Az elmúlt években sokat hallhattunk, olvashattunk az IMF-ről a hazai gazdasági sajtóban, gyakran igencsak kritikus hangnemben. Általában valahogy így: addig rendben is volt, hogy 2008-ban adtak pénzt, no de utána milyen jogon szóltak bele a "dolgainkba", és mégis mi volt ez a huzavona a készenléti hitelkeretről az elmúlt bő másfél évben? – teszi fel a kérdést a Pénzügyi Szemle Online blogja.

Csáki György a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára tanulmányában igyekszik eloszlatni a kételyeket, és hangsúlyozza, hogy a közhiedelemmel ellentétben az IMF igencsak messze áll a "gonosz gazdag nagybácsi" szerepétől. A Valutaalap tulajdonképpen egyszerűen működik: ha valaki bajba jut, segítséget kér, az IMF pedig megmondja, hogy milyen feltételek mellett ad ehhez pénzt.

Magyarország 1982 májusa óta tagja az IMF-nek, és azóta összesen 11 alkalommal kapott hitelt az alaptól, a már említett 2008-as válságkezelő milliárdok mellett többek között hitellel támogatták a gazdasági átalakulást (1988-1993) és a átalakulási válság leküzdését (1996) is.

A szervezetnek világos és logikus elvárásai voltak annak fejében, hogy pénzt adjon, még akkor is, ha a hitelek kapcsán a legtöbb esetben jelentős társadalmi viták alakultak ki. Kétségtelen tény, hogy az IMF sem mindig értette meg a hitelért folyamodó átalakuló gazdaságok minden reális problémáját – Argentína esete ugorhat be elsőre, ahol alaposan félreértelmezték a dolgokat –, az ugyanakkor semmiképp sem igaz, hogy bármilyen indíttatásból az IMF bárkinek is direkt "rosszat akart volna". Csáki György szerint egyértelmű, hogy 1982-től 2008-ig Magyarország mindig számíthatott az IMF hatékony támogatására, és nincs okunk kételkedni abban, hogy ez – szükség esetén – a jövőben is így lehet majd. "Ha nem akarunk a szégyenpadról magyarázkodni, akkor egy dolgot tehetünk: felelős és hiteles gazdaságpolitikát folytatunk, olyat, amely mellet a bel- és külföldi befektetők hajlandóak hosszú távon finanszírozni az ország adósságait" – írja a blog.