Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

A cseh vállalkozók egyharmada támogatja az adóreformokat

A csehországi vállalkozóknak nem egészen egyharmada véli úgy, hogy szükség lenne a jobbközép kormány által idén januárban bevezetett adóreformok folytatására – derült ki abból a felmérésből, amelyet a cseh Gazdasági Kamara készített a vállalkozók körében.

MTI Gazdaság

A kanyaruborka visszatér

Visszatérhetnek hivatalosan is a "Quasimodo" zöldségek, a szabványméretnél kisebb gyümölcsök az Európai Unió tagállamaiban a piacokra az élelmiszerárak emelkedésének köszönhetően, bár erről előbb még szavazniuk kell a tagállamok agrárminisztereinek.

MTI Gazdaság

Eurózóna: visszaesés a beszerzői menedzser indexekben

Az eurózóna feldolgozóipari és szolgáltatói szektorának teljesítménye gyors ütemben romlott júliusban, és kedvező irányú változás sem várható, mivel az üzleti várakozások indexe is 10 éves mélypontra süllyedt – derül ki az RBS/Market 5 ezer vállalat körében végzett gyorsfelmérésének adataiból.

MTI Gazdaság

Lassulnak Európa vezető gazdaságai

A vártnál jobban csökkent az üzleti bizalom Németországban júliusban, és közel három éves mélypontra esett vissza. Németországhoz hasonlóan Franciaországban és Olaszországban is tovább romlott az üzleti hangulat júliusban.

MTI Gazdaság

Nem fognak tőzsdei csúcsok dőlni

Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön gyengébben indulhatnak a szerdai – olajárak további mérséklődésével is összefüggő – emelkedés után. Az olajár csökkenése erőt adott az autóipari szektor cégeinek.

MTI Gazdaság

London: fordulóponthoz közelednek az olajárak

A korábbi előrejelzéseknél jóval kisebb lesz az idén a világgazdaság olajkeresletének növekedési üteme, és így az olajárak is hamarosan fordulóponthoz érkeznek, jósolta szerdán az egyik vezető londoni befektetési csoport. Az olajpiaci fordulatot más nagy londoni házak is most már mind nagyobb biztonsággal valószínűsítik.

MTI Gazdaság

Fitch: még öt-hat év Lettország eurótagságáig

Lettország a most már kétszámjegyű infláció miatt még legalább öt-hat évig nem tud belépni az euróövezetbe, külső fizetési egyenlege pedig a legrosszabbak között van a világon, áll a Fitch Ratings szerdán Londonban kiadott elemzésében.

hvg.hu Tech

Leverik a játékok a hollywoodi filmeket?

Nagyobb a videojáték-ipar bevétele, mint a hollywoodi filmstúdióknak: a tavalyi 42 milliárd dolláros forgalom mellé jövőre 10,3 százalékos növekedést várhatunk. Az előrejelzések azt mutatják: 2012-re 68 milliárd dolláros üzletággá fejlődik a játékipar, hatalmas igény van ugyanis a valósághű élményre és az igényes grafikai tartalomra.

MTI Gazdaság

Fico "legfőbb vívmánya, hogy nem hajtotta végre reformellenes ötleteit"

Robert Fico szlovák kormányfő legkiemelkedőbb vívmánya, hogy nem valósította meg a 2006-os választási kampányban hangoztatott radikálisabb reformellenes elképzeléseit – áll a Financial Times szerdán közölt szlovák mellékletében, amelyben a szlovák külügyminiszter "normálisnak", de javítandónak nevezte a Magyarországhoz fűződő viszonyt.

MTI Gazdaság

Hazánk a harmadik legjobb befektetési célország

Ipari és logisztikai beruházások számára az öt legjobb európai helyszín közül három az új EU-tagországokban van – derül ki a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlanügynökség most kiadott, kétévente megismételt tanulmányából.

MTI Gazdaság

A tőzsdék jó napra számítanak

Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán emelkedőn kezdenek: az olcsóbb olaj ellensúlyozhatja az amerikai gazdaság iránti aggodalmakat.

MTI Gazdaság

Ellentmondásosak a Pannon anyacégének eredményei

Norvégia vezető távközlési vállalata, a Telenor – a magyar Pannon százszázalékos tulajdonosa –3,536 milliárd norvég koronás adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 9 százalékkal többet a tavalyi második negyedévinél, de elmaradva az elemzői előrejelzések 3,67 milliárd koronás átlagától.

MTI Gazdaság

Paulson: a lakáspiactól függ a pénzügyi rendszer, "ha kell, segítünk"

Az amerikai pénzügyi rendszer szilárd, a pénzintézetek 99 százaléka megfelelően tőkésített, azonban a pénzügyi piaci feszültség nem múlik el addig, amíg a lakáspiac nem stabilizálódik, mondta Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter egy előadásában, amelyet a New York-i közkönyvtárban mondott.

MTI Gazdaság

Az Apple és a Vodafone miatt is esnek az amerikai határidős indexek

Az amerikai határidős indexek esése annak az eredménye, hogy csalódást keltő bejelentéseket tett kilátásait illetően az Apple Inc. és a Vodafone is, ami növelte az aggodalmat az iránt, hogy az amerikai jelzálogpiaci válság következtében tovább gyengül az amerikai gazdaság, és mindez a vállalati nyereségekre is nagy hatással lesz.

1
392 393 394 395 396
601
Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

A címlapról ajánljuk