Interjút készített Gulyás Márton Wahorn András képzőművész, filmrendező, zenésszel még a Kolorádó fesztiválon, a beszélgetést azonban csak hétfőn tették közzé. A több mint egyórás interjúban főként Wahorn munkáiról beszélgetnek, ám szóba került a rasszizmus, a megbélyegzés is, majd nem várt irányt vett a beszélgetés, amikor Wahorn a mezőszemerei tapasztalatait emlegette fel (ott él és alkot – a szerk.). Gulyás felvetette, hogy nyilván megélhetési válság van, a fővároson kívül még erősebben, mint a fővárosban, van egy „rendészeti válság is, hogy a magyar rendőrség hol és milyen formában képes védelmet biztosítani, vagy megelőzésben részt venni, bármilyen módon a jognak érvényt szerezni, tehát egy nagyon komplex problémakörről van szó. Mi lenne a kívánatos magatartás a mindenkori magyar állam részéről, hogy ebben érdemben fel tudjon lépni?” – tette fel a kérdést.

Wahorn úgy reagált, hogy „az egyik fő problémánk, politikai problémánk ez, hogy ezt nem tudjuk normálisan kezelni”, mire Gulyás visszakérdezett, hogy mi az, amit nem tudunk normálisan kezelni.

„Amit egyesek rasszizmusnak neveznek, mások cigánybűnözésnek. Képtelenség beszélni akkor, amikor nem lehet például felméréseket végezni, hogy hány százalék cigány ül börtönben, és hány százalék nem cigány. Nem lehet erről normálisan beszélni, mert az, akinek ellenérzései vannak a cigányokkal kapcsolatban, azt a másik fél szinte nem is tartja embernek. De nem lehet normálisan beszélni azokkal sem, akik meg azt képzelik, hogy aki cigány, az nem is ember, hanem egy állat. Vagy, hogy ezeket mind ki kéne irtani. Történnek mindig lépések az úgynevezett integrációban, amik aztán elhalnak, nem ismerjük az eredményeiket. Tudjuk, hogy mi volt az eredménye a csirkeosztásnak? Vagy a kajaosztásnak? És hogy mért ment tönkre? És hogy mit kéne csinálni, hogy ne menjen tönkre? Nem szabadna hallgatnunk a közhelyeinkre. Például nagyon nagy gátja annak, hogy megértsük a helyzetet, amikor arra hivatkozunk, hogy nincs meg a történelmi háttér. Hogy valakik azért nem tudnak úgy élni, mint ahogy mi szeretnénk, mert ő nekik történelmileg más volt a hátterük. Amikor arról beszélünk, hogy azért öl valaki, mert éhes. Amikor arról beszélünk, hogy azért lesz valaki ilyen, mert olyan gyerekkora volt… Ezeket félre kéne rakni. (…) Keressük meg, hogy mi van.”

Gulyás felvetette, hogy Wahorn szerint a közhelyeket kerülni kell: a cigánybűnözés nem egy közhely?

„A cigánybűnözés is egy közhely, de az, hogy van egy probléma, a cigánybűnözés, és ami arra ragad rá, igen. Vannak emberek, mindenféle ember van a világon, mindenféle embercsoport, rassz, nép, attól függ, hogy hogyan élnek” – folytatta, majd valamivel később, a beszélgetés egy pontján arról kezdett el beszélni, hogy

a cigányok nem csukják be a kapuikat. „Onnan is tudod, hogy melyik egy cigányház, többek között, hogy nincs becsukva a kapu.”

Gulyás Márton erre úgy reagált, hogy nincs olyan, hogy a cigányok, nincs olyan, hogy a magyarok. „Azt reflektálom neked, hogy azt mondod, hogy nem szabad az ócska közhelyeinkre hagyatkozni. Az egy közhely, hogy a cigányok nem csukják be a kapujukat”, mondta, mire Wahorn úgy felelt, „ez nem közhely, ez a valóság, gyere el Mezőszemerére.”

Gulyás szerint Mezőszemerén vannak olyan cigány családok, akik nem csukják be a kaput, ez a valóság, de abból nem következik, hogy a cigányok nem csukják be a kapujukat. „Voltál minden magyarországi cigány háznál, láttad ezt, és tudod azt mondani, hogy döntő többségében nem csukják be?” – kérdezte.

„Ezért nem lehet erről beszélni. Hol vagyunk még a feltárásnál, mikor ennél leragadsz, hogy ez most így van, hogy becsukják-e” – mondta Wahorn.

Szintén később a képzőművész arról beszélt, hogy volt nemrég egy másik helyen, ahol ugyanazokkal a panaszokkal élnek, mint ő.

Wahorn: Bárhova megyek az országban… ha lepusztult házat látsz, akkor abban nem magyar emberek élnek, sajnos.
Gulyás Márton: Mert a cigány emberek nem magyar emberek?
Wahorn András: Akkor hogy mondtam volna? Mondd meg, úgy fogom mondani.

Gulyás később azt kérte Wahorntól, segítsen megértenie valamit. „Nem provokálni akarlak, hanem őszintén kíváncsi vagyok a véleményedre, amit mondtál… Szerinted mi az, amit rasszizmusnak lehet tekinteni, hogyha ezt a leírást, amelyben átfogóan, általánosítóan beszélsz egy teljes népcsoportról, ezt nyilvánvalóan nem tekinted rasszizmusnak, felteszem. Akkor mi a rasszizmus?”

Wahorn András: Akkor ez rasszizmus, felvállalom.
Gulyás Márton: De én nem akarom rádolvasni, nem feltételezem, hogy te egy rasszista ember lennél.
Wahorn András: De, rasszista vagyok. Igen, elfogadom azt, hogy a németekről azt tudjuk mondani, hogy szorgalmasak. Igaz?
Gulyás Márton: Szerintem ez faszság. (...)

Wahorn később kifejtette, hogy a rasszizmusra nem azt kell mondani, hogy az egy beteg, káros, rossz dolog, hanem azt kell mondani, hogy egy létező dolog, amit meg kell tanulni kezelni. „Ugyanúgy, amikor én most nem baszhatom meg azt a nőt, akit akarok, ez nem azt jelenti, hogy a baszási vágyam az káros, hanem azt, hogy bele kell csatornázni egy társadalmi konszenzusba. A rasszizmus ugyanolyan, minthogy meg akarsz valakit baszni. Ugyanúgy a természet rakta bele a testedbe ezt a dolgot. Nem mondhatom rád, hogy te egy szemétláda vagy, mert baszni akarsz, csak azt mondhatom: figyelj, nálunk nem divat egyből megbaszni azt a nőt, akit látsz, udvarolni kell neki, hazudni kell, whatever… érted?”

A képzőművész szerint a rasszizmus olyan, mint az, hogy valaki magyar. „Nem lehetsz rá se büszke, se nem kell szégyellned. Használnod kell, egy adottság, ami benned van, és az már tőled van, illetve a társadalomtól, hogy ezt az alapvető érzést, ami a rasszizmus, az éhség, a szexualitás, ezeket hogyan használjuk és hogyan integráljuk be a társadalmunkba.”

Érdemes az egész beszélgetést megnézni, ide kattintva:

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: