Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Egyetértés a gáz-OPEC létrehozásáról

Konszenzus jött létre a gáz-OPEC létrehozásáról – jelentette be kedden az iráni olajügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott katari kollégájával és az orosz Gazprom elnökével.

MTI Karrier

Húszmillióan veszíthetik el állásukat a pénzügyi válság miatt

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint a globális pénzügyi válság akár 20 millió állásba kerülhet világszerte. Az ILO főigazgatója Genfben azonnali lépéseket sürgetett az egyes kormányoktól a súlyos, hosszan tartó és globális szociális válság megakadályozására.

hvg.hu Gazdaság

Jó széllel keletre: a japán jen lehet a menekülődeviza

Ázsia és az arab világ sokkal kevésbé érintett a pénzügyi válságban, mint az USA vagy az európai országok, ezért reális lehetőség lehet a jen szerepének felértékelődése. A japán jen az elmúlt hónapokban erősödött a dollárral szemben, és több elemző szerint a megváltozott nemzetközi helyzetben, amikor a „kockázat” szó már egészen mást jelent, mint egy évvel korábban, akár a menekülődeviza pozícióját is betöltheti.

MTI Gazdaság

Bérháború a Nokia romániai üzemében

A Nokia romániai gyárának alkalmazottai is 50 százalékos béremelést igényelnek, fellelkesülve más szakmák képviselőinek hasonló követelésein - jelentették hétfőn román hírforrások.

MTI Gazdaság

Nyereségre áll a New York-i tőzsde

Nyereségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a kereskedés leállítása előtt mintegy négy órával. Közép-európai idő szerint 18 óra után a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 11,63 pont, a DJIA mutató 146,17 pont emelkedést jelzett. A Wall Street már nyereségekkel is nyitott hétfőn.

MTI Gazdaság

NYT: Kelet-közép-európai térség államai a válság áldozatai

Kelet-Közép-Európa országai, amelyekben a bankrendszer nagy részét nyugati bankok ellenőrzik, nehéz helyzetbe kerültek a nemzetközi pénzügyi válság miatt. A térség államai áldozatok, állapította meg hétfői szerkesztőségi cikkében a The New York Times (NYT).

MTI/hvg.hu Gazdaság

Wall Street Journal: Magyarország védekezik

A bírálók szerint Magyarország lehet a következő Izland, a jegybank vezetője viszont pánikkeltőkről beszél, írta "Magyarország védelmezi pénzügyeit" című cikkében hétfőn a The Wall Street Journal. Simor András a lapban reagált az izlandi hasonlatra.

MTI Gazdaság

Moodys: ukrán kilátás- és osztályzatrontás

Rontotta Ukrajna szuverén besorolásainak kilátását és bankjainak osztályzatát hétfőn a Moody's Investors Service, a globális likviditási válság, valamint az ukrán makrogazdasági, pénzügyi és politikai kihívások együttes hatásaira hivatkozva. Közben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége Kijevben tárgyal 14 milliárd dolláros készenléti hitelkeretről Ukrajna számára, stabilizációs céllal.

hvg.hu Gazdaság

Százmilliárdos osztrák bankmentő csomag

Százmilliárd eurót állami támogatást kapnak az osztrák bankok – szavazta meg a kormány tervezetét a bécsi parlament, némileg átalakítva az összeg felhasználási előírányzatait. Az eredetileg szánt 85 milliárdhoz képest 75-öt fordítanak a bankközi hitelezésre, 10 milliárdot pedig a bankbetétek biztosítására szánnak.

MTI Gazdaság

A holland állam lett az ING főrészvényese

A holland ING pénzügyi óriáscsoport megkapta a 10 milliárd eurót érő állami pénzügyi támogatást. Ezzel a holland állam lett az ING "fő részvényese" - írta a sajtó. Egymilliárd darab új részvény kerülhet az állam kezébe. Wouter Bos holland pénzügyminiszter mindazonáltal megemlítette: tesznek annak érdekében, hogy az ING idővel visszavásárolja a részvényeket.

MTI Gazdaság

Rekord összegű magyar befektetések Horvátországban

Rekord összeget ér el idén a magyar befektetések értéke Horvátországban, ahol a Mol újabb tulajdonszerzését még nem is számítva már az első félévben a harmadik legnagyobb beruházónak számított Magyarország - derül ki a Horvát Nemzeti Bank (HNB) által kiadott jelentésből.

MTI Gazdaság

Pénzügyi mentőöv Svédországban és Finnországban is

Svédország kormánya hétfőn jelentett be intézkedéseket a pénzügyi válság hatásainak elkerülésére a skandináv államban, de a jelentések szerint az intézkedések október 28-tól lépnének hatályba. Hétfőn a finn kormány a biztonság kedvéért 54 milliárd eurós kerettervet jelentett be.

1
361 362 363 364 365
601
„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

Felhőkarcoló mint passzívház? Állítják, hogy nem is drága megcsinálni

Felhőkarcoló mint passzívház? Állítják, hogy nem is drága megcsinálni

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

Az összes jelszó ellopható ezzel a módszerrel, komoly veszély leselkedik a Chrome böngésző felhasználóira

Az összes jelszó ellopható ezzel a módszerrel, komoly veszély leselkedik a Chrome böngésző felhasználóira

Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

A címlapról ajánljuk