni, azért, mert félnek, hogy rájuk szólnak ebben a szolga-zsarnoki rendszerben, vagy maguktól – nem adnak felvilágostást." Sokszor úgy kapnak levelet, hogy nem jelölik meg, pontosan melyik iskoláról van szó. Így aztán csak a tanároktól és a szülőktől lehet tudni, hogy szerte az országban vannak osztálybezárások.

„Az biztos, hogy nincs olyan nagyobb település, ahonnan ne hallottunk volna már fertőzött gyerekekről, tanárokról.”

Nagy elmondta, rendkívüli szünetet most már csak az Oktatási Hivatal rendelhet el, pedig korábban az igazgatónak is volt joga ehhez. A karantén elrendelése pedig a népegészségügyi központ feladata. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha van tesztelés. Ám pont ez a legnagyobb probléma: az iskolákban nincs tesztelés.

MTI / Balogh Zoltán

Ezt sérelmezi Totyik Tamás is, a másik pedagógus-szakszervezet, a PSZ alelnöke. A hozzájuk beérkezett információk szerint is van, ahol osztályok kerültek karanténba, iskolabezárásokról nem tudnak. Szerinte a helyzet egyelőre tehát nem komoly, nincs ok pánikra, ám ő is kiemeli a hivatalos információk, illetve a tesztelések hiányát.

„Van egy hányásos-hasmenéses vírus is, illetve minden iskolakezdéskor összekenik egymást a gyerekek náthaszerű tüneteket produkáló vírussal is, tesztelés hiányában nem lehet tudni, hogy ha egy gyerek beteg, akkor koronavírusról van-e szó vagy más betegségről” – mondja Totyik. Szeptember közepén már nagyon sok gyerek hiányzik az iskolákból.

Egyik szakszervezeti vezető sem érti azt a minap az iskoláknak kiküldött, Kásler Miklós aláírásával szignózott levelet, amely gyakorlatilag leszögezi: nem állhatnak át digitális oktatásra az iskolák, ha olyan korú gyerekek tanításáról van szó, akik már kaphatnak oltást, azaz gyakorlatilag hatodiktól felfelé marad a jelenléti oktatás akkor is, ha vannak beteg gyerekek. (Bár ez nem rendelet csak egy levél volt, de a kormányinfón Gulyás Gergely is megerősítette az abban foglaltakat.)

„Nem értjük, mert az oltottak is fertőzhetnek, sőt, meg is betegedhetnek” – magyarázza Totyik, aki szerint alapnak kellene lennie a tesztelésnek és a kontaktkutatásnak, ami máshol, például Kínában, Ausztráliában, Új-Zélandon, a leghatásosabb fegyvernek bizonyult a járvány terjedése ellen. „Ahol felütötte a fejét, azonnal zártak, karanténba küldték az embereket, gyerekeket.” De például Ausztriában, Németországban most is hetente kétszer minden gyereket letesztelnek, aki esetleg nem vállalja, nem mehet iskolába.

MTI / Balázs Attila

Ráadásul a hivatalos koronavírus tájékoztató oldal szerint szeptember 9-ig a 12–18 éves korosztályban összesen csak 225 ezren vették fel oltásukat, ez nagyjából az érintettek 38 százaléka. Az iskolákban jövő héten adják be a második oltásokat a diákoknak.

Totyik szerint „Budapestről nem lehet megmondani, hogy Piripócson zárni kell vagy sem egy iskolát vagy osztályt”. Szerinte olyan egyértelmű mutatókat kellene kiadni, mint például Romániában: hogy ha az osztályok vagy iskolák 10 százaléka fertőzött, akkor zárni kell.

Nagy Erzsébet szerint is érthetetlen, hogy ha valahol netán rendkívüli szünetet rendelnek el, miért is nem lehet online oktatásra áttérni. Ha amúgy is otthon kell maradni adott esetben a pedagógusoknak is, gyerekeknek is, miért jó az, ha csak ücsörögnek és esnek ki a munkanapok, ahelyett, hogy tanulnának.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy egy Emmi-rendelet szerint amennyiben a szülőnek alapos indoka van otthon tartani a gyereket, az igazgatónak kell igazolnia a hiányzást. Ám az idei tanév elején az iskoláknak kiküldött levélben az áll, hogy önmagában a járvány nem ad magyarázatot arra, nem elég alapos indok a mulasztás igazolására. Így aztán sok szülő kiszolgáltatottnak érzi magát, és amennyiben beteg is a gyereke, inkább iskolába küldi.

Megkérdeztük az Emmit, hogy összesen hány iskolai fertőzésről tudnak, illetve terveznek-e további lépéseket, szigorításokat, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!