Ha Vitézy Dávid érveiről, kritikáiról, észrevételeiről van szó, a kormányoldal politikusai rendre elvesztik a fejüket, sutba dobják a polgári tartást, és kitörnek a verbális szalonképesség béklyóiból. Most épp Lázár János ignorálta a civilizált kommunikáció szabályait. Az a politikus, akit egykor a Fidesz egyik erősemberének és Orbán Viktor lehetséges kihívójának tartottak, olyan jóízűt buzizott, mintha csak egy útszéli kocsmában lenne. Lázár persze visszautasította a minősítést, de a szövegértéssel kevéssé hadilábon álló olvasó érteni fogja, hogy mire is gondolt a miniszter, amikor a volt beosztottjáról így nyilatkozott a Magyar Narancsnak: „Vitézy úrnak az a baja, hogy nem lesz Pride, ettől olyan ideges, és emiatt veszített vonalat.” 

A buzizás – nevezzük annak, ami – Vitézynek arra a közlekedéspolitikai véleménynyilvánítására volt reakció, miszerint fekete napnak számít, hogy „Lázár János vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő és a szakszervezetek sztrájkjogait gyakorlatilag megszüntető törvénymódosítását is elfogadta a parlamenti kétharmad”. 

Ahol Vitézy Dávid érveket kínál ütköztetésre, ott a kormányzati szereplők reakciója – érvek híján – a személyes támadás, annak is a legalpáribb formája. Csaknem egy évtizede Tarlós István volt főpolgármester a kínos nagybácsi szerepébe bújva mondta ezt Vitézyről: „Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű night clubból, hogy mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel”. Nagy Bálint közlekedési államtitkár sem tudott érveket előhúzni 2023-ban, amikor Vitézynek a magyarországi vasútvonalak megszüntetésére vonatkozó kritikáira kísérelt meg reagálni. Az ő szájából annyi tudott kicsúszni, hogy „Vitézy Dávidnak megártott a meleg”.

Most a közlekedési és építési miniszter reagálhatott volna azzal, hogy elmagyarázza, az ország üdvössége szempontjából miért olyan jó az általa jegyzett törvénymódosítás, szakmai érvek sokaságát hozhatta volna fel a döntés mellett, de ő a legolcsóbb megoldást választotta: a buzizást, amelyet aztán nem vállal fel. 

Lázár János mindezt nem légüres térben mondta, hanem egy olyan országban, ahol a kormányzati homofóbia jogfosztássá fajult, ahol a Pride hecckampányok üzemanyaga lett, ahol a kormány úgy játszik emberek életével, mintha azok csak bábuk lennének egy sakktáblán. Ez a közeg leolvasztja a civilizáció maszkját azokról, akik a rendszert működtetik, most már úgy csúszik ki a szájukon a buzizás, mint a jó napot kívánok.

És nem menti őket, hogy árnyaltan fogalmaznak.