Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Total korrupció: hatvan országban több ezer vállalat lehet sáros

Vádat emelt egy francia vizsgálóbíró a Total cég ellen az iraki „olajat élelmiszerért” ENSZ-programot övező korrupciós botrányban való érintettség gyanújával – erősítette meg kedden a francia olajipari vállalat egyik szóvivője és ügyvédje a Les Échos című gazdasági lap értesülését.

MTI Gazdaság

Közgyűlés előtt: az oroszok még mindig a Mol küszöbén toporognak

Az orosz Szurgutnyeftyegaz földgáz-és kőolaj-ipari konszernnek a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása után több mint egy évvel sem sikerült bejegyeztetnie magát részvényesként, és így várhatóan nem vehet részt a Mol április 29-ére tervezett idei közgyűlésén sem – jelentette kedden a két legtekintélyesebb orosz gazdasági napilap, a Kommerszant és a Vedomosztyi.

MTI Gazdaság

Tőzsde - New York: jól kezdtek a piacok

Miközben a nyugati világ tőzsdéi zárva vannak, a fő New York-i tőzsdemutatók jól kezdtek hétfőn. Ez a pénteken megjelent, vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok utózöngéje: a befektetők már új adatokra várnak.

MTI Gazdaság

IMF: Görögország nem kért segítséget

Görögország nem kérte a Nemzetközi Valutaalap segítségét csütörtökön a szervezet képviselőivel tartott washingtoni találkozón. A hivatalos megbeszéléseket követően az IMF képviselője úgy nyilatkozott, hogy Athén a saját erejéből akarja kezelni az adósságválságot.

MTI Karrier

Csúcson a munkanélküliség Kelet-Közép-Európában

Lassan csúcson lesz a munkanélküliség a közép-kelet-európai országokban idén - állítják a Bécsi Összehasonlító Tanulmányok Intézetének (WIIW) közgazdászai, akik szerint azonban három-öt évbe is beletelik, amíg a munkanélküliségi ráta a válság előtti szintre süllyed vissza. A válság előtt a térségben az átlagos munkanélküliségi ráta 6,5 százalék volt.

MTI Gazdaság

Örömhír frankhiteleseknek: Svájc közbelépett

Két hónapja nem látott mértékű gyengülést szenvedett el a svájci frank az euró ellenében, miután a jegybank (SNB) megelégelte az alpesi deviza újabb és újabb történelmi csúcsát és beavatkozott a devizapiacon – írja a portfolio.hu. Ez a forinttal szemben is érződött, a jegyzések hirtelen közel 4 forinttal kerültek lejjebb, a fellélegzés azonban csak átmenetinek bizonyulhat.

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: hatéves csúcson a globális gyáripar

Hatévi csúcspontra emelkedett a múlt hónapban a világgazdaság feldolgozóiparának teljesítménye az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális gyáripari beszerzőmenedzser-index tanúsága szerint.

hvg.hu Gazdaság

Ezt hozta az idei első negyedév: szárnyalt az OTP, robbant az ukrán tőzsde

Az idei év első negyedévében is a bika volt az úr a világ tőzsdéin, a fejlett piacok egyszámjegyű, a BUX 14 százalékos, a „világbajnok” ukrán tőzsdeindex pedig több mint 60 százalékos nyereséget ért el. A közép-európai régiót különösen kedvelték a befektetők, az OTP a térség húzópapírjaként 25 százalékkal drágult, miközben megjelentek a 8000 forint fölötti elemzői célárak.

MTI Karrier

Másfél év óta először csökkent a munkanélküliség Bulgáriában

Másfél év óta először csökkent a munkanélküliség Bulgáriában: a ráta márciusban 10,1 százalékra esett a februári 10,3 százalékról a szezonális foglalkoztatás növekedésének köszönhetően. Márciusban 375 ezren voltak állás nélkül Bulgáriában, 4 ezerrel kevesebben, mint februárban.

MTI Gazdaság

IMF: lefelé módosulhat a román gazdasági növekedés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) enyhén módosíthatja lefelé Románia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, miután a legutóbbi statisztikák valamelyest gyengébbek a vártnál képest − jelentette ki Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének a vezetője kedden Bukarestben.

1
144 145 146 147 148
601
David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

Mégis mi szükség lenne egy repülő 3D-nyomtatóra? Igazából mindegy is, már megcsinálták – videó

Mégis mi szükség lenne egy repülő 3D-nyomtatóra? Igazából mindegy is, már megcsinálták – videó

"A gyermekek jogai minden eddiginél erősebb törvényi védelmet kapnak!" - Kocsis Máté megosztotta, hogyan változik az Alaptörvény

"A gyermekek jogai minden eddiginél erősebb törvényi védelmet kapnak!" - Kocsis Máté megosztotta, hogyan változik az Alaptörvény

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

Van-e félnivalója Európának Oroszországtól katonailag?

Van-e félnivalója Európának Oroszországtól katonailag?

A címlapról ajánljuk